M�g ki sem nyitotta a szem�t, de ujjai m�r a mellette lev� �res helyet tapogatt�k ki. Nem akart semmi rosszra gondolni, ez pedig eg�szen addig siker�lt is neki, am�g a p�rn�n �szre nem vett egy kis lapot, gondosan odahelyezve. Kez�be vette azt, kinyitotta v�g�l a szem�t, azt�n r�n�zett a lapra egy apr� s�haj k�s�ret�ben.
Tudta ki� a k�z�r�s. Halv�ny sejt�se is volt arr�l, hogy mi �ll a lev�lben. De az azonnal szemet sz�rt neki, hogy alig n�h�ny sz� az eg�sz - vagyis kevesebb, mint amit T�le v�rni lehetett volna. Mondhatni, n�gy apr� mondatb�l �llt az eg�sz. T�l kev�s volt.
Behunyta a szem�t egy pillanatra, m�ly leveg�t vett, majd v�g�l el�g er�t gy�jt�tt ahhoz, hogy el tudja olvasni a mondatokat. Kinyitotta a szem�t, majd halkan olvasni kezdett.
„Sajn�lom! Tudom, hogy nincs ments�g tettemre, de… el kell fogadnod a t�nyt. Azt, hogy nem hagyhatom ott az �letemet. Rem�lem, az�rt azt tudod, hogy szeretlek!”
Az al��r�st m�r el sem olvasta. Helyette �sszehajtotta a lapot, arc�t a m�sik p�rn�ba f�rta, ahol �rz�d�tt m�g annak az �rul�nak a samponj�nak kellemes illata. S hi�ba is marta f�jdalmasan az orr�t, nem �llt sz�nd�k�ban fel�llni az �gyr�l, �s �sszepakolnia. Tudta, hogy �vekig, s�t tal�n soha t�bbet, nem fogja �rezni azt az ismer�s illatot.
Percek. Hossz� percek teltek el �gy, hogy nem mozdult. N�ha felemelte a fej�t, hogy leveg�t vegyen, de minduntalan �jra a p�rn�ba temette az arc�t. Mar�, s�s k�nnyeket hagyva ott bizony�t�knak, hogy m�r soha semmi nem lesz a r�gi.
A n�ma �s f�jdalmas percekben pedig egy �g�retet tett mag�nak. Egy olyat, amit csak akkor tud majd megval�s�tani, ha m�r t�l lesz a m�lton. De m�gis. Neki csak az sz�m�tott, hogy egyszer megval�s�thassa �g�ret�t. S halkan ezeket a szavakat suttogta:
 - Jobb leszek N�lad, meg�g�rem!
Erre pedig p�r �v m�lva sor is ker�lt…