- Minden rendben van veled, haver? - kérdezte meg suttogva a barna hajú basszeros a kimerült énekestől, aki egy bólintás kíséretében válaszolt. Persze, hazudott.
Hogyan lenne jól? Fáradt, kialvatlan, soha sem nem úgy történik, ahogy azt ő maga szeretné. És még minden rendben van-e vele? Ilyet kérdezni…?!
Szó nélkül felállt a fotelból, körbe nézett a szobában, ahol mindent félhomály borított. Nem látta ikrét a helyiségben, bár nem is ő volt az a társaság, akire igazándiból vágyott. Azaz ember, aki után a szíve sóvárgott, valahol a városban lehetett. Az egyik utcán sétálva, egyre több háztömböt maga mögött hagyva. S tudta, hogy felesleges már vele bármilyen is kapcsolatot létesíteni, a szíve már majd' megszakadt azért, hogy láthassa. Csak még egyszer. Utoljára. Hogy nehezebb, mégis könnyebb legyen a fájdalmas búcsú.
 - Visszamentem a hotelbe… - dünnyögte a fáradt embereknek tervét, akik meg sem hallották, majd köszönés nélkül elhagyta a szobát.
Léptei visszhangot vertek a kihalt folyosón, ahogy egyre közelebb sétált az ajtóhoz, közelebb a friss levegőhöz, közelebb hozzá. Közelebb a normális emberi léthez.
A hűvös kora őszi szellő lágyan az arcába csapott, haja - ami eddig is kócos volt már a koncert után - még inkább összeborzolódott, ahogy egyre messzebb lépkedett a koncert csarnokától.
Senkivel sem találkozott útközben. Egyetlen rajongó sem volt már az utcán. Lehet, hogy voltak, csak megunták a várakozást. Esetleg már nem olyan nagy fanatikusok, hogy kinn álljanak éjszaka is. Hisz ki érti már a tini lányokat? Egyik pillanatban még rajonganak valakiért, a másikban már nem, s arra hivatkoznak: én ebből már kinőttem.
Egyre közelebb és közelebb jutott a célhoz, és még messzebb a biztonságot nyújtó barátaitól. Ostobaság volt tőle, hogy azt a lányt választotta, aki a megnyugvást adta számára. Még pedig sex formájában. Soha nem beszélgettek két szónál többet. Soha nem ültek be valahova cseverészni, elmondani panaszaikat vagy csak egy jót nevetni. Semmi nem volt köztük, csak testi kapcsolat. Mégis megnyugvást adtak egymásnak. Olyan megnyugvást, amit a szavak csak tönkre tettek volna.
És most Bill ismét a megnyugvásra vágyott.

***

Tudtam, hogy itt vannak a városban. Abban pedig biztos voltam, hogy a koncertnek rég vége. Csak azt nem értettem, hogy Bill miért nem hívott eddig? Hisz mindig felhív. Amint vége a koncertnek… de most? Semmi.
Érthető volt az számomra, hogy nem várhatom el tőle, hogy úgy foglalkozzon velem, mint egy normális ember a barátnőjével. Sőt. Még azt sem várhatom el tőle, hogy legalább a barátnőjeként próbáljon meg kezelni. Hisz a kapcsolatunk a szavak nélküli, testi megértésről szól. Olyanról, amibe nem mentem volna bele semmiképpen sem, ha van egy csöppnyi eszem is. De nem volt. Elvette minden józan gondolkozásomat.
Akkor tudtam, hogy már soha nem lesz józan a gondolkozásom, amikor megpillantottam egy bárban, a többiekkel. Én pedig önkéntesen felajánlottam, hogy leszek aznap estére, jobban mondva éjszakára, a pincérnőjük. S nem csak a borravalóért. Egyszerűen már akkor megbűvölt, pedig ha azelőtt láttam, teljesen hidegen hagyott. De az árva, szende és jósággal teli tekintete elrabolta azonnal a szívemet. A hideg és fagyos arcát pedig el is felejtettem nézni.
Onnantól kezdve nem volt megállás. Minden történt a maga sorrendje szerint, amit végül több is több követett, míg odáig nem jutottunk, hogy két éve ilyen a kapcsolatunk. Csak a sex. Se több, se kevesebb.
De most olyan vágyat érzek az iránt, hogy pár percet beszélhessek vele, hogy az sem érdekel, ha be kell hozzá szöknöm a hotelbe. Csak látnom kell. Beszélnem kell vele. Minden testi kapcsolat nélkül.

