- Cigizel? - kérdeztem meg tőle, egy kis döbbenetet csempészve a hangomban, hátha valamivel oldani tudom a feszültséget. Vagy azt csak én éreztem?
 - Zavar? - kérdezett vissza szenvtelen hangon, és szívem szerint sikítva könyörögtem volna neki, hogy ne legyen búval baszott, mert akkor még jobban magamat hibáztatnám.
 - Nem, én is cigizem… csak te még… nem, nem vagy már kicsi, csak nekem tűnik annak… - Haraptam el a mondat végét, nem éreztem odaillőnek azt a befejezést, hogy „mivel veled kell két és fél hónapig poshadnom…”
 - Megnyugodtam. - Nyomta el a cigi csikket, majd a dobozból vett elő még egyet. Hátrafordult, és a dobozt felém, nyújtotta. Kivettem belőle egy szálat, halkan megköszöntem, és kényelmesen elhelyezkedtem mellette az ablakban. - Unom már, hogy legtöbben, főleg a rajongók, azzal jönnek, hogy milyen káros, jajj Bill szokjál le róla, és akárhány oldalra felnézek, mindig az van, hogy azaz édes, aranyos kis Billecske cigizik… - Meglepődtem elsőnek, hogy elmondja nekem, hogy mit gondol a dolgokról, de az is előfordulhat, hogy abban reménykedik, hogy megosztom ezt a fél világgal.
 - Csak sejthetem milyen érzés lehet így élni, de biztos nem kellemes. Már csak azért sem mert, amit teszel az mind szép és jó, boldog vagy tőle, de közben egy nyugodt perced sem lehet. És bármit, amit teszel, az kiderül a világ előtt. - Ránéztem Billre, tekintetünk találkozott, ő pedig elmosolyodott, ahogyan én is. Végre valami jó kedve van!
 - Teljesen átérzed. Egyetlen egy újságíró sem érezte át. Csak jöttek a szokásos értelmetlen kérdéssel. Szerelem, klip, új album, koncertek, és a sok baromság, amit kicsit átírnak, hogy nekik jó legyen. Mintha csak egy baba lennék, amit ráncigálnak. - Húzta el a száját, egy keserű sóhaj kíséretében. Talán csak ezzel akart kibékíteni, nem tudom, de nagyon is elbűvölőnek találtam, hogy felnőttesen gondolkozik, mégis teljesen kisfiús. Hékás, Markkal mi lesz? Bill az túlságosan fiatal, én pedig Markot szeretem!
 - Próbaidős voltam egy pletykalapnál, tavaly nyáron. - válaszoltam aztán én is elhúztam a számat, mivel azt a nyarat nem nagyon szerettem a munka miatt. - De az ötödik botránynál, ami a lapnál volt, elmentem, és végre megszereztem a diplomámat. Iszonyúan utáltam, hogy olyan emberekről kell hazugságot, esetleg fél igazságot írnom, akik semmit sem tettek, csak jó másokkal. Meg épeszű embert nem érdekli az, hogy például Brad Pitt és Angelina Jolie házassága hogyan van. Azaz ő dolguk.
 - Akkor gondolom nem erre a munkára, számítottál. - Sandított rám, majd szívott egy slukkot a cigijéből. Az pedig vészesen fogyni kezdett.
 - Nem csak hírességekkel foglalkozik a lap, csak időnként beletesz egy-két interjút, meg évente egy külön újságot ad ki. Én olyasmire gondoltam, hogy emberi sorsokról akarok írni, meg kritizálni a dolgokat. William pedig azt mondta, hogy egy Tokio Hotel interjúba nem halok bele. Elfogadtam, hisz mi történhet? De amikor felhívott, és közölte, mit talált ki velem… kicsit kibuktam… - Vallottam be a teljes igazat, ezzel talán el is árulva, hogy nekem tényleg ebből a munkából van elegem. De Bill ezt észre sem vette.
 - Ismerős. Mást mondanak neked, utána hirtelen változtatnak a terven, neked meg nem lehet beleszólásod. Így van az albumainknál. Azt mondják, ráérünk, szerezzük nyugodtan a számokat, aztán mi van egy-egy cikkben? Hamarosan új Tokio Hotel album! Mi meg azt sem tudjuk, mi a fasz van most. - Nevetett fel halkan, aztán újra az arcára került az a keserű arc, ami azt sugalltatta bennem, hogy szánjam meg.
 - Amúgy igazad van. Jól mondtad. - Tereltem gyorsan témát, semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy folytassak olyan témát, amiről nem szívesen beszélek. Csak az egészben az volt a legmegdöbbentőbb, hogy élveztem valamiért.
 - Nekem mindig igazam van. - Vigyorodott el, aztán elnyomta a cigit. - De most miben is? - kérdezte felvont szemöldökkel, alaposan végigmérve, mintha csak egy gyilkosságot akarnék bevallani, csak a tekintete nem volt szúrós. Az nagyon is szeretettel teli volt.
 - Hátha Mark szeret, akkor tud várni. Szép lehet szeptemberben is házasodni, amikor már vörösödnek a fák levelei. - válaszoltam mondat végére elhalkulva, és én is elnyomtam a cigit, majd vettem elő a következőt. Bill is.

***

Jól telt a hétvége. Jobban is, mint ahogy vártam. A német tudásom persze semmit sem fejlődött tovább a nein, ja, ich, du, und, danke schön meg a bitte schön-nél, hiába próbált Tom tanítani. Igen, valahogy mindig is nehezen ment megtanulni más nyelvet. Hisz az angolt mindenhol beszélik… akkor most miért tanuljak meg én másikat?
A búcsúzás elég hosszas volt. Simone is csak dumált nekem valamiről hosszasan, amit Tom fordított le tömören, majd a fiaitól vett hosszas búcsút. Beszéltek valamit németül, és a sok idegen szó között meg is hallottam a nevemet, de úgy tettem, mintha semmit sem hallottam volna. Ki tudja… lehet, hogy kibeszéltek!
Amikor felszálltunk a hatalmas buszra, ott várt már minket a másik két srác, meg David. Boldogabbnak tűntek, mint három napja, és örömmel köszöntöttek engem is maguk között. Próbáltam én is valamiféle örömöt mutatni feléjük a viszontlátásunk örömtől túlcsordult hevében, de nem sikerült olyan jól, mint reméltem. A tudat, hogy ezután lesz a kemény, fárasztó és idegölő munka… előre is kikészített. Ráadásnak egy buszon utazni négy sráccal, meg egy folyton vigyorgó producerrel… Mit vétettem én?
 - Csodálkozom, hogy túl élted Tom mellett. - Hajolt oda hozzám Georg, és a fülembe suttogta a szavakat. Az említett is meghallotta, amire úgy reagált, hogy bele boxolt egy erőset a basszeros karjába.
 - Ezt el sem fogod hinni Georg! - Váltott azonnal témát a gitáros, felcsigázva a basszeros érdeklődését, aki kíváncsian Tom felé fordult. - Bill das Mädchen schlief daneben! (Bill a csajjal aludt!) - mondta németül, és a Bill szón kívül az égvilágon semmit sem értettem.
 - Hogyhogy? - kérdezte meg döbbenten Georg, és Billre nézett, aki durcásan nézett a két srácra. Aztán Georg rám nézett, majd ismét Tomra.
 - War auf solche Art und Weise, dass wir in einem Zimmer, nur mein unglücklicher jüngerer vom Bett gegrabener Bruder schlafen. Das Schlafen mit dem Mädchen war verpflichtet. (Úgy volt, hogy egy szobában alszunk, csak szerencsétlen öcsémet kitúrtam az ágyból. Kénytelen volt a csajjal aludni.) - válaszolt Tom, természetesen németül, ami roppantul idegesített. Legalább előttem ne beszéljenek más nyelven!
 - Und…? - kérdezte meg nevetgélve Georg, és egy futó pillantást váltott rám és Billre. Kezdtem sejteni, hogy vajon miről beszélnek.
 - Ich denke so nicht. Bill ist nicht so marrowy! (Nem hiszem. Bill nem olyan tökös!) - válaszolt röhögve Tom, mire Bill felállt, és durcásan elment.
Utána néztek, majd hangosan felnevettek. Gustav vetett feléjük egy pillantást, amiben valami olyasmi volt, hogy „nem vagytok normálisak”, majd elment ő is. Ott maradtam a nevető srácokkal, és nem tudtam mihez kezdeni. Tudtam, hogy úgy sem fogják elmondani, hogy mit beszéltek egymással, így inkább kinéztem az ablakon, és figyelni kezdtem a német tájat.

***

 - Arra gondoltam, lehetne benne majd egy olyan két oldalas rovat, hogy a fanok kérdeznek, Billék meg majd válaszolnak. Mit szólsz hozzá, hm? - Kettős öröm volt bennem, miközben Williammel beszéltem telefonon. Örültem is neki, hogy végre valaki ismerőssel beszélhetek, de nem tetszett a tény, hogy próbálja még nehezebbé tenni a munkámat.
 - Ühüm… jó… - válaszoltam neki tömören, és azonnal megragadta a figyelmem, hogy Tom mosolyogva ül le mellém. Már csak ez kellett ide!
 - Mi van, nem jó az élet Tokio Hotelékkel? - Kacarászott felnőttet meghazudtoló hangon a főnököm, amit ki nem állhattam benne.
 - De, jó. Csak régen beszéltem Markkal, és nem veszi fel a telefont… - Tomra néztem, aki összeráncolt szemöldökkel nézett rám, és halkan valamit motyogott németül.
 - Én beszéltem ma vele. Üzleti útra kellett mennie, és azt üzeni, írt neked néhány e-mailt, amit még el sem olvastál. Örülne neki, ha válaszolnál. - Elhallgatott egy időre, aztán újra megszólalt: - Komolyan gondoltad a házasságot vele? Pofára fogsz esni Sophie, előre megmondom ezt neked. Tudod, hogy én hányszor kértem meg Katy kezét?
 - Nem. Hányszor? - kérdezte meg unottan, mivel pont erre a témára nem voltam kíváncsi.
 - Háromszor. A három szerencsés szám, ez biztos, mivel már harminc éve vagyunk házasok, és Katy az életem nagy szerelme. És ezt is csak… - Hagyta abba hirtelen, amire felfigyeltem, bár eddig is figyeltem, de inkább csak mélyen elraktároztam a mondani valóját, hogy majd a nyugdíjas éveimben visszaemlékezzem rá. Hamarabb biztosan nem. - Elnézést, most le kell tennem. Küldtem én is neked néhány e-mailt, és majd hívlak! - mondta komor hangon, aztán el sem köszönve tőlem, letette a telefont.
 - Már nem is tartja veled a kapcsolatot a vőlegényed? - kérdezte meg azonnal Tom, miután az ágyamra helyeztem a telefonomat. Ránéztem, és nem tudtam mit leolvasni az arcáról.