- Ezt jól megcsináltad – morgott dühösen, bár pontosan tudta, hogy Lisa nem hallja már. Vagy csak nem akarja.
Kórház szaga volt mindennek. A falaknak, az ágyaknak, a párnáknak, még az embereknek is. David lassan Lisa ágya mellé sétált, és fogcsikorgató vigyorral megállt pontosan a lány feje mellett.
- David Smith? – nyitott be egy nővér, fel sem nézve az aktából.
- Igen.
- A lányt itt tartjuk még megfigyelésen, hogy a szervezete hogyan reagál a gyógyszerekre. Amint dr. Ackles úgy dönt, hogy távozhat, hívjuk a gyermek védelmiseket, és drogelvonóra küldjük a kis felfedezettjét – gúnyosan a férfira nézett, és elmosolyodott – További szép napot.
- Ez tudod mit jelent? – fordult David Lisa felé, ahogy a nővér elhagyta a szobát. – Azt édeském, hogy most megúsztad – egészen közel hajolt a lány arcához, és félelmetesen suttogta a fülébe: - De soha nem fogsz megszabadulni tőlem.
Lisa visszafojtotta a könnyeit, és hálát adott az égnek, hogy a karjai a nehéz takaró alatt pihennek, így David nem láthatja, ahogy ökölbe szorulnak, és az ujjai egészen elfehérednek.
A lány még hallotta, ahogy a férfi után becsapódik a szoba ajtaja, amire összerezzent, majd elaludt, hogy újraálmodja az életét.

 

- Gyere, te jössz! – utasította egy kellemetlen hang, egészen a háta mögött. Mély levegőt vett, de nem mert belenézni a tükörbe.
Lehajtott fővel vonult ki a több száz fotós elé, akik talán mind azt akarták, hogy megvakuljon a vakuktól. Ahogy a nevét kiáltották felpillantott, és magára erőltetett egy mosolyt.
- Csak lélegezz mélyeket – emlékeztette magát, mikor lassan tovább vonult a piros szőnyegen, elfordulva a fényképezőgépek kíváncsi szemei elől.
- Nehéz, mi? – csipkelődött Tom, aki mindeddig előtte haladt, és most megvárta, hogy a lány beérje őt.
- Hagyjál – válaszolt Lisa közömbös hangon, és széles vigyorral fordult a tömeg felé. Na, így kell ezt csinálni! gondolta magában, bár félő volt, hogy a lábai nem sokáig bírják abban a cipőben. A lábujjai szinte hering táncot jártak, a vádlija pedig kezdett begörcsölni.
- Na, gyere ide! – kapta magához a fiú Lisát, aki ha nem kapaszkodik meg Tom felsőjében, nagy valószínűséggel eltaknyol.
- Menj a jó… – kiáltotta dühösen, de mielőtt befejezhette volna a mondatát Tom közbevágott.
- Hálátlan kis csitri! Meg sem érdemeled, hogy itt legyél. Tudod, itt a nagyok vannak! Nézz körbe! Te nem tartozol ide! – olyan hevességgel szórta a szavakat, hogy Lisa lassan hátrálni kezdett, míg olyan messze nem került a fiútól, hogy ne érezze az alkohol illatát annak leheletében.
- Te ittál? – kérdezte döbbenten, Tom pedig gúnyosan elmosolyodott.
- Te pedig szívtál. Húzz haza a plüssmackóid mellé!
Lisa fülig pirult, hirtelen elszédült és forgott vele az egész világ. Olyan érzése volt, mint mikor először használta. Mikor először csak egy kis tabletta, aztán egy heroin csík, majd még több és több.
Hányingere lett, villanások és kattanások sorozatát az agya egyre nehezebben dolgozta fel, érezte, hogy a vére szinte elpárolog az ereiből, és semmi ereje nem marad már.
Némán, bután bámult maga elé, és emlékképek sorozata jutott eszébe. Az első fellépés, az első csalódás, az első elbukás, az első elzüllés, az első órákig tartó sírás miután David erőszakkal hozzányúlt.
- Egész Amerika a lábam előtt hever! – ordította Tom önelégült vigyorral, széttárt karokkal a fotósok heves viharába, mire Lisa felriadt, hátat fordított mindennek és remegő lábakkal a legközelebbi ajtóhoz sietett. Nem számított hova tart, hangosan csapta be maga mögött az ajtót.
A helységben túl hideg volt, túl nagy sötétség honolt és túl csendes volt ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát.
- Hahó – szólt remegő hangon, bele a látatlanba. Válasz csupán a bőrfotel vérfagyasztó recsegése és két cipő kopogása volt.
- Mit keresel te itt? – szólalt meg egy hang, egészen mellette, majd a villanyok feloltódtak. Lisa pontosan megismerte a fiút, ahogy Will is a lányt. Egészen fura kapcsolatuk volt.
Will Tom bandatársa volt, együtt alapítottak egy csapatot, hogy meghódítsák a világ összes lányának szívét, ami a mogyoróbarna szemükkel és fekete hajukkal nem volt nehéz dolog.
- Én… Tom… Nem is tudom – habogott Lisa, ahogy Will egyre közelebb került hozzá. A fiú mélyen a szemébe nézett és csalódottság suhant át az arcán.
- Újra használtad – nem kérdésnek szánta, inkább kijelentette, hiszen látta a lány szemén. Lisa elvörösödve vette szemügyre a szürke csempét a lábai alatt.
- Nincs semmi közös hozzá – vágta a fiúhoz Lisa, bár továbbra is a földet pásztázta. Valahol belül a mellkasában fájdalom sugárzott szét az egész testébe és a könnycsatornáiba torkollott ez a fájdalom.
- A menedzsered adta, David? Vagy esetleg Tom? – emelte meg a hangját, ahogy végigfutott rajta a tudat, hogy ha Lisa így folytatja tovább, kórházba kerül és talán meg is hal.
- Mint már mondtam, – emelte fel Lisa a fejét, de ahogy belenézett a fiú szemeibe a bátorsága félig elpárolgott és túl lágy volt a hangja, hogy komolynak hangzódjon – nincs semmi közöd hozzá!
Will felhúzta az egyik szemöldökét, és alsó ajka aprót rándult, amiről Lisa tudta, hogy nem jelent túl sok jót.
- Hát akkor, viszlát! – bólintott Will, lekapcsolta a villanyt és ott hagyta a lányt. Egyedül, sötétben, hidegben, belőve.


