It's raining today
The blinds are shut…

Azonnal a távirányítóhoz nyúltam, és megnyomtam a piros gombot. Behunytam a szemem egy pillanatra, majd kifújtam a levegőt, vele egy időben pedig kinyitottam a szemem. Nem kellett volna. Barátnőm kérdő, egyben durcás tekintetével találtam szemben magam, és rögtön tudtam: most jön az érzelmeim kiterítése, avagy elemezzük a múltat. Lerövidítve csak annyi: beszélgessünk komolyan.
Mielőtt bekapcsolhatta volna a tévét, rácsaptam a kezére, és miközben ő engem szidott, eldobtam a szobám legtávolabbi sarkába a távirányítót. Hangos zajjal csapódott neki a világoskék falamnak, a fekete készülék szétesett, pillanatok múlva meg már meg is hallottam apám hangját:
 - Ugye nem a falhoz vágtad már megint a távirányítót?
Francba! - gondoltam azonnal idegesen, a távirányító megmaradt darabkáit figyelve. - Hogy ma mindenki elcseszi a napomat!
 - Nem, apa! Csak kicsit veszekedtünk Judith-el és kicsúszott a kezünkből! - Kentem az egészet megszeppent barátnőmre, de legnagyobb szerencsémre, apám elhitte ezt a hazugságomat.
 - Ez most mire volt jó? - Sziszegte mérgesen, fájó kezét fogva még mindig.
Válasznak csak megrántottam a vállam, ezzel lezártnak is tekintve a témát. Szerencsémre, barátnőm is így gondolta.
 - Azért még este el tudunk menni? - Egy pillanatig a távirányító darabkáit tanulmányozta kékeszöld szemeivel, majd tekintetét felém, fordította. Kétségbeesett tekintettel nézett rám, mintha csak az élet nagy kérdésének válasza múlna rajtam.
 - Persze, ne aggódj. - Nyugtattam meg kétségbeesett barátnőmet, aki válasz után megkönnyebbülten fújt egyet. - Apa megengedi, de cserébe olyan hamar haza kell jönnünk, amilyen hamar csak tudunk.
 - Ami azt jelenti, hogy el kell érni a négy órai buszt?
 - Igen.
 - Akkor mikor indulunk?
Az órámra pillantottam. Öt óra negyvenkét perc volt. Magamban pedig örömmel nyugtáztam, hogy hamarosan elmehetek megint a szobámból, és nem kell semmire sem úgy ránéznem, hogy vissza ne fojtsam a sírást.
 - Fél óra múlva. - válaszoltam végül idegesen türelmetlenkedő barátnőmnek, valami olyasmifélében reménykedve közben, hogy ismét más lesz a téma.
 - És csak most szólsz? - Állt fel idegesen az ágyról Judith, szőke haja pedig az arcába hullott. Humorosnak találtam, hogy elkezd kapkodni, amilyen gyorsan csak kitelik tőle. - Te meg mit röhögsz? A te randid lesz! Itt dől el, hogy lesz-e valami közted és Kalle között valami! - Rivallt rám olyan hangosan, hogy közbe kellett cselekednem azzal, hogy a szájára kellett tennem a kezem.
 - Pszt! Apa nem tudja, hogy egy srácról van szó! - Suttogtam neki halkan, fülelve közben, hogy hátha lesz valami ideges reakció apám részéről.
Csend volt a házban.
Szerencsémre.
 - Jól van, jól van! - Emelte fel védekezően a kezeit néhány pillanatra, majd azonnal a szekrényemhez ment, hogy előkeresse a legjobb ruhámat. - Szóval… lássuk, mid van. Öhm… mire gondoltál, mivel hódítod el? - Nézett rám kérdőn, amolyan „gyere már, és segíts!” tekintettel. - Sexi szeretnél lenni, vagy a megszokott. Szerintem valami olyasmi kéne, ami nem hétköznapi, hisz azt nap, mint nap látja rajtad. Ezt a napot pedig valami jó kis ruhával kell feldobni, vagyis…
 - Elég okos tojás! - Szóltam közbe, a hangos gondolat menetét megszakítva ezzel. Rám nézett, végül durcásan keresztbefonta a karját a mellkasán.
 - Tehetek én róla, hogy jobb jegyeket szerzek, mint te?
 - Nem, dehogy. Nem is erre gondoltam. Csak, hogy inkább törődj azzal, hogy te mit veszel fel. Majd én eldöntöm, hogy miben szeretnék lenni. Aggódnod meg nem kell. A hétóraival megyünk.
 - Pff! Szép kis barátnő vagy! Mindig csak beszopatsz! - Hangja szokás szerint mű haragos volt, ami egyet jelentett azzal, hogy ilyenkor meg kell vigasztalnom valamivel.
 - Kölcsön adom neked azt a piros felsőt, ami annyira tetszik neked. Én úgy is a fehérre gondoltam. - Rántottam könnyedén a vállamon, úgy sem jelentett nekem sokat az a piros ruha. Amit anyámtól kapok, semmit sem ér számomra.
 - Igen, szerintem is azt vedd fel. És köszönöm! - Borult végül a nyakamba, és még vagy hosszú percekig hajtogatta nekem, hogy mennyire köszöni.