***

Érthetetlenül álltak egymással szemben, s köszönésen kívül egyetlen egy szót sem szóltak. Hiába vágytak mindketten arra, hogy akárcsak egy szót is szóljanak, nem jött ki hang a torkukon. Pedig nagyon erős késztetést éreztek rá, mind a ketten.
Bill megragadta a lány kezét, aki elindult a lakása felé, hogy megint ugyan az történjen meg, ami eddig történt mindig. Két óra hosszáig élvezik egymás társaságát, de szigorúan csak sex formájában.
Egyre közelebb érve a lány lakásához, lépteik felgyorsultak. Nem azért, mert már annyira vágytak a másik érintésére - bár ez is szerepet játszott -, hanem elkerülve azt az ember tömeget, amihez egyre közelebb és közelebb értek. Ők pedig próbálták elkerülni a nyilvánosságot.
Felérve a lépcsőn, nyílt a bejárati ajtó, ami végül becsukódott mögöttük. Fel oltódott minden villany, ők pedig csak álltak egymással szemben. Néztek a másik szemébe, szavak nélkül elmondva, mennyire szeretik a másikat. Minden félelmüket, dühüket, szenvedélyüket, fájdalmukat ki nem adva végül, úgy, ahogy szokták.

***

Halkan annyit motyogott, hogy megy. Nem nagyon figyeltem rá, a fejemet a párnába fúrva próbáltam legyűrni a könnyeimet, hogy ne lássa rajtam, hogy mekkora fájdalmat okoz nekem azzal, hogy megint magamra hagy, nem is tudni, hogy mennyi időre.
Mindig is így ment. Elment, volt olyan, hogy hetekig nem találkoztunk, én mégis hűséges voltam hozzá. Soha nem kérte ezt tőlem nyíltan, de én mégis az voltam. Minden férfit elűztem magam mellől, soha nem létesítettem mással kapcsolatot, már lassan két éve. Csak ő volt számomra, és az a fura kapcsolat. Csak az tartott életben.
 - Majd még találkozunk… Hívlak… - Suttogta halkan, a fülembe, mintha csak szerelmet vallana nekem.
 - Jó utat… - Emeltem fel a fejem a párnámból, bár a könnyeimet nem tudtam megállítani, és már az sem érdekelt, hogy meglátja, sírtam. De amint tekintetünk találkozott, megdöbbentem. Az ő arcán is könnyek folytak végig, akárcsak az enyémen.
 - Tudod… - Sóhajtott egy nagyot, majd leült az ágy szélére és megfogta a kezem. - Hülyén hangzik ez tőlem, és nem is kérhetem azt tőled, hogy fogadj nekem hűséget, de jól esne, ha megtennéd. Hisz olyan, mintha komoly kapcsolatunk volna. Olyan ez nekem, mint a heroin és nem szeretnélek elveszteni. De tudom, látom rajtad, hogy te ennél többet szeretnél. Én is. És egyszer, napok, hetek, hónapok múlva mindent megadok majd neked. Ígérem. Csak előtte elég erőm kell, hogy legyen ahhoz, hogy magam mögött hagyjam az életem, és veled lehessek. De megteszem. Érted, értem, értünk. Együtt leszünk. Örökké. - Szünetet tartott addig, amíg fel nem ültem és kényelmesen el nem helyezkedtem előtte. Majd ennyit mondott, azt is halkan, de komolyan: - Szeretlek.
Majd lágyan megcsókolt, és utána kilépett a szobámból, ki a lakásból és halkan becsukta maga mögött az ajtót.