Az aznap délután szintén csendesen telt. Hiába ébredtek fel a többiek - részben a mi kis vitánk miatt Tommal -, semmi sem változott meg. A csend volt az úr a buszban. Aminek rajtam kívül mindenki örült. Még hálát is adtak az égnek, hogy végre valami csend van. Pont olyankor örülnek a csendnek, amikor a legidegesítőbb!
Szerencsémre - na meg Tom szerencséjére -, Bill nem vette észre a szokatlan hangulatot köztem és Tom között. Sőt, még a vitát sem hallotta, aminek végképp örültem. Egyáltalán nem hiányzott így előre hozni a dolgokat, és tönkre tenni azt a pár napot. Inkább kihasználtam, és alig mozdultam el Bill mellől. Ami számára nem is volt feltűnő. Tomnak annál inkább…

***

„Először is… tegyük fel a nagy kérdést: most gratuláljak vagy oltsalak le azért, amit követtél?
Mondhatnád ilyenkor azt, hogy gratuláljak nyugodtan, amiben benne is vagyok. De… valahogy most képtelen vagyok rá. Tudom, hogy okos fogsz dönteni - vagyis csak remélem. Csak a tegnapi sms-ed aggaszt.
Hogyan gondoltad azt, hogy mégis összeházasodsz Markkal?
Az egy dolog volna, hogy hazajönnél, és itt hagynál engem, meg a családodat és mennél Billhez… annak nagyon is örülnék. Jó, a szüleid nem lennének lehidalva az ötlettől, de már két éve nagykorú vagy, szóval… na mindegy is ez most! Inkább az a kérdés érdekel, hogy mióta lettél szenvedést keltő és tűrő ember? Ez nem vall rád Sophie, hiába akarod tagadni.
Aztán kérted, hogy segítsek. Rendben, megteszem!
Képzeljük el azt, hogy Markot nem is ismerted volna eddig soha, én pedig rád bíztam volna ezt a munkát. (Csak nehogy azt hidd, hogy most könnyű dolgot írok le, és azt kérdezem esetleg, hogy akkor Bill mellett maradnál-e… ilyen ostoba még nem vagyok.) Megkapod szépen a munkát, örömmel elvállalod, aztán indulsz haza bepakolni, és hopp! Találkozol Markkal, és megdobogtatja azonnal a szívedet. Azt hiszed életed nagy szerelme, azonnal meg akarod ismerni. De tudod, hogy nem lehet. Mégis flörtölsz vele, eléred azt, hogy számot cseréljetek, majd közlöd, hogy két és fél hónapig távol leszel. Ő elfogadja, és azt mondja vár rád. Te kételkedsz, de fülig szerelmesként - vagyis csak ezt hiszed, hogy az vagy - útnak indulsz. Beleszeretsz Billbe, úgy, mint most. Nem akarsz visszajönni, de tudod, hogy kötelességeid vannak. Azt beszélitek meg, hogy majd aztán azonnal találkoztok. Majd jön az sms attól a bizonyos Marktól. Eszedbe jut, de rájössz: hülyeség az egész, mivel mit kezdesz egy idegennel? Amikor megkaphatod az igazit! Mégis felmerül benned egy pillanatra: mi lenne, ha inkább vele próbálnám ki?
Akkor is visszamennél Markhoz, vagy inkább választod azt, akit isten igazából megérdemelsz?

Ui.: tudom, kicsit furán festettem le neked a dolgot, átkozhatsz is érte, de én így látom a helyzetet. A többi meg csak a te dolgod.”

***

 - Komolyan így néz ki? - Néztem ki az ablakon, elképedve, ahogyan a kisbusz végig ment a görög városon. - Azt hittem, a filmekben kicsit szépítenek a helyen, de… Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép!
 - Lehet, hogy amúgy is szép volt, csak esetleg Brad Pitt felsőteste elvette róla a figyelmedet. - Nevetett fel halkan, mindvégig a fülembe suttogva a szavakat, hogy a többiek véletlenül se hallják meg.
 - Nincs is olyan Brad Pittes film, ahol Görögországban lenne félmeztelenül! - Néztem rá durcásan, megjátszva a sértettséget, hogy szőke libának nézett.
 - Azt már láttad volna? - Nevetett fel ismét, ezúttal hangosabban, amit Tomot idegesíteni kezdte, ezért haragos tekintetével rám nézett.
 - Nem, nem szeretem Brad-et. Nem is érdekelnek a filmjei, mivel nem vagyok odáig az akció filmekért. A Mr. és Mrs. Smith sem láttam még soha. - Jelentettem ki határozottan, annak ellenére, hogy Bill arca döbbent volt.
 - Komolyan? Pedig az nagyon jó film. - Vágta rá azonnal, mint akinek ez súlyos vétséget jelentene, és cserébe le akarna fejezni.
 - Hát engem annyira nem hozott lázba az ajánlója, pedig William el akart cipelni Hollywood-ba a bemutatóra. Ha már ingyen megyünk, akkor legalább menjünk - alapon mondta nekem, én pedig elintéztem azzal, hogy a szüleimmel töltöm azt a napot. - Rántottam egyet a vállamon, majd ismét az utcákat figyeltem, amiken a kisbusz lassan haladt végig.
 - Pedig gondoltam, ma megnézhetnénk görögül, de hát akkor erről ennyit. Megnézhetünk mást is. - Nézett rám csalódottan, valamiféle furcsasággal a szemében, amire nem voltam képes rájönni.
 - És te komolyan filmet akarsz nézni, ahelyett, hogy megnéznénk a várost? - Lepődtem meg, amire még David is hátrafordult, és haragos tekintettel nézett ránk. Amolyan „eszetekbe se jusson ilyesmi, különben dádá lesz!” nézéssel.
 - Hát… igen! - válaszolt Bill, amikor pedig David elégedetten hátrafordult, kacsintott felém egyet mosolyogva, így rájöttem, mit értett filmnézés alatt.
Ismét csendben figyeltük az utcákat, ettől pedig egyre jobban kezdtem begolyózni. Vagy Görögország ilyen álmosító hatású, vagy ezeknek van bajuk? És mivel választ természetesen nem kaptam a magamban feltett kérdésre, beletörődtem, hogy egy ideig el kell tűrnöm.

***

Mark.
Ez a szó állt a telefonomon, ami egyre jobban rezegni kezdett az ágyon. Legnagyobb szerencsémre, David nem engedte meg, hogy egy szobába aludjunk Billel, így nem kellett magam valami hazugsággal kivágni, hogy ki hív. Helyette nyugodtan állhattam a telefonom felett, nézve a rezgő telefont, ami ötödjére kezdte megint ugyanazt a dallamot.
Csengőhangot kell váltanom. - Jutott eszembe ez a hülye gondolat, amikor hatodszor is megszólalt a telefonom csengőhangja.
Végül remegő kezekkel a telefonomért nyúltam, a fülemhez emeltem, miközben megnyomtam a zöld gombot a fekete készüléken. Közben magamban hálát adtam az égnek, hogy Billék koncerten vannak.
 - Annyira örülök, hogy felvetted! - Hallottam meg Mark hangját, ami teljesen idegennek tűnt számomra. Annyira idegennek, hogy feltettem magamnak a kérdést:
Vajon milyen lesz visszatérnem a megszokottságba?