- Tudod mit nem értek? - Fordult felém a buszon Tom, miközben elvette Georg kezéből az energiaitalos üveget. Halkan megköszönte neki, de még mindig engem nézett.
 - Na vajon mit? - kérdeztem vissza tetettet kíváncsisággal, nem is figyelve Tomra, inkább elfoglaltam magam az apróságokkal a gépen.
 - Hogy ugye azt a fogadást Bill nyerte meg… - Kezdett volna bele a fárasztó gondolatmenetébe, de félbeszakítottam a haragos tekintetemmel, így inkább azt figyelte csendben, hogy milyen kérdéseket válogatok ki. - Néha elég baromságokat kérdeznek. Mint mondjuk ez is. - Bökött az ujjával egy rövid kérdésre, én pedig elolvastam. Igaza volt, tényleg baromság.
 - Amúgy eléggé hihetetlen számomra, hogy normális is tudsz lenni. - Becsuktam a laptopomat, és már álltam fel, hogy menjek el, de a busz hirtelen megrázkódott, aminek következtében vissza kellett ülnöm a helyemre.
 - Fasza. Már megint lerobbant a busz. Mindig ez van mindegyik turnén. Szinte már rendszer, hogyha Franciaországba megyünk, a busz lerobban. Biztos a csigazabálók átkoztak meg. - Kacarászott halkan, miközben kinézett az ablakon. Éreztem, hogy a keze megtalálja az enyémet, és már éppen szóltam volna rá, amikor megjelent Bill kialvatlanul, kócos hajjal, egy szál boxerben meg pólóban, és szinte megfeledkeztem róla, hogy Tom fogja a kezem.
Halkan köszöntünk egymásnak, majd figyeltem, ahogyan elveszi az energiaitalos üveget Tom kezéből, és iszik belőle pár kortyot. Tom nem szólt semmit sem, hanem engem figyelt sokat sejtő mosollyal az arcán, amit csak egy kis fáziskéséssel vettem észre. Felé fordultam összeráncolt szemöldökkel, mire védekezően felemelte mindkét kezét, és azt is csak akkor vettem észre, hogy már nem fogja a kezem.
 - Majd még beszélünk a hotelban. - mondta sokat sejtően, amit egyáltalán nem értettem, de nem is jelentettem neki nagy tulajdonságot.
Úgyis gyagyás. - gondoltam unottan, és megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor elment.

***

 - Levetted a lábáról, nemsokára rámozdulhatsz. - Súgta oda testvérének mosolyogva Tom, de Bill egyáltalán nem értette, és kérdő tekintettel ikrére nézett. - Most meg mi van? - kérdezte felemelt kezekkel, egy hatalmas vigyorral az arcán.
 - Nem értem. Mármint hogyan vettem le a lábáról, meg miért kéne rámozdulnom? - Értetlenkedett Bill, bár értette, hogy mire céloz testvére.
 - Nem figyelted még azt, hogyan néz rád? - kérdezte meg döbbenten, mire válaszul egy fejrázást kapott, és azonnal folytatni kezdte: - Ma reggel is… Megfogtam a kezét, ami addig idegesítette, amíg nem jöttél. Aztán teljesen elfelejtkezett róla. Meg tudod mit vettem még észre?
 - Na mit? - kérdezte meg unottan Bill, és kezébe vette a mikrofonját, felkészülve a párizsi koncertre.
 - Nem hordja az eljegyzési gyűrűt. Amikor megfogtam a kezét, nem volt rajta. Azt hittem a másikon van, ezért odanéztem, de azon sem volt. Aztán leesett… egy hete nem hordja. Nem figyelted még? - Jött egy újabb kérdés, annak ellenére, hogy hiába való volt, hisz nemleges választ kapott:
 - Soha nem figyeltem, hogy hordja-e vagy sem. Bár úgyis megértem, hisz a vőlegénye már jó ideje nem keresi.
 - Na, itt az idő! - Lökte oldalba testvérét, aki durcásan a kezére csapott, és hátrébb lépett egy lépést.
 - Barom vagy. - Pufogott halkan, hátát pedig a falnak támasztotta, miközben figyelte, testvére mit babrál a gitárjával.
 - De most komolyan. Egyáltalán… hogyan reagált arra, hogy megölelted? - És máris kezdődött az egyiknek-értelmes-másiknak-baromság beszélgetés.
 - Miután ő megölelt?
 - Megölelt?!
 - Igen. De mi ebben a nagy szám?
 - És semmi sem volt? Semmi csók, se semmi?
 - Barátok vagyunk, pont, mint ti. Semmi több sem lesz, hiába próbálod belém tuszkolni a bolond gondolkodásodat.
 - Nyert ügyed lenne pedig!
 - Haha…
 - Holnap szabad napunk van, használd ki! Éjszaka mondjuk, vidd el az Eiffel toronyhoz. Az tök romantikus, biztos örülne neki! - Hangját elvékonyította, a mondat végén pedig hangosan felröhögött.
 - Haha… - Csak ennyit mondott, majd elindult a színpad felé, annak ellenére, hogy ő megy fel utoljára.

