Fejemet a mellkasába fúrtam, miközben a pólójának a szélébe kapaszkodtam. Az sem érdekel, hogy fellépés előtt összegyűröm a pólóját, és még az egy-két könnycsepp nyoma sem izgatott. Az számított nekem igazán, hogy megbocsátott, és meghallgatott. Semmi más nem érdekelt, és el sem akartam engedni, hogy felmenjen a színpadra. Vele akartam maradni.
 - Legközelebb te hozol fel témát… - Kezével a hátamat simogatta, és az sem érdekelte, hogy mások szólnak neki, hogy mennie kéne.
 - Én szar témákat hozok fel… - dünnyögtem halkan, egy apró mosoly kíséretében.
 - Én is. - Nevetett fel hangosan, majd gyengéden eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. - Nekem most mennem kell. Nem hosszú a koncert, csak másfél órás. Szünetben meg jövök. - mondta biztatóan, mintha a másfél óra csak két perc lenne. Fölém hajolt, aztán megcsókolt.
Elköszöntünk egymástól, majd miután kiment a szobából, leültem a fotelba, és készültem volna felhívni Markot, de David bejött a szobába, és leült velem szemben. Ránéztem, arcáról pedig leolvastam, hogy „fontos dolgokról” fogunk beszélgetni, így kényelmesen elhelyezkedtem, felkészülve a „fontos dolgokra”.
 - Gondolom, tudod, miről szeretnék veled beszélni. - Hangja mézédes volt, amit annak tudtam be, hogy egy seggnyaló, így nem is tulajdonítottam nagy szerepet annak, hogy figyeljek rá.
 - Igen. - Biccentettem felé a fejemmel, jelzésképp, hogy mondja, amit szeretne. Szerencsémre felfogta.
 - Nem szeretném, ha ez a kapcsolat a munka rovására menne. - Ezután a mondat után, már rögtön ki is találtam, hogy mivel fogja folytatni, így még inkább nem figyeltem rá. - Vagyis Bill munkájának a rovására. Tudom milyen, ha szerelmes, és akkor… hogy is mondjam. Szóval nem könnyű eset, alig lehet bármire is rávenni, soha sem ott jár lelkileg. Az, pedig, hogy másfél hónap múlva visszamész Amerikába… magába fog zuhanni, ami szintén egyenlő azzal, hogy nuku munka.
 - Értem én, de ezt most miért kell velem megbeszélned? Tisztában vagyok vele, és ő is. - mondtam neki flegmán, annak ellenére, hogy Billel egyáltalán nem beszéltünk ilyen dolgokról.
 - Eleinte. Tisztában van vele az elején, de minél több időt tölt veled, annál inkább fog ragaszkodni hozzád. Persze írni fogja a számokat, stúdióba elkészíthetjük az új albumot, de turnéról akkor már szó sem lehet. Az lesz majd, hogy visszaidézi az emlékeket, így ki sem fogja tenni a lábát otthonról. Ehhez meg mit szólnak majd a rajongók? - Drámai hatás kedvéért, még valami aláfestő zenét is vártam volna, de mivel az elmaradt, így annál döntöttem, hogy kicsit kiengedem a hangomat, ha már ilyeneket mond nekem.
 - Szerintem téged sokkal jobban érdekel az, hogy Billék hozzák neked a pénzt, mint az, hogy hogyan vannak. Ha Bill koncentrálna a munkára szerelmesen, akkor még örülnél is neki, de így… Inkább elintézed, hogy szakadjon meg a kapcsolata, csak azért, mert neked kell a pénz. - Nem törődöm hangsúllyal mondtam, ami még inkább idegesítette.
 - Hát te aztán baromságokat mondasz! - Csattant fel hangosan, tiltakozásképp, amit annak tudtam be, hogy nekem van igazam.
 - Nem mondok baromságot, te próbálod letagadni. - Rántottam egyet a vállamon, és még mielőtt folytathatta volna a tiltakozást, tovább mondtam: - De felesleges, mivel sok ilyennel volt dolgom. Mindenki azt mondja, őt nem a pénz érdekli, de amint a zenekara, énekes, énekesnője vagy akármije pihenni akar, kevesebb pénzt szerez, esetleg a rajongók száma csökken… ott hagyják egy jobb miatt. Az egész csak a pénzről szól, számodra is.
 - Nem vagy normális! - Újra felcsattant, ezúttal hangosabban. Végre felé néztem, annak a reményében, hátha még valamit földhöz is vág. De szerencsém nem volt.
 - De legalább nem vagyok pénzéhes, és nem használok ki másokat. - Ezután már könnyed csevegésnek számított a beszélgetés, vagyis számomra biztosan.