***

Hangos zene. A falak dübörögtek. Az emberek szinte már egymást taposták a nagy táncolásba. Valakik pedig csak a falnak támaszkodva figyelték az embereket, kezükben egy-egy pohár szeszes vagy nem szeszes itallal. De ez kortól független volt. Ebben a klubban senki sem kérdezte meg tőled hány éves vagy. Ez a klub más volt, mint a többi berlini szórakozó hely. Mondhatni, a kutyát sem érdekelte, hogy mégis mi lesz a fiatalokkal. Mégis. Valamiért óvták is az embert.
Egy barna hajú lány belépett az ajtón, mellette egy szőke hajúval. Kontrasztot alkottak. Egyiknek a szeme világos volt, míg a másiké sötét. Hajuk színe is eltért a másikétól. Sötét, világos kontrasztot alkottak ebben is. És még abban is, amit az ember nem látott.
Míg az egyik majd’ kicsattant örömében a bőréből, s lelke könnyű volt, addig a másiknak úgy kellett visszafognia magát, hogy a sok emlék ne eméssze meg, közben játssza el a boldog embert.
Az emberek azt hiszik, amit látnak az a valóság. Nem gondolnak bele abba, hogy ez valakinek csak egy álca. Álca, amely eltakarja a fájdalmát.

***

 - Ott van! - Szólt bele hangosan a fülembe Judith, bár így is csak suttogásnak hallatszódott minden egyes szava. - Menjünk oda hozzájuk!
Válaszra meg már időm sem volt.
Megragadta a kezem, maga után kezdett húzni, utat törve a tömegben. Annyira vágytam arra, hogy a lelkesedése rám is átragadjon, s hiába vártam. Csak egy mosollyal az arcomon közeledtem ahhoz a sráchoz, akitől vártam az elmúlás könnyedelmeit.
Egyáltalán nem hasonlított Rá. Igaz, szeme barna volt, haja sötét, még sem volt olyan, mint Ő. Akárhonnan is néztük. Persze, tudtam, hogy Őt hiába keresem minden srácban, azért titkon mégis vágytam arra, hogy visszakapom, és nem kell keresgélnem. De csak ez egy vágyálom volt számomra.
 - Szia. - Köszönt azonnal, amint a közelébe értem, majd szokás szerint adott két puszit.
Aztán már minden történt magától. Elmentünk táncolni, majd a szokásos „kérsz valamit inni?” után jött is a csendes helyen levő beszélgetés. Ez idáig minden stimmel. Az is, hogy elmentünk kicsit sétálni a csendes utcákra, ahol alig volt már valami élet.
De amikor ismerős dallamot hallottam meg, megtorpantam. Körbetekintettem, majd megláttam egy apró kis házat, ahol néhány lány az ágyon állva - vagyis ezt láttam az ablakból - sikítozik, miközben teljes hangerőre fel van tekerve a zene.
Aztán elkezdett énekelni.

It's raining today
The blinds are shut
It's always the same
I tried all the games
that they play
But they made me insane

Life on tv
It's random
It means nothing to me
I'm writing down
What I cannot see
Wanna wake up in a dream

Whoa Whoa
They're telling me
its beautiful
I believe them
but will I ever know
The world behind my wall

(Ma esik
A függönyök elhúzva
Mindig ugyanaz
Kipróbáltam a játékok közül mindegyiket
Játszanak
De elmebeteggé tettek engem

Élet a tévén
Ez véletlen
Nekem ez nem jelent semmit
Leírom
Azt, amit nem tudok látni
Fel akar ébredni egy álomban

Whoa whoa
Elmondják nekem
Ez szép
Hiszek nekik
De valaha tudni fogom
A világ a falam mögött van

Saját fordítás, kuss! >.<)