***

Éreztem, hogy a telefonom halkan egyben kellemetlenül rezegni kezd a zsebemben, aminek következtében ki kellett nyitnom a szemem, hogy megnézzem, ki zavarta meg a békés perceimet. Kedvem nem volt hozzá, mégis megnéztem, a kijelzett szám illetve név teljesen meglepett. A gyomrom hatalmasat ugrott, aminek következtében megragadtam a takarót szélét, és erősen szorítani kezdtem - persze feleslegesen.
Végül mégis annál maradtam, hogy nem veszem fel. Az idegesítő rezgés, a még jobban idegesítő csend, ami rám „borult”, meg a tény, hogy a gyűrű egyáltalán nincs az ujjamon, mondhatni késztetett rá, hogy ne vegyem fel a telefont. A vőlegényemnek!
Amint abbamaradt a rezgés, azonnal kikapcsoltam a készüléket, és a fürdőszobába mentem. Nem tudom miért pont oda, nem találtam benne logikát, de azért megnyitottam a csapot, és forró vizet engedtem a hatalmas fürdőkádba. Miközben a víz egyre magasabbra emelkedett a kádban, elkezdtem lassan levenni a ruhámat, és keresni kezdtem egy hajgumit. Elhaladtam a telefonom mellett is, és erős késztetést éreztem rá, hogy bekapcsoljam.
Már épp nyúltam volna a telefonomért, hogy kapcsoljam be, amikor kopogást hallottam a hátam mögül. Azonnal felvettem a kedvenc pizsamapólómat, és szóltam, hogy jöjjön be az a valaki. Jobban mondva nem is érdekelt, hogy ki az, még mindig a telefonomat szorongattam a kezembe, aközött vacillálva, hogy bekapcsoljam-e vagy sem.
 - Boldog Szülinapot! - Hallottam meg Bill hangját a hátam mögül, mire azonnal megfordultam, és a szokásos mosoly az arcomra került.
 - Ma van a szülinapom? - Értetlenkedtem mosolyogva, és egy kicsit ostobán éreztem magam, hogy mások jobban tudják, mikor van a szülinapom, mint én. Lehet, ezért hívott Mark.
 - Igen, megjegyeztem. Hoztam is ajándékot, hogy ne tűnjek bunkónak. - Nevetett fel halkan, de még mindig ott állt az ajtóban, és látszódott rajta, hogy egy kicsit zavarban van valamiért. - Fürödni készültél amúgy? - Nézett végig rajtam, legnagyobb szerencsémre pedig a csapot már elzártam, így azzal nem volt gondom.
 - Tulajdonképpen igen, de a szülinapomon ugyebár nem, muszáj fürödnöm. - Mosolyodtam el, a kezemben lévő telefont pedig az ágyra dobtam, még az sem érdekelt, hogy utána a földön landol.
 - De, ha zavarlak elmehetek. - Szabadkozott felemelt kezekkel, egy apró mosollyal az arcán, de én csak nevetve megráztam a fejem. - Mark hívott amúgy?
 - Igen, de nem vettem fel. - Sohasem értettem, hogy Billel miért vagyok olyan őszinte, és miért nyílok meg neki olyan hamar. Örök rejtély számomra.
 - Miért nem? - kérdezte meg értetlenül, de valamiféle megkönnyebbülés látszott az arcán, amit nem tudtam mire vélni.
 - Egyszer hívott összesen, azóta pedig le se szar. Nem érdekel, hogy most végre hív, soha nem voltam olyas fajta, aki szó nélkül megbocsátja a dolgokat. Majd beszélek vele valamikor máskor, nem a szülinapomon. Azt inkább veled töltöm. - Mosolyogtam rá, elgondolkozva azon, hogy milyen lehet egy szülinap Bill Kaulitzcal.
 - Akkor… van kedved sétálni egyet?