Olyan hideg volt, és bár féltem bevallani egy picit megijedtem.
Megijedtem, mert egyedül éreztem magam.
Röhöghetsz, engem már az sem érdekel. Csak veled akarok lenni, örökké.
Az eső hangosan kopog az ablakomon én pedig újra és újra összerezzenek rá. Nem
vagy mellettem. De ezen könnyen segíthetek.
Kipattanok az ágyból, a papucsom már nem is érdekel, hátrahagyok mindent, ami
eddig az enyém volt. Csak te kellesz most, csak téged akarlak látni és érezni.
A szobádba benyitva a TV még mindig megy, hírműsor, de te már alszol. Csendben
az ágyad mellé sunnyogok, és csak nézem, ahogy mély álomba merülve elnyúlsz az
ágyon. Annyira markáns és mégis szép az arcod, soha nem láttam még ilyet, és
soha nem is akarok más arcot látni a tiéden kívül.
Még közelebb lépkedek, a lábszáram már az ágy szélét súrolja, te pedig
megremegsz. A vér is megfagy az ereimben, de azt kívánom, bárcsak felébrednél,
és magad mellé engednél. Békés, szeretetteljes szemekkel rám néznél, és azt
mondanád, hogy ma este velem akarsz aludni. Mellettem akarsz te is lenni, és
azt érzed, amit én irántad. De nem ébredtél fel. Komótosan veszed tovább a
levegőt, nyugodtan, ellazultan.
Fázok. Kimondhatatlanul. És csak a te tested melege képes felmelegíteni.
Lassan, minden apró centimétert kimérve, és kétszer átgondolva csusszanok
melléd az ágyba, bára a takaród még mindig hatalmas válaszfalt jelent kettőnk
között. Lélegzetvételed továbbra is egyenletes, hát tényleg semmit sem veszel
észre?
Vággyal és félelemmel bújok melléd. Tudom, most biztos őrültnek tartasz. Talán
az is vagyok. Őrülten szerelmes. De nélküled nem érek semmit ebben a nagy
világban. Te tartasz össze, te vagy az én igazi lelki társam. Én pedig boldogan
nézem az arcod, falom az összes apró ráncot, ami keletkezik a puha bőrödön.
Érzem az illatodat, elcsábít, megőrjít, felfal belülről. Égek a vágytól, hogy
hozzád érjek, felébresszelek, megcsókoljalak. Helyette beérem most azzal, hogy
láthatlak. És azt kívánom, bárcsak örökké így maradna ez a pillanat.
De felébredsz. Pedig egy hangos szót sem ejtettem ki a számon, nem moccantam,
csak néztelek. Talán megérezted, és emiatt nézel rám most ilyen kíváncsi
szemekkel. Én pedig emiatt nem tudok egy árva szót sem kiejteni a számon. Mit
mondjak? Mit tegyek? Szavakkal nem tudom elmagyarázni, hát teszem tettekkel.
Az ajkaid olyanok, mint a méz. Finom, édes, és olyan kevés van belőle, ami
valódi élvezetet nyújt. Behunyt szemekkel élvezem a zamatát, a puhaságát, az
egész csók tökéletességét. Vajon te is ezt érzed? A te gyomrod is ennyire
összerándul, mikor megcsókolsz? A te szíved is ennyire sajog, mikor érzed az én
ajkaimat?
Egyik karoddal keményen magadhoz húzol, én pedig képtelen vagyok eléggé hálás
lenni ezért. Ez az, amire vágyok ebben a pillanatban. Mindig. Mindig erre
vágyok. Hogy rájöjj, csak a te közelségedre vágyok, ez tart életben, ezért
kelek fel nap, mint nap.
