A mosoly azonnal kiült az arcomra, amint megpillantottam. Sietősebbre vettem a lépteimet, minél hamarabb oda akartam érni hozzá. Újra meg akartam ölelni, majd megcsókolni, aztán békésen hazamenni, és mindent a hátam mögött hagyni. Csak a gyomrom rándult újra és újra görcsbe, amint arra gondoltam, hogyan mondom majd meg Williamnek: ott hagyom az újságot.
Mark szeme felragyogott, amint egyre közelebb értem hozzá. Lépések választottak csak el tőle, kínzóan hosszú lépések, amiket pillanatok alatt megtettem, mégis úgy tűnt, hogy órák teltek el. De mindenért kárpótolt, amikor végre magamhoz húzhattam, olyan erősen, amennyire csak tudtam. Az pedig, hogy megcsókolhattam - mondhatni a mennyországba repített.
Hosszú és kellemes percek teltek el a karjaiban. Azt kívántam, bárcsak ne érne soha véget. Hogy úgy maradhatnék vele az idők végezetéig. Minden vágyam az volt abban a pillanatban, semmi több.
Behunytam a szemem, amikor a mellkasába fúrtam a fejem, de azonnal megbántam. Bill arca kínzóan megjelent előttem, és minden lepörgött előttem egy szemvillanás alatt. Még a mosolyom is eltűnt, helyette könnyek szöktek a szemembe, majd eltoltam magamtól Markot. Hátrébb léptem, és zavartan pillantottam végig a reptéren. Nem is figyeltem Markra, hanem a felém közeledő alakot figyeltem, és az eltűnt mosoly, ismét az arcomra ült. Csak ezúttal boldogabban.
Oda akartam rohanni hozzá, a lábaim még sem engedelmeskedtek. Tehetetlenül álltam ott, és a hatalmas mosollyal az arcomon figyeltem, ahogyan egyre közelebb és közelebb ér hozzám. Az is csak később tűnt fel, hogy rajtunk kívül senki sincs ott. Csak mi ketten. És ez valamiért feldobott.
Egy lépésnyire tőlem megállt. Kinyújtotta a kezét, én pedig örömmel megfogtam. Nem húzott közelebb magához, ő sem moccant meg, helyette ennyit mondott:
 - Köszönöm, hogy itt maradtál nekem.

***

 - Hogyan vetted rá, hogy maradjon? - kérdezte meg hitetlenkedve Tom az öccsétől, aki nevetve megrántotta a vállát. Tom körbepillantott a buszon, ügyelve arra, hogy a lány ne halljon semmit, bár felesleges volt, mivel aludt. - Lefeküdtetek?
 - Nem, dehogy! - Tiltakozott azonnal a fekete, komoly arccal ikrére nézve, mivel az nem akart hinni a nemleges válasznak. - Komolyan mondom, hogy nem feküdtünk le. Csak voltam olyan udvarias, és bocsánatot kértem tőle helyetted. Aztán elkezdtünk beszélgetni, lekéste a gépét, végül úgy döntött, hogy marad, legfeljebb téged kiherél. - Nevetgélt halkan Bill, nem is figyelve testvére mű durcás arcára.
 - És semmit sem szólt ahhoz, hogy te nyerted meg a fogadást? Engem utál, pedig nem is én nyertem! - Szórakozottan tartotta a kezébe a lány telefonját, és időnként bele-bele olvasott az sms-ibe, meg megnézte a képeket.
 - Elmagyaráztam neki, hogy én nem akarok neki rosszat, meg amúgy sem volna jó, ha valamelyikünk kavarna vele. Utálni meg nem fog, mert én nem csókoltam meg hirtelen, és nem haragítom magamra. - Kíváncsisága legyűrte, ezért megnézte, hogy mit néz olyan elmélyülten a telefonba Tom, de mielőtt alaposabban megnézhette volna, kilépett onnan.
 - De azt még mindig nem értem, hogy neked is nagyon bejön, meg minden, és csak barátként vagy el vele. Nem fogod bánni a dolgot, miután elmegy? Szóval, hogy nem próbálkoztál meg ilyesmi… Meg mi van akkor, ha ő életed nagy szerelme? - Az asztalra tette a készüléket, pont úgy, ahogy volt, és felállt onnan. Próbálta elkerülni az esetleges tényt, hogy véletlenül se vegye észre, hogy hozzányúlt a mobiljához. Nem akart több veszekedést.
 - Ezt a három szót vicces hallani a szádból. - Nevetett fel hangosan Bill, és testvérét figyelte, aki elindult az ágyak felé, de előtte megfordult az ajtóban, és csak ennyit mondott:
 - Kac-kac-kac…