- Will, hé, hol voltál? – sietett Tom barátja után, ahogy az végigtrappolt a vörös szőnyegen integetés és pózolás nélkül. – Mégis mi a franc ütött beléd? Megőrültél, haver? – szűrte a fogai között, ahogy Will vállára tette az egyik kezét. A fiú hátranézett Tomra és bár minden agysejtje azt sugallta, hogy nagyon össze kéne vernie a srácot, inkább tovább sétált, némán tűrve, ahogy Tom tovább legyeskedik körülötte, és ahogy a fotósok minden apró mozdulatát lencsevégre kapják.
Mikor beértek a saját öltözőjükbe, és Tom után becsukódott az ajtó Will megpördült és teljes erőből a falnak vetette társát.
- Mit adtál neki? – kérdezte suttogva, félelmetesen, a szemeiben az őrület csillant fel. Két kezével a falnak szegezett fiú pólóját markolta, egészen közel a nyakához.
- Mi… Mi van?! Neked elment az eszed! Mi a jó büdös – kezdett a védőbeszédjéhez Tom, de Will kiáltva közbevágott, amitől újra kihagyott egy ütemet a szíve.
- Mit adtál neki?! Speed, extasy, netalántán egy kis heroin? Talán heroin, ha a pupillát figyeljük. De talán speed, bár nem láttam rajta, hogy feltűnően pörögne, és járna az agya – gondolkodott el hangosan, ezzel is még jobban ráijesztve Tomra, amit valamiért élvezett. Élvezte, hogy a fiú a két keze között, a szeme láttára vörösödik el, és szinte a bőgés határán van, talán az anyuciját is kérni fogja.
- Nem adtam neki semmit! – tagolta hangosan Tom, és nagyon remélte, hogy Will végre elengedi, és nem kell attól félnie, hogy megfojtja.
Will görcsösen szorította a fiú pólóját, az ujjai elfehéredtek, majd egyszer csak elernyedtek. Hátra lépett, és zavartan a hajába simítva kiviharzott a szobából.


A homlokához nyomódó kőlap túl hideg volt, ő pedig túl forró. A szíve lelassult, minden egyes apró dobbanást érzett, ahogy a vér lassú áramlását is az ereiben. Alig kapott levegőt és szinte érezte, hogy az ujjai között porlad el az utolsó fénysugár.
- Na, elég? – duruzsolta egy visszataszító hang a fülébe, ahogy a földön hevert.
Fogalma sem volt, mi történt. Erős lüktetést érzett a tarkóján, és lemerte volna fogadni, hogy vérzik is. Talán leütötték, elájult, és mikor felébredt már a földön feküdt, összekötözött kezekkel és lábakkal. Fecskendővel a karja mellett.
- Rossz kislány voltál, ugye tudod? – állt meg előtte egy másik ember és bár nem akarta, de felismerte. David, a menedzsere. A visszataszító hang tulajdonosa pedig Tom. A szoba pedig ugyanaz. Ahol Will ott hagyta. Vajon hol van most Will?
- Majdnem meghaltam miattad! – üvöltötte szinte milliméterekkel a lány arca előtt Tom, felemelve annak fejét a hajánál fogva. Lisa száját egy gyönge „áu” hagyta el, majd egy erős sziszegés, ahogy Tom elengedte a lány haját, így Lisa feje hangosan koppanva ért földet. – Így hát, úgy döntöttem, hogy megbüntetlek. Remélem, élvezed – vigyorgott idiótán, akár egy őrült. – David! – pillantott hátra Tom a férfira, aki egy kicsit sem tűnt gondterheltnek. Talán mert ő is már várta ezt a pillanatot. De még mennyi ideje várta.
- Nincs mit tenni, Tom! Aki rossz fát tesz a tűzre, annak kijár a bünti! – mosolyodott el, és a gyéren megvilágított szobában álló egyetlen asztalhoz sétált. Lisa a szemével követte, de alig látott valamit, a látásának élessége csökkent, csupán a férfi sziluettjét vette ki.
Lisa pontosan tudta, mi fog jönni, és azt kívánta, bár neki is eufóriát okozna a szer. Bár őt is melegséggel, kellemes érzéssel töltené el, hogy ha meghal, hát ne fájdalmasan haljon meg.
Másodperceken belül meghallotta a szokásos sercegő hangot, ahogy a heroin a citromsavval hevítve feloldódik, és a vattás zacskó ismerős csörgését.
Mégiscsak eljött az idő. Így minden könnyebb lesz.
Lisa a fényforrás felé fordította arcát, és behunyva szemét halkan suttogott valamit.
- Te meg mit művelsz? – fogta meg a lány állát Tom, és közelebb húzta magához.
- Lepaktálom az Ördöggel, hogy együtt égjünk a Pokolban, hogy lássam, ahogyan szenvedsz, és ordítasz – mosolyodott el halványan a lány, ahogy erejéből futotta, de újra éles fájdalom nyilat bele a testébe.
David volt. Ahogy a fecskendő mélyen a bőrébe hatolt, és ahogy a heroin végigszaladt az ereiben, szinte érezte, hogy felég. A szíve heves vágtába kezdett, levegő után kapkodott, de mintha az összes oxigén egy pillanat alatt kámforrá vált volna.
Ez a vég.
- Viszlát, a Pokolban, ringyó! – hahotázott Tom, fittyet hányva, hogy a lány arca vörösből hirtelen kékké változott, és szinte rángatózott. – Mit kezdünk vele, ha itt döglik meg?
- Idióta vagy? Ő az én játékszerem, nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen odavesszen – mosolyodott el David, leguggolt a lány feje mellé, és végigsimított az arcán. – Még találkozunk.


Hát egyedül kell meghalnom… futott át az agyán, ahogy minden lélegzetvétele visszhangot vert a falakon.
Kopogást hallott, aztán ajtócsapódást, újabb ajtócsapódást hangos kiáltásokkal egybekötve, és mindez olyan lassan zajlott le. Mint akár a filmekben, lassított felvétel, lassított lélegzetvétel, lassított szívverés.
- Lis! Lis! – Will üvöltése túl érdes volt, ahogy térde esett pontosan a karjai előtt pedig szinte megrázta a földet. Legalábbis Lisa így érezte. – Kiviszlek, minden rendben lesz! – bizonygatta Will, de nem mert a lányhoz nyúlni. Összezavarodott, nem tudta mit kell tennie, elvesztette a józan eszét. Legszívesebben a falnak ment volna, bár tudta, hogy ez nem megoldás. A mentők a megoldás.
Remegő ujjakkal tárcsázta a számot, és végtelenhosszú perceknek tűnt a pár másodperc alatt lejátszódó jelenet. Ahogy egy nő felveszi a kagylót a vonal másik végén, és beleszól, ahogy Lisa keze felemelkedik, az ujjai széttárulnak, majd némán visszahull a teste mellé.
Lassú szívverés, lassú lélegzetvétel. A halál illata.