Kérdések tömkelege csúszott ki újra és újra az ellenállhatatlan ajkai közül. Megszeppenve néztem rá, és néhány kérdésére válaszoltam. Nem mindegyikre, csak a jelentéktelenekre.  Nem éreztem magam még készen arra, hogy mindent tudjon rólam. És, hogy én megnyíljak neki olyan hamar…
 - Kedvenc színed?
 - Citromsárga.
 - Kedvenc kajád?
 - Rántott csirke majonézes rizzsel.
 - Kedvenc filmed?
 - Mr. és Mrs. Smith.
 - Nekem is. - Vigyorodott el édesen. Tekintetem az ajkaira szegeztem, és egy hatalmasat ugrott a gyomrom, arra a gondolatra, hogy megcsókoljam. Végül lehajtottam a fejem. - Kedvenc cigid?
 - Öhm… - Néztem rá zavartan. Elgondolkoztatott a kérdés, vajon honnan tudja, hogy néha rágyújtok. Hiszen eddig még soha nem cigiztem nyilvánosan.
 - Egyszer láttalak az utcán rágyújtani. Pár napja. - Minden világos volt, amint kimondta. Szóval arra járt, és meglátott.
 - Marlboro Red. - válaszoltam neki lassan. Kicsit ijesztő volt számomra, hogy lebukok Tom előtt.
 - És a kedvenc piád?
Csengettek, mielőtt szóra nyithattam volna a számat. Bocsánatkérő pillantást vetettem rá, majd lassan az előszobába mentem. Éreztem, hogy kezem remegett. És kérdések hada árasztotta el a fejemet. De egyikre sem válaszoltam, hanem megráztam helyette a fejemet, majd kinyitottam az ajtót. Silvi állt velem szemben.
 - Itt van Tom, mi? - Kezdte azonnal ezzel, és egy szomorúan lefele biggyesztette az ajkait. Végül kérdő tekintetre váltott át.
 - Igen. - válaszoltam neki, félve attól, hogy hogyan fog reagálni rá. Volt olyan érzésem, hogy nem fog örülni neki.
 - Pedig gondoltam, jó barátnőhöz illően elhozom neked a házit, de mindegy. - Rántott egyet a vállán, de láttam rajta, hogy ennél több van benne. Kíváncsivá tett. - Majd Tommal megtanulsz, én addig megyek haza…
 - Bill? - kérdeztem meg tőle, miközben láttam rajta a fájdalmat. Egyre jobban kíváncsi lettem.
 - Azt mondta, ő csak a hétórással jön haza, mivel dolga van. Megkérdeztem tőle, hogy mi, de csak annyit mondott, hogy jelentéktelen.
 - Akkor…
 - Igen, holnap reggelig látni sem fogom, és halálra unom majd magam. Persze az őseim repesni fognak az örömtől, hogy végre otthon is leszek, de… Szar.
 - Elküldhetem…
 - Nem kell. Hisz az is lehet, hogy én írtam neked hülyeséget a múltkori levélben. Lehet, tényleg tetszel Tomnak, és veled akar lenni. Túl reagáltam, megint.
 - Szerintem meg nem.
 - Látom rajtad, hogy csak vigasztalni próbálsz. Azért rendes tőled.
 - Komolyan mondtam. És amúgy meg soha nem vigasztalnálak.
 - Kapd be! - Nézett rám szúrós szemekkel, majd éreztem, hogy hozzám vágja a sapkáját. Visszadobtam neki, végül mindketten elnevettük magunkat.
 - Csajos este holnap? - kérdeztem meg tőle, válaszul pedig egy mosolyt és egy bólintást kaptam.
 - Holnap jövők, és kérdezlek! - Vigyorodott el ravaszul, majd elköszönt, és elindult haza. Lassan én is bementem a házba, vissza Tom mellé a kanapéra.

