A meleg reggel ellenére, nagyon is jól esett a forró kávé. Egyáltalán nem éreztem forrónak, nem is törődtem azzal, hogy a belőle jövő gőz az arcomba csapódik, és ettől sokkal jobban melegem lesz. Inkább csak élveztem a reggeli csendet, amiről tudtam, hogy hamarosan vége szakad, mivel elkezdődik az élet.
Nem gondoltam semmire sem, ami még inkább jól esett. Örültem, hogy semmi sem jut az eszembe, amivel tönkretehetném a békés reggelemet. Annak meg még jobban örültem, hogy a Tommal való beszélgetésem nem játszódott le újra és újra az elmémben. Ennek ellenére tudtam, hogy valamikor máskorra tartogatja nekem ezeket a kínzó szavakat, mondjuk mikor már New York-ban, próbálok visszaszokni a megszokottba. Amolyan jogos büntetésként.
Legnagyobb meglepetésemre, Tom percek múlva csatlakozott hozzám, teljesen kialvatlanul. Arca nyúzott volt, fekete haja most kivételesen nem volt befonva, így az kócos volt. Ruhája gyűrött volt, de azon kívül nem figyeltem meg annyira. De az rendesen lerítt róla, hogy mennyire álmos még.
 - Hát te? - kérdeztem meg tőle, miután elvette a kávémat, és alig két korttyal megitta az egészet, utána pedig visszaadta a kezembe.
 - Elkezdett rezegni a telefonod a párnám alatt, így muszáj voltam felkelni. - dünnyögte halkan, közben leült a mellettem lévő székre, és kényelmesen elhelyezkedett.
 - Ki hívott? - Néztem rá kérdőn, bár annyira nem érdekelt, hogy kinek hiányzom, úgy sem állt szándékomban visszahívni.
 - Valami William vagy ki a faszom… - mondta, amin elgondolkoztam egy pillanatra, és ez ki is ülhetett az arcomra, mivel azonnal megkérdezte: - Vagy baj, hogy csak most szólok neked?
 - Nem. Tulajdonképpen nem. - válaszoltam neki még mindig elgondolkozva, bár nem is az érdekelt, hogy miért hívott. Hanem, hogy mit szeretne nekem mondani.
 - Mert ő amúgy ki? - Törte meg a gondolkozásomat Tom a kérdésével, így ránéztem, az arcán pedig ott volt a szokásos mosoly.
 - A főnököm, és szerencsétlen nem tud aludni, így engem akart zaklatni. Mindig ez van, szóval. - Rántottam könnyedén a vállamon, elintézve ezt a témát, hogy vajon miért hív. Úgy voltam vele, hogy Tomnak nem kell tudnia azt, hogy éjszaka közepén nem unalomból hív, hanem ki szeretne oktatni.
 - Amúgy én ezt nem értem. - mondta elgondolkodón, aztán elmosolyodott újra és elővett egy félig üres doboz cigit a zsebéből, aztán kivett két szálat. Az egyiket a kezembe nyomta, majd a másikat a szájába tette, és gyújtó után kezdett kutatni.
 - Mit? - kérdeztem rá, miután mindketten meggyújtottuk a fehér tüdőgyilkosunkat, és elégedetten letüdőztük az első slukkot.
 - Hát, ha a főnököd, akkor hogyhogy ilyen jóban vagytok? Esetleg…? - Vigyorodott el kajánul, egyik szemöldökét pedig felvonta.
 - Nem! - Vágtam rá azonnal, riadt tekintettel. Soha nem gondoltam ilyenre, de amint Tom megkérdezte, elképzeltem, és nem egy kellemes gondolat volt. De Tom kérdőn nézett rám, hogy válaszoljak az első kérdésére, így azt tettem. - Annyi idős, mint az apám, és amúgy is apám legjobb barátja. Szóval mióta az eszemet tudom, ismerem.
 - Akkor neked állandó munkahelyed van. - Állapította meg egy slukk közben, nekem meg ettől az első gondolatom az volt, hogy Nobel-díjat kéne adni neki. Egyre okosabb lesz!
 - Hát igen. De nem nagy szám. Nagyon sokaknál van ez így, szóval ezen már meg sem lehet lepődni. - mondtam valamit, amitől tudtam, hogy képes lesz hosszasan dumálni, de amint jött a következő megállapítása, meg is bántam.
 - Szóval gazdagok a szüleid.
 - Igen. Csak én nem függök tőlük, és soha semmit sem fogadok el, amit adni akarnának. Megélek nélkülük is. - Néztem rá nyomatékosan, hogy ezzel tekintse lezártnak a témát, és csak reménykedni tudtam abban, hogy felfogja.
 - Mellékesen az ilyen gyerekeknek soha sem volt normális gyerekkora. - Nyomta el a cigi csikket a már tele lévő hamutálba, aztán máris vette elő a következő szálat.
 - Mintha nekem lett volna… - Nyomtam el én is a csikket, majd felálltam a székről, hogy bemenjek a szobába.
 - Hova mész? - Szólt utánam megjátszott kétségbeesett hangon Tom, amin csak elnevettem magam, majd ennyit válaszoltam:
 - Billhez.

***

 - Tom mesélte, hogy vele aludtál… - Nézett rám durcásan, amitől nevetnem kellett, de végül ő is elnevette magát. - Mit keresett nálad éjszaka? - kérdezte meg végül, miután úgy döntött, hogy elég ideig nevettünk a „féltékenységén”.
 - Nem tudott aludni, ezért elvárta, hogy szórakoztassam. Elkezdtünk beszélgetni, közben elszívtuk az összes szál cigimet, miközben neki is volt! - Emeltem fel picivel a hangomat, de csak azért, hogy tudassam vele, az ikertestvére milyen szemét.
 - Tom már csak ilyen. - mondta nevetve, majd közelebb húzott magához, és az ujjamon lévő gyűrűt kezdte el figyelni. Amit ő adott nekem. - Tudod, min gondolkoztam?
 - Nem. Na min? - Néztem rá kíváncsian, azt figyelve, hogy egy apró mosoly kíséretében nézi a fekete gyűrűjét. Abban a pillanatban pedig elgondolkoztam azon, vajon mit fogok kezdeni a gyűrűjével. Hordani fogom tovább?
 - Hogy milyen lesz, ha majd visszajössz Amerikából. - Nézett rám végül, szemei tele voltak örömmel, míg az enyémek félelemmel, kétségbeeséssel és mérhetetlen nagy fájdalommal.
 - Ilyenen gondolkozol? - kérdeztem meg tőle elcsuklott hanggal, amitől arca azonnal kérdő lett, és picit döbbent. Biztos voltam abban, hogy megérezte, hogy lehetséges, nem jövök vissza soha többet.
 - Miért, te nem? - Végül csak ennyit mondott, pedig láttam rajta, hogy több kívánkozik ki belőle. Bár ahogy ismertem, tudtam, hogy egyszer úgyis elmondja nekem.
 - De… persze… nekem is mindig eszembe jut… Csak félek megmondani Marknak. Nem vagyok az a fajta, aki megcsalja rendszeresen a barátját, főleg a vőlegényét. És… - Mutató ujját a számra helyezte gyengéden, aztán közelebb húzott magához, és egy egészen apró puszit adott a homlokomra. Ami elég volt arra, hogy egy kis időre lenyugtasson.
 - Nyugi, van még elég időnk kitalálni. Még rendelkezésünkre áll 11 nap, amit csak együtt fogunk tölteni… - Elvette az ujját a számról, és vártam volna azt, hogy csókoljon meg, de valamiféle megerősítést várt tőlem, ezért halkan ennyit mondtam:
 - Az jó lesz…
Fölém hajolt aztán, ajkát az enyémekre helyezte, és gyengéden megcsókolt. Miután pedig ajkaink elváltak a másikétól, fejemet a mellkasába fúrtam, ujjaimmal meg kétségbeesetten kapaszkodtam a fekete pólójába, ami gyűrött lett végül.