 - Billt is csak kihasználod, mivel nincs itt a vőlegényed! - Mintha csak arra számított volna, hogy erre a mondatára felhúzom magam, úgy hangsúlyozta ki minden szavát.
 - Fél évet is töltöttem a vőlegényem nélkül, és akkor nem csaltam meg. Az egész csak annyi, hogy kezd mindennek vége lenni vele, és nem Billt használom ki. - Eközben kikerestem a telefonomból Mark nevét, és már készültem volna hívni, amikor megszólalt újra, ezúttal idegesebben:
 - Úgyis az lesz a vége, hogy rohansz vissza a vőlegényedhez, ezt már előre megmondom!
 - Ó, veled meg az lesz, hogy Bill kevesebb pénzt hoz neked, és te meg ott hagyod a több pénz miatt. Fasz fej! - Nyugodt hangsúllyal mondtam, annak ellenére, hogy rendesen felhúzott az „észosztásával”.

***

Billnek egyikünk sem szólt a vitáról. David arra hivatkozott, hogy ő nem akarja terhelni már előre Billt, én pedig nem voltam hajlandó visszaemlékezni arra a beszélgetésre. És így, hogy Bill semmit se vegyen észre - David találta ki a dolgot, hogy észre se vegye a vitánkat -, próbált nyájasan viselkedni, kétszínű volt, ami engem hűvösen hagyott, így nem is foglalkoztam vele, örültem, hogy gondtalanul telnek a napok. Csak ugye persze ez Davidet sértette, így mindenáron el akarta érni, hogy valamilyen módon ismét felhozhassa a beszélgetést. Bevonva már Billt is.
 - Tudod Bill, nem tudom hogy vagy vele… - Fordult Bill felé David, az említett pedig rá figyelt, én pedig szúrós tekintettel arra a baromra néztem, eltűrve a tényt, hogy eközben Tom a hajammal babrál. Tekintetünk találkozott, ő pedig elégedetten elmosolyodott. - Én arra gondoltam, hogy szeptemberben mehetnénk egy dedikálásra. Tudod, ott megjelenik az első különszámotok, és ennek alkalmából.
 - Ez szerintem is jó ötlet. - Derült fel Bill arca, David képére meg egyre jobban kiült az elégedettség, én pedig magam elé nézve készültem fel arra, hogy mi lesz ebből pár perc múlva.
 - Meg nem tudom Sophie, hogy vagy ezzel az ötlettel, de én személy szerint arra gondoltam, hogy elmehetnénk az esküvődre is, ha nem baj. Olyan jól kijövünk egymással, és egyáltalán nem bánnám, ha tartanánk utána is a kapcsolatot.
Fagyos lett a hangulat, csak David mosolygott továbbra is. Bill szomorú tekintettel rám nézett, én pedig az alsó ajkamat harapdáltam, visszafogva magam, nehogy veszekedni kezdjek Daviddel. Még Tom is abbahagyta a szöszmötölést, és rám figyelve várt valamiféle választ. Én pedig képtelen voltam rá bármit is mondani.
 - Persze, hogy nehéz ez neked Sophie, hisz nemsokára menned kell, egy hónap és pár nap múlva, ami hamarosan itt lesz. Mark pedig… - Nem hagytam neki, hogy befejezze. Közbe vágtam, hangosan, lassan már ordibálva:
 - Ó most nyalizol, mi? Próbálod elhitetni Billel, hogy minden rendben van, nem? Ugyan, felesleges lesz! Esküvő pedig nem lesz, nem megyek hozzá Markhoz!
Nem akartam továbbra is Daviddel egy helyiségben maradni, ezért felálltam, majd nem is figyelve a többiekre elmentem onnan. Az is hidegen hagyott, hogy David hangosan szidni kezd. Teljesen elment minden kedvem a veszekedéstől, és az is rátett egy lapáttal, hogy letettem arról, hogy bármiféle esküvő is legyen. Furcsa volt az számomra is, hogy kijelentettem: nem lesz esküvő. Tisztában voltam azzal is, hogy az érzelmeim nem változnak meg, még inkább kuszábbak lesznek ettől.
Mielőtt bármi mást is tehettem volna, rezegni kezdett a telefonom, jelezve, hogy sms-em jött. Elővettem a zsebemből, amikor pedig megláttam Mark nevét, nem akartam elolvasni, de valami miatt mégis annál maradtam, hogy elolvasom. Ugyan, mi rossz lehet benne?
„Tudom, hogy most nem beszélünk, a hangulat meg köztünk eléggé fagyos mostanában… De remélem nem baj, hogy elkezdtem szervezni az esküvőt, és már az időpontot is megtaláltam: szeptember 4. Neked már csak annyi dolgod lesz, hogy a ruhát kell megvenned. Szeretlek édesem!”