×××

A világ forogni kezdett velem, és egyre jobban nevettem a szerencsétlenkedő barátnőmön. A kanapén ültem, miközben a hasamat fogtam a nevetéstől. Éreztem már magamban azt a jó pár pohár VBK-t. Persze tudtam, hogy ez sem nagyon illik az én jó kislányos imázsomhoz, de Silvi volt az egyetlen, aki tényleg ismert. Aki tudta, hogy annak ellenére, hogy jól tanulok, nehezen nyílok meg másoknak, sokszor felnőttesen gondolkozok, és az apámmal élek én is ugyan olyan vagyok, mint a többi tizenhat éves. Nem különb a többinél.
 - És… és… várjál… mindjárt… - Kezdett el hangosan nevetni, miközben próbált felállni a földről. Egyre jobban nevetnem kellett rajta. - Elkezdte, hogy… de nagyon szeretlek!
 - Erre te? - A nevetésem kezdett csillapodni, ahogy elvettem a tekintetem a szerencsétlenkedő barátnőmről. De nem bírtam ki sokáig, hogy megint rá ne nézzek.
 - Mondom neki… - Újra lehuppant a földre, én pedig lassacskán meg akartam szakadni a röhögéstől. - Oké, de… én meg jövök hozzád… inni…
 - Mire? - Megfogtam a boros üveget, és öntöttem a poharamba majd Silviébe is. Utána rá a kólát. Végül odanyújtottam neki.
 - Azt mondta. nem jöhetek… - Megfogta az üvegét, megnézte, végül elkezdte inni. Követtem a példáját.
 - De most itt vagy… - Tettem le a félig üres poharat az üvegasztalra. Az is tele volt már akkor mindennel, amivel csak lehet egy csajos estén.
 - Részegen! - Mindketten hangosan felnevettünk.
Percek múlva, mikor már csillapodott a nevetésünk, felvettük a kabátunkat, és kimentünk az udvarra, hogy rágyújtsunk. Az eső szemerkélt, de ez minket egy csöppet sem zavart. Leültünk a régi homokozó fa deszkájára, és rágyújtottunk. Néhány másodpercig csendben voltunk, majd Silvi megtörte a csendet:
 - Szerelmes vagy Tomba? - Éreztem tekintetét rajtam, de én nem néztem vissza rá.
 - Nem. - Ráztam meg a fejem, ettől pedig a világ jobban kezdett velem forogni.
 - Komolyan?
 - Biztosan. Nem dőlök be neki, mert én esnék pofára.
 - A pasik faszok!
 - Ja…
 - Legyünk leszbikusok!
 - Barom!

×××

2007. december. 5. - Másnapos szombat délelőtt, amit hamarosan egy vukk fog követni.
A fejem szétrobban, és a gyomrom háborog. Nem nagyon emlékszem semmire az után, hogy visszamentünk a cigizés után. Túl sokat ittunk, de jól esett! Kikapcsolódtunk legalább.
Persze ez csak egy oldala a dolognak. Rendet kéne még tennem a házban, mert ahogy ma kikísértem Silvit, elszörnyedve néztem végig a szobákon. Nem nagyon emlékszem a nagy részére, így semmi sem világos azzal kapcsolatban, hogy mit tehettünk, amiért ilyen a ház…
Sőt, ami a legjobban aggaszt, hogy a házon kívül mit csinálhattunk. Idegen telefonnak a száma van a híváslistámban, és halvány lila gőzöm sincs arról, hogy kié…
Bár szerintem örülnöm kéne annak, hogy semmit sem tudok most. Borzalmas dolgok derülhetnek ki…

×××

A telefonom rezegni kezdett az asztalon. Oda pillantottam, és láttam, hogy az a szám hív fel, amelyik rejtélyes okok miatt a híváslistámban van. Nagyot nyeltem, azon elgondolkozva, hogy vajon mi történhetett. Tudtam, hogy nem kéne felvennem, és nem kéne megtudnom, hogy mi volt. De mégis érte nyúltam, és a zöld gomb megnyomása után remegő kezekkel tartottam a fekete készüléket a fülemhez.
 - Igen? - Szóltam bele rekedtesen. A fejem még hasogatott, de gyomrom már csillapodott valamelyest.
 - Kijózanodtál? - Nevetett bele Tom. Elkerekedett a szemem, és leejtettem a kanalat a kezemből. Hangos puffanással landolt a földön, néhány csepp tejet a földre ejtve.
 - Ühüm… - dünnyögtem zavartan. Mi történhetett akkor? - Csak nem emlékszem semmire…
 - Hát eléggé részeg voltál, amikor találkoztunk. Soha nem láttalak még úgy, de kellemes volt. – Éreztem, hogy a vonal másik végén kajánul elvigyorodik. Leültem az egyik székre, és lehunytam a szemem.
 - Mit csináltam? - Kezdtem megijedni, hogy valami őrültséget tettem Tommal. Vagy esetleg leégettem magam előtte.
 - Azt ne kérdezd hogyan, de Silvivel valahogyan ide kerültetek. Bill persze kikészült, hogy részeg volt Silvi, de legalább leszállt rólam. Ápolnom kellett szerencsétlennek a lelkét, és már untam! - Nevetett fel hangosan. Lehajtottam a fejem az asztalra, majd a telefonomat is letettem oda és kihangosítottam. - Utána Bill és Silvi elmentek beszélgetni, vagy mi a fenét csináltak azok… Te meg…
 - Én meg? - kérdeztem meg tőle félve, de egyben türelmetlenül, mert egyre kíváncsibbá tett, ő pedig csak nevetett. Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni.
 - Nem fogod elhinni!
 - Az biztos… - Húztam el a számat, és előre kezdtem felkészíteni magam arra, amit mondani fog. Miközben magamban azért imádkoztam, hogy ne legyen olyan vészes.
 - Hallani akarod?
 - Hát… igen.
 - Felkészültél?
 - Tom, azért ennyire csak nem rossz!
 - Nekem nem is, de akkor neked sem tűnt rossznak. - Nevette el magát megint. Behunyt szemmel vártam, hogy hagyja abba a nevetést, miközben a székbe kapaszkodtam. Féltem attól, amit mondani fog.
 - Na mi? - kérdeztem meg tőle végül, mikor már abba hagyta a röhögést.
 - Megcsókoltál.