***

„Nem is tudom, hányszor fogom még elmondani neked: örülök, hogy maradtál. Tudod nem lesz olyan rossz, majd csak hozzájuk fogsz szokni. És majd Tom is belátja, hogy férjhez mész…
Amúgy arra gondoltam, lehetne egy napló feelingű cikk is a lapban. Szóval, hogy elkezded írni a napokat, hogy mi jóval idegesítettek, meg ehhez hasonlók. Na? Mit szólsz hozzá? Nem muszáj persze, ha nem akarod, csak gondoltam jó volna…
Mellékesen minden szar itt. A titkárnőm terhes lett, ezért közölte velem, hogy elmegy, keres valami „nem megterhelő munkát.” Pff… annyira megterhelő számára, hogy reggel nyolctól négyig ül egy irodaasztalnál?
Aztán ugye gondoltam a heti újságba írhatnánk a mostanában feltörekvő bandákról, mivel fiatalok is bele lapoznak. Már éppen kértem volna meg Josh-t, hogy írjon róluk valamit, amikor kiderült, hogy egy másik laphoz szeretne menni, dolgozni.
Ezért elgondolkoztam tegnap egy-két dolgon. Például, hogy ilyen rossz itt dolgozni, vagy mi van mostanában az emberekkel? Fizetést sem adok nekik eleget, vagy mi? Aztán eszembe jutott az is, hogy mi lesz a lappal, ha sokan elmennek. Na meg az is, hogy hogyan fogom túlélni az állásinterjúkat. Komolyan mondom, minden kezd romokba heverni, mióta elmentél.
Katy puszil. És azt üzeni, hogy amint hazaértél jössz hozzánk vacsorára, mert szokatlan neki, hogy két hete nem élősködsz az életünkön…
Haha, csak vicceltem!
Jelentkezz, ha bármi van!
William”

Örültem, hogy William írt nekem valamit, vagy egyáltalán életjelet adott magáról. Szerettem volna, ha ezt Markról is elmondhatom, csak nem lehetett. Egyszer hívott, mióta elmentem, azóta nem. A telefont nem veszi fel, az e-mailjeimre nem válaszol, már azt is elmondhatom, hogy le se szar. Így utáltam az e-mail végére érni, ezért elolvastam még párszor, de nem válaszoltam azonnal. Még a végén azt hinni, semmit sem csinálok.
 - Minden rendben? - Bill hangja örömmel töltött fel, és megkönnyebbüléssel is egyben, mivel Tomnak szokása volt, hogy ritkán jön oda hozzám, ha Billel vagyok.
 - Persze. Miért? - Néztem rá, majd elpakoltam a felesleges cuccaimat az ágyról, és mutattam neki, hogy üljön le.
 - Úgy tűnsz, mintha szomorú lennél. Nem jelentkezik a vőlegényed? - Utáltam, hogy ennyire lerítt rólam a dolog. Szerettem volna magamban emésztgetni a dolgot, nem mással!
 - Hát… nem. - Elhúztam a számat, mivel azt még jobban utáltam, hogy mindig bevallottam az igazat másoknak. Muszáj ezt tenned velem Bill?
 - És van sejtésed, hogy miért nem? - Közelebb ült hozzám, amit egyáltalán nem bántam, sőt még jól is esett a közelsége. Egyszerűen természetesnek vettem.
 - Semmi. De lehet, hogy csak dolgozik vagy valami. Fordult már ez elő néhányszor, szóval annyira nem kell aggódnom… azt hiszem… - Haraptam el a végét, mivel be kellett ismernem magamnak, hogy összesen kétszer történt meg a dolog, és akkor is kikészültem.
 - Aggódhatsz nyugodtan, ez is hozzátartozik. - Mosolyodott el, miközben a gyűrűmet figyelte. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ostobaság hordanom, mivel nem jelentkezik, és nagyon messze vagyunk egymástól.
 - Kérdezhetek valamit? - A kérdés csak kicsúszott a számon, nem gondoltam komolyan azt, hogy meg is akarom tőle kérdezni, ami igazán érdekel vele kapcsolatban.
 - Persze. - Rám nézett, de a mosoly még mindig ott volt az arcán.
 - Miért nincs neked barátnőd? - kérdeztem meg halkan, és amint láttam, hogy érthetetlenül ráncolja a homlokát, azonnal magyarázkodni kezdtem: - Megértő vagy, kedves, aranyos, és… szóval érthetetlen számomra, hogy nincs senkid.
 - Várok az igazira… - Mosolyodott el újra, és mindketten lezártnak tekintettük a témát.