Még ki sem nyitottam a szemem, azonnal tudtam, hogy valakinek az ölébe hajtva van a fejem. Nem mertem kinyitni a szemem, féltem, hogy nem tetszene az a valaki. Inkább erőtlenül tapogatózni kezdtem az elzsibbadt kezemmel. Meglepett a dolog, hogy egy erős kéz megfogja az enyémet, míg a másikkal a hajamat tűrte a fülem mögé. Ki sem kellett nyitnom a szemem ahhoz, hogy tudjam: Tom az.
Szerettem volna minél hamarabb elszabadulni onnan, de semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy az önelégült képébe nézzek. Inkább kicsúsztattam a kezem az övéből, megragadtam a bő pólójának az alját, és belefúrtam a fejem. Az viszont meglepett, hogy nagyon is kellemes illata volt.
 - De aranyos, nem mer a szemembe nézni… - dünnyögte kisfiús hangon testvérének, de az nem nagyon mondott rá semmit sem. Mintha magában elemezte volna a dolgokat.
 - Nem is csodálom, ha a helyében lennék, levágnám a farkadat. - mondta erőltetett humorral, semmiféle öröm nem bujkált benne.
Nem mondtak többet. Tom a hajammal babrált, időnként a gyűrűmet nézte, de azt hosszasan és elgondolkodóan. Felmutatta egy pillanatra Billnek is, aki motyogott valamit, amit nem értettem, majd nem is törődött többet azzal, hogy Tom mivel foglalja el magát - rajtam.
Kínzó, és hosszú percek teltek el. Amikor leállt az autó motorja megkönnyebbülten fellélegeztem, de még mindig nem voltam hajlandó valamelyikükre is ránézni. Tudtam, hogy mit látnék. Bill kifejezéstelen arcát, és Tom kaján vigyorát. Egyik sem hiányozott nekem, főleg Bill arca. Roppantul idegesítő volt, hogy semmit sem lehetett leolvasni illetve, megtudni róla. Így hozzak össze egy nyamvadt újságot?
Az ajtó kinyílt, és beszökött a reggeli nyári levegő. Kicsit hűvös volt még, de percről percre egyre melegebb. Tiszta volt, semmi sem szennyezte. Megbűvölve emeltem fel a fejem, majd néztem ki az ablakon, hogy megnézzem, vajon mitől különleges ez a levegő az otthonitól.
Élettelen volt minden. Egy fehér kis ház előtt parkolt le az autó, kitűnve a kis falucskából. A fehér ház ajtaja kinyílt, és egy kedves, mosolygós, szőke hajú hölgy lépkedett ki rajta sietősen. Ettől Bill arcára egy hatalmas, szeretettel teli mosoly ült ki, majd kipattant az autóból, be sem csukva maga után az ajtót. A nő kinyitotta a kapu ajtót is, közelebb ment fiához, utána magához ölelve suttogta halkan a szavakat, hogy mennyire hiányzott neki az elmúlt hetekben - vagyis csak szerintem, mert egy kukkot sem értettem a német szavakból.
Felültem, engedve, hogy Tom is köszönthesse az anyukáját. Szinte kívülállónak éreztem magam, szívem szerint inkább rábeszéltem volna őket egy hotelra, csak ne érezzem magam láb alatt a családjukban.
Percek múlva elengedték egymást, a nő érdeklődő barna szemei megtaláltak, és mosolyogva intett egyet, hogy menjek oda. Erőtlenül visszamosolyogtam rá, és kiszálltam az autóból, lassú léptekkel pedig odamentem hozzá. Valamit magyarázni kezdett, természetesen németül, így Tomra néztem, aki azonnal magyarázni kezdte a dolgokat angolul.
 - Tömör és lényegre törő leszek! Örül, hogy itt vagy! - Nevetett fel Tom, majd anyjához fordult, és magyarázni kezdett valamit neki. Értetlenül álltam ott, semmit sem értettem, és roppant idegesítő volt számomra. - Éhes vagy? - Fordult felém újra Tom, én meg csak bólintottam egy aprót. Az anyjuk csak elmosolyodott ezen még jobban.
Körbe nézett az utcában, utána elindult a kertbe, Bill ment utána, Tom pedig átkarolta a vállamat és jött mellettem. Szerettem volna leszedni a kezét rólam, de nem éreztem odaillőnek, hisz mit gondolna akkor az anyjuk? Így is biztosan félreértette az egészet, biztos arra gondolt, hogy a fiacskája azonnal becsajozott velem.
Kinyitotta előttünk az ajtót, mi pedig bementünk. Kellemes, otthont sugárzó ház volt belülről. Tiszta lakás, családi képek a falon, jobbra egy nagy nappalival, ahol hatalmas kanapé volt berendezve a családi beszélgetésekhez. Balra a konyha volt található, ami szintén tiszta volt, és az asztalra már ki volt készítve több féle étel. Szemben pedig egy kisebb folyosó volt, ahol négy ajtó nyílt valahova. Kellemes volt nagyon, annak ellenére, hogy kicsi.
A konyhába mentünk, ahol az ikrek azonnal leültek elfoglalva egy-egy széket, és „rávetették” magukat az asztalon lévő finomságokra. Csendben követtem őket, leültem Tom mellé - mivel az asztalfő helye volt még, meg Bill mellett, de oda ki ülne, ha csak a savanyú képét látnád 24 órája? -, közben végig nézve, hogy mit készített az anyjuk. Aki leült az asztalfőre, és elégedett hatalmas mosollyal nézte a fiait.
Elgondolkoztam. Hogy vajon minden oké lesz-e a házasságunkkal, Markkal. Hogy egyszer nekünk is lesznek-e gyerekeink, és élünk békében. Mert afelől nem voltam biztos. Karrieristák vagyunk, de főleg Mark. És így tényleg működne egy házasság? Mivel ebben kételkedem. Minden stimmelne? Elfogadnánk egymás hibáját, úgy is, hogy most sem tesszük ezt? Vajon képes leszek arra, hogy vele éljek? De a legfontosabb kérdés:
Ő számomra az igazi?
 - Anya azt kérdezi, hogy vőlegényed van? - Törte meg a gondolatmenetemet Tom, mire észbe kaptam, és az anyjukra néztem. Félénken bólintottam egyet, ő meg csak elmosolyodott. Váltottak pár szót, utána Tom ismét felém fordult: - Hogy hívják? Ez engem is érdekel mellékesen… - Vigyorodott el kajánul, és egyik kezét a combomra helyezte.
 - Mark Lemmon. - válaszoltam készségesen, egyre kevesebb türelemmel eltűrve azt, hogy Tom a combomat simogatja. Szemtelen!
Újra elhangzott pár német szó, semmit sem értettem, de Billt nagyon sérthette, mert felállt, és kiviharzott volna a konyhából, de valamit mondtak neki, mire még jobban megsértve lehetett. Nem különösebben érdekelt, mitől lett ilyen, már meg sem döbbentem rajta. Ha boldog lenne - az már sokkal nagyobb döbbenet lett volna.
Megint csak egy német párbeszéd következett, szerencsémre engem nem hiszem, hogy belevontak, mert nem hallottam a nevem, így nyugodtan tudtam tovább enni. De valamit mondott Tom, mert az anyukája rám nézett, utána a jegygyűrűmre, és valamit haragosan mondott. Ezen csak Tom elnevette magát, és szerintem, megnyugtatta az anyukáját, mert az megkönnyebbülten elmosolyodott.
 - Bill szobájában fogsz aludni. - Szólt hozzám vigyorogva Tom, én meg csak megdöbbenve ránéztem. Elnevette magát ezen. - Nincs vendégszoba, a kanapén nem aludhatsz, így alszol Bill szobájában, én meg Billel. Nyugi, nekem rosszabb lesz!
Nem mondtam semmit erre, inkább megköszöntem a reggelit, majd Tom segítségével bevittük a házba a cuccaimat. Megmutatta, merre van a fürdőszoba, majd Bill szobáját. Nem lepődtem meg azon, hogy Bill sértődötten, rám sem hederítve visz át a vele szemben levő szobába néhány dolgot. Aztán utoljára végig nézett a szobán, majd végül váltott pár szót Tommal, biztosan rólam, mert folyton vetett rám egy pillantást. Csak a hangsúlyon csodálkoztam el. Könyörgött valamiről Tomnak, aki nem engedett.
Végül Bill alaposan végigmért, majd bement Tom szobájába. A rasztás csak hangosan nevetett a dolgokon, és bevitte a dolgaimat a szobába. Még mindig nevetve elmagyarázta, hogy menjek nyugodtan fürdeni, utána kiment a szobából. Elővettem a telefonomat, és írni kezdtem egy sms-t William-nek.
„Tudom, hogy a főnököm vagy, de ezért még egyszer kinyírlak!”
Zsebembe mélyesztettem a készüléket, és körbe néztem a szobában. Nem volt rendetlenség, talán csak a polcokon, mivel tele voltak Bill számára fontos kacatokkal. Odaléptem az egyikhez, és elkezdtem nézni, hogy miket őrizget. Ellehetett volna vinni az összes holmit egy bolhapiacra, biztosan gazdagabb lenne tőle.
Ahogy végignéztem egy polcon a sok ékszert, tollat, papírokat, és sok más hasonló tárgyat, megakadt a szemem egy fekete gyűrűn. Előrébb volt, mint a többi dolog, mondhatni ott árválkodott egyedül. De gyönyörű volt - legalábbis számomra. Kezembe vettem, és megnéztem közelebbről.
Fekete volt, és végigfutott rajta egy apró kis ezüst vonal szabálytalanul. A belsejébe bele volt karcolva szintén ezüsttel Bill neve. Nem tudom mi vezérelt, de felhúztam a másik kezemen a gyűrűs ujjamra, és megnéztem hogyan áll. Teljesen meglepett, hogy pont tökéletes volt.
Az ajtó kinyílt mögöttem, megijesztett, és azonnal megfordultam. Bill állt az ajtóban, mire remegő kezekkel lehúztam a gyűrűt, és gyorsan visszatettem a polcra, ahol volt. Nem néztem rá, gyorsan a bőröndömhöz mentem, ki cipzároztam, majd keresni kezdtem a törülközőmet.
 - Bocsi, csak… egy boxerért jöttem… - mondta halkan, és pont ahhoz a polchoz sétált, ahol a gyűrű volt. Leguggolt, kihúzott egy fiókot, aztán kivett onnan egy sima fekete boxert. Felállt, utána megnézte a gyűrűt, és elmosolyodott. Nem akartam hinni a szememnek. - Tetszik? - Mutatott az ékszerre, figyelve, ahogyan egy egészen aprót bólintok. - A kedvencem. Soha nem hordom magammal, félek, hogy elhagyom. - Közelebb jött hozzám, én pedig idétlenül álltam előtte, egy törülközővel a kezemben. - Jól állt legalább?
 - Aham… - válaszoltam, azon gondolkozva magamban, hogy vajon mitől lett ilyen kedves.
Figyelt még egy percig, utána kisietett a szobából, be sem csukva maga után az ajtót. Zavartan néztem magam elé, észre sem véve, hogy a törülközőt még mindig a kezembe szorongatom.