Mióta az eszemet tudom, nem hiszek a mesékben. Abban, hogy mindig happy end az élet. Hogy eljön a szőke herceg, aki a tökéletes férfi. Nincs semmi hibája, nem néz meg egyetlen egy nőt sem az utcán, csak te vagy számára a tökéletes nő. Soha nem csal meg, nem hazudik neked, és amikor azt mondja, hogy munka után azonnal haza jön, azt is teszi.
Hát én ebben nem hittem soha sem. Hiszen ilyen férfi nincs. Nem is lesz. Aki már ehhez közelítőt kifog, annak már szerencséje van. De ez is nehéz. A szerelem vak, és amíg minden nő a rózsaszín álomködben él, fel sem tűnik a srác hibái. Velem is ez volt. Most meg rádöbbentem, hogy milyen is az én barátom valójában.
A szőke herceg ellentettje.
Nem hibátlan ember, bár ilyen nem is létezik. Minden nőt meg néz az utcán, még akkor is, amikor én is ott vagyok. Sokszor, s előszeretettel kritizál engem, szereti ezt tenni, így vezeti le a feszültséget. Tudom, hogy képes lenne megcsalni. Amikor csak tud, hazudik nekem. S munka után rendszeresen eljár bulizni.

Amikor lecsuktam a laptopomat, hogy már elmegyek aludni - hiszen minek várjam meg őt? -, akkor hallottam meg az ajtóból a kulcs szokásos csörömpöléséből. Felsóhajtottam egy nagyot, és még mielőtt berúgta volna az ajtót az idegességében, kinyitottam neki.
Nem lepődtem meg, amikor látszott rajta, hogy már megint részeg. Elvettem tőle a kulcsot, leraktam az előszobában található kis asztalra, majd segítettem neki a falnak támaszkodni. Nem néztem a szemébe, nem voltam arra kíváncsi, hogy mennyire játssza az ártatlant. E helyett levettem róla a cipőjét, majd a pulcsiját és a fürdőszoba felé irányítottam. Tudtam, hogy a hideg víz az mindig segít neki.
A fürdőszobába érve megállítottam, nehogy egyenesen belerohanjon a fürdőkádba. Magammal szembe fordítottam, s levettem róla a kendőjét, amit a pólója, végül a nadrágja követett. Persze, mivel olyan részeg volt csak akkor jutott el a tudatáig, hogy a hideg zuhany alá akarom állítani. De amint észre vette, hogy csak egy boxerben áll előttem, ezt el is felejtette. Kajánul rám mosolygott, majd két karjával magához húzott, ami miatt majdnem elestünk. Nem foglalkozott ezzel, hanem szorosan megölelt egyik kezével, míg a másikkal a nadrágomba próbált volna benyúlni.
- Ne, most nem! - Szóltam rá határozottan, hátha felfogja, de ez nem jött össze. - Fürödj le, aztán lehet róla szó, de így csont részegen nem!
- Na… cica… ne legyél ilyen… undok… - Próbált volna közben megcsókolni, ami szintén nem jött össze neki, mivel a fejét is alig bírta megtartani.
- Nem undok vagy, csak szimplán nem szeretem az alkohol szagú leheletedet.
Rám nézett egy pillanatra, aztán megint lehajtotta a fejét. Ezúttal simán csak átölelt, s a vállamba fúrta a fejét. Így álltunk néhány néma percig, aztán felemelte a fejét és rám nézett, majd halkan ennyit mondott:
- Sajnálom.
Nem mondtam semmit sem, hanem adtam egy apró puszit a szájára, majd a fürdőkáddal szembe állítottam, hogy tegye meg azt, amit kell. Gyorsan észbe kapott, s már a fürdőkádban is állt, egy szál semmiben. Végignéztem rajta, majd kiléptem az ajtón, becsukva magam mögött azt.
Ránéztem a laptopomra, egy pillanatig végig futott az agyamon, hogy írom tovább a cikkemet, de aztán annál maradtam, hogy befekszem az ágyba. Így is döntöttem, s bebújtam a takaró alá, amivel gondosan eltakartam a fél arcomat. Nem azért, mert elbújtam valami elől, hanem mert így nem annyira látszottak az arcomon végig folyó könnyeim.
Soha nem értettem a szívemet. Hogy miért pont ő. Annyi más embert választhattam volna, nekem még is ő kellett. Annak a rengeteg hibája ellenére, amit valamiért mégis képes vagyok elviselni. Pedig abban a pillanatban falnak tudok menni azoktól. Hiszen újra és újra az van. Dél körül elmegy, majd valamikor éjszaka haza jön, általában részegen. Nagy ritkán haza sem jön. Ami pedig annál ritkább, hogy nem kell mennie dolgozni, és velem van. Hiába próbáltam már a testvérével is beszélni, hogy egy kicsit segítsen nekem abba, hogy nem hagyja, hogy ilyen részeg legyen, nem segített semmit sem. Én pedig kezdtem egy kicsit belefáradni.
A fürdőszoba ajtaja kinyílt, s kilépett rajta. A villanyt lekapcsolta, majd a hirtelen jött sötététtől nem láttam semmit sem. A körvonalát is csak akkor vettem észre, amikor a dereka köré csavart törülközőt levette, s felvett helyette egy boxert, ezután bemászott mellém az ágyba. Felém fordult, mire aztán én is. Ujjaival elkezdte simogatni az arcomat, ami nagyon jól esett, annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nehezen sikerült neki kijózanodnia.
- Annyira sajnálom, hogy ilyen vagyok. Hogy mindig megbántalak. Hidd el, hogy nem akarom. De ha nem járnék el ezekre a szaros bulikra, az feltűnne mindenkinek. Bezzeg, ha az öcsém nem megy el, az nem feltűnő, neki lehet. De nekem nem! Ott kell lennem mindegyiken, és eljátszanom, hogy milyen bulizós vagyok, csak azért, hogy téged megvédjelek a nyilvánosság elől! Tudom, hogy ez most úgy hangzott, mintha nyavalyognék, pedig nem. Nekem mindennél fontosabb, hogy te biztonságba legyél!
- Tudom, Tom. És köszönöm is szépen. Örülök, hogy vagy nekem és ennyire szeretsz. Hogy elfogadod, minden hibámat!
- Nem. Én köszönöm, hogy te fogadsz el így, ahogy vagyok!

***

Miután elaludt, felkeltem az ágyból és laptopomhoz sétáltam. Kinyitottam, majd láttam, hogy még mindig ugyan úgy van, ahogy hagytam. Nem ültem le, hanem lenyomtam az entert, majd gyorsan ennyit gépeltem oda:
De mégis szeretem.