Az apró, félénk csókból szenvedélyes és elválaszthatatlan csók lesz. Én pedig
képtelen vagyok tovább türtőztetni magam. Finoman beleharapok az alsó ajkadba,
mire hatalmasat sóhajtasz. Mondtam már mennyire szeretem hallgatni a
sóhajaidat? Olyankor tudom, hogy csak rám vágysz, csak én kellek neked, csak
nekem vagy. És most is ezt érzem. Erősebben csókolsz vissza, szinte a foglyod
vagyok, uralkodsz rajtam és ezt akarom. Azt akarom, hogy tovább csókolj,
csináld még, amíg meg nem halok.
Ujjaid a nyakszirtemen játszadoznak, el-elkószálva lentebb, a mellkasomon, az
alhasamon. Kéjesen nyögök fel, mikor az alsóm rejtett részeibe is bekukkantak.
A markodban tartasz, simogatsz, a nyelved körtáncot jár az enyémmel. Én pedig
élvezem, mint még soha. Hevesen csókolok vissza, remegve, és érzem, hogy milyen
forró a nyelved. Szinte éget, elégek, nem bánom. Csak sose legyen vége.
Sóhajtva markolok a hátadba, te pedig lerúgod magadról a paplant. Már semmi sem
választ el minket, nincs fal, nincs kifogás. Ahogy hozzám bújsz, az egész
testem bizseregni kezd és reszketni. Te magadban vagy a forróság számomra.
Felhevítesz és lehűtesz.
Hirtelen tolsz el, én pedig rémülve kapok utánad. Csak mosolyogsz, üzenve hogy
semmi baj nem lesz. De nem tudom, mit kellene tennem most. Nem tudom, te mit
csinálsz. Mit akarsz. Mire készülsz.
Ahogy elhagyja a szád az én számat, máris tapad az államra. A nyakamra. A kulcscsontomra.
És egyre lejjebb; követni sem bírlak, de érzem, hol jársz. A kezed pedig az
ajkaidat követi. Ahogy elérsz a boxerem pereméig visszafelé indulsz. Lemondó
sóhaj hagyja el a számat és látom, hogy te halkan elneveted magad. Hallani nem
hallom, már csak a saját szívem heves vágtáját hallom.
A hasamon cirógatod a bőrt, körözöl a nyelveddel a köldököm körül, én pedig
egyre gyorsabban veszem a levegőt. Szinte kapkodok utána, annyira feszít ez az
érzés itt belül. Végigzongorázol a bordáimon, én meg összerezzenek. Soha senki
nem érintett még így meg, ahogy te teszed. Egyre többre vágyom ilyenkor,
végletekre, örökkévalóságra.
A mellbimbómnál elidőzöl, szívod, érzékien megnyalod, csókolod, én pedig
hálásan zihálok. Képtelen vagyok egyik testrészemet is megmozdítani, csak fekszek,
mint aki ki van kötözve, vagy karót nyelt. Talán a súlyod miatt is van, ami rám
nehezedik. Vagy csak az agyam blokkolt le ennyi élvezet után. Annyi szent, hogy
egy helyen vagyok képes mozgásra. Még hozzá felállni.
Olyan kínzóak a percek, nem tudom kivárni, hogy letépd rólam a gatyát és végre
rátérjünk a lényegre. De nem is ezért vagyok itt. Én csak veled akartam lenni,
és ezt most meg is kapom. Veled vagyok, többre nem is vágyhatnék.
Végignyalod a nyakamat egészen az aljától a fülemig, miközben hozzám
dörgölőzöl. Hatalmas érzés kerít körbe, legszívesebben kiszakadnék a testemből.
De nem tehetem. A karjaim végre megindulnak és erősen húzlak magamhoz, még
többet akarok. Szenvedélyesen csókolsz, miközben a csípőd egyre izgágább, egyre
fékezhetetlenebb. Ahogy a nyelved is a számban. Forog velem a világ, már nem is
tudok rendesen visszacsókolni, csak fekszek alattad, felveszem a tempót, amit
diktálsz és nyögve kérlek, hogy szabaduljunk meg az utolsó – és felesleges –
ruhadarabtól.
Látom, ahogy a mellkasod hirtelen emelkedik és süllyed. Lesimítod rólam az
alsónadrágot, de rajtad ott marad a tiéd. Felhúzott szemöldökkel nézel rám,
ravasz mosollyal. Bármit – suttogom, de attól tartok nem hallod, csak a számról
olvasol.
Nem is számítasz rá, de ledöntelek az ágyra, és én kerülök most felülre.
Szeretném én is ugyanazt az élvezetet nyújtani, amit te nekem, de sosem voltam
olyan sikeres ebben. Habzsoltam a tested, csókoltalak ahol csak tudtalak,
simogattalak, a fogaimmal húztam le rólad a boxert és még attól sem riadtam
vissza, hogy ennél messzebbre is elmenjek.
Belemarkoltál a hajamba és gyengéden felhúztál, jelezve, hogy ez most nem az a
pillanat. Rád feküdtem és élveztem a percet, ahogy az ajkaink össze-össze
érnek, a testünk forrón vibrál, a vérünk pulzál az ereinkben. Két kezed a
csípőmön, adva a lassú ritmust, ami az őrületbe kerget. Meddig húzol még?
Nagyot nyögök a nyakadba, amitől neked is megremeg a tested. Átfordulsz rám, a
szemeid ködösen csillognak a kéjtől. Nyelek egyet és bólintok, amitől félmosoly
jelenik meg az arcodon. Lehajolsz hozzám csókot hintve a számra, majd ahogy a
nyelved úgy a férfiasságod is belém csusszan. Egyszerre hagyja el a szánkat a
sóhaj, ami minden szónál többet mond. Erre vártál már te is, ahogy én is. De
nem érek rá azon töprengni, hogy miért nem jöttél oda hozzám. Hátadba vájom a
körmeimet – bár tudva, hogy ez fáj neked – te pedig nagyobbat löksz. A ritmusod
felismerhetetlen számomra, lassú, gyors, lassú, gyors, gyors, gyors, lassú.
Mikor úgy érzem, hogy végre elélvezek, te lassítasz, aprókat sóhajtasz a
fülembe, majd újra rázendítünk. Percek telnek el, vagy talán órák? Nem
számolom, csak nyögök, te pedig egyre gyorsabban mozogsz. Tudom, ennyi
együttlét után már tudom, hogy hamarosan elmész. Te pedig tudod, hogy én még
messze járok. És mind ketten tudjuk, hogy ilyenkor csupán egy dolgot tehetsz.
Végignézem, ahogy három ujjadat is benyálazod és mozgatni kezded a merevedésem
tetején. Az ágyneműbe markolok, ahogy mozgatod az ujjaidat, majd megmarkolod,
és úgy játszol tovább velem. Úgy érzem, szétfeszíti az egész testemet belül az
a valami, ami nem hagy nyugodni.
Kényeztetsz, ahogy csak bírsz, és ennek meg is lesz az ára. Másodpercek múlva
egyszerre törünk ki, te felnyögsz, én pedig már majdnem sikítok. A kezed még
mindig a péniszemen, bár már nem húzogatod, de rajta pihen. A hasadra nézve
látom, hogy a produkált anyag folyik lefelé. Végighúzod, az ujjadat rajta majd
lenyalod a felét, a másik felét pedig nekem hagyod. Mélyre engedem az ujjad,
lenyalom, kicsit szívok rajta, majd megcsókolom a tetejét. Hatalmas vigyor
terül el az arcodon és az enyémen is. Veled lehetek ma este.
Bill Kaulitz izzadva, hevesen kapkodva levegő után ébred. Körbenéz a sötét
szobában, majd mikor meglátja, ki fekszik mellette, megnyugszik. Mosolyra húzza
száját és visszagondol az álmára. Ahogy eszébe jutnak a képkockák a boxerében
egyre kevesebb hely lesz. Csak egy dolgot tehet.
- Tom… ébredj. Valamit el kell mesélnem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
