26. rész: Eric és Mark

 - Nem értem. – rázta meg értetlenül a fejét Bill. Nem akart hinni a fülének. Mert hisz az lehetetlen!
 - Terhes vagyok, jól hallottad. – halkan beszélt Adia. Bill reakcióját figyelte, de semmit sem tudott leolvasni arról. Kezdte úgy érezni, egyedül kell, hogy gyereket neveljen majd.
 - Biztosan? – legszívesebben a lány nyakába ugrott volna, de a döbbenet megakadályozta.
 - Igen. Az orvos is azt mondta, hogy biztosan az vagyok. Persze, lehet, hogy elvetélek, de óvatosnak kell lennem. – tekintetébe könnyek gyűltek arra gondolva, hogy elveszítheti a kicsit és Billt is. Félt ettől.
 - Ez… - és mielőtt bármit is mondhatott volna, a telefonja rezegni kezdett a zsebében. Kivette a zsebéből, és meglátta, hogy ikre hívja. Felvette. – Mi az Tom?
 - Samnek elindult a szülés! Ide tudnál jönni amilyen hamar, csak tudsz? – hallotta ikre hangján, hogy izgatott a ténytől, hogy megszületnek az ikrek, de félt is, hogy mi lesz szülés közben.
 - Azonnal indulunk. – letette a telefont, és két mondatban elmagyarázta Adiának, hogy el kell menniük, és majd megbeszélik a dolgokat.

***

Az összehúzódások egyre sűrűbbek voltak. És egyszerűen még mindig képtelen voltam felfogni a dolgokat, hogy egy órán belül akár szülhetek is. Nem akartam arra gondolni. Csak túl akartam esni rajta.
Nem tudom mennyi idő telt el, mikor bejött egy orvos azzal, hogy: na akkor most szülünk! Ekkor kikerekedett a szemem, és kézzel-lábbal tiltakozni kezdtem, hogy várni szeretnék vele, vagy… nem is tudom, csak ne kelljen megszülni az ikreket. Minden jobb volna annál – gondoltam, miközben végig Tom kezét szorítottam.
Ha tehetném, elvetettem volna őket. Többet nem akartam átérezni azt, amit ott. Kétszer is. Idegesítő volt azt hallani, hogy: nyomja! Azt hittem, kikaparom a nővér szemét, vagy mondom neki, hogy szüljön ő. Csak fogja be!
Majd mikor az orvos azt mondta, hogy látja az egyiknek a fejét, az jutott eszembe, hogy nem kell már sok. De tévedtem. Mert utána következett csak a válla, karjai és így tovább. Ettől pedig teljesen csapzott voltam. Pihenni akartam, de nem hagytak. Azonnal következett a másik is.
Nem tudom hány óra lehetett, mikor kimerülten hátra dőlhettem. Elengedtem Tom kezét, és mélyeket lélegezve próbáltam kiheverni a fáradalmakat. De azonnal el is felejtettem mindent, mikor láttam, hogy hozzák őket. Széles vigyor ült ki az arcomra, de Toméra is. Akkor éreztem csak azt, hogy megérte a szenvedés. Azért a két édes csöppségért bármit megért.
Azonnal megszerettem őket. Helyet foglaltak a szívemben, és tudtam, hogy mindenből csak a legjobbat akarom adni nekik. Teljesen elfelejtettem minden gondomat, és arról is megfeledkeztem, hogy mi lesz köztem és Tom között. Akkor, és ott csak az ikrek számítottak.
 - Gyönyörűek… - suttogta elvarázsolva Tom. Rámosolyogtam, majd újra a két picire néztem. – Hogy fogják hívni őket?
 - Nem tudom. – ráztam meg a fejem, de nagyon el sem gondolkoztam azon, hogy mi legyen a nevük. Nem kell elkapkodni. – Nem gondolkoztam el rajta…
 - Én sem… - éreztem, hogy engem néz, de nem néztem rá. Nem akartam. Csak az ikreket akartam figyelni.
Percek múlva egy nővér jött be, hogy elvigye őket. Amint kilépett, behunytam a szemem, és kényelmesen elhelyezkedtem. Közben éreztem Tom tekintetét. De nem nyitottam ki a szemem, szinte meg sem moccantam.
 - Gyönyörű ikreket hoztunk össze… - éreztem, hogy elvigyorodik. Nekem is egy mosoly ült ki az arcomra.
 - Nagyon. – halványan felnevettem, már amennyire csak tőlem tellett, mivel egyre jobban kezdett legyűrni a fáradtság.
 - De megérte. – egy apró puszit adott a homlokomra. Felsóhajtottam. – Most megyek, te pedig aludj nyugodtan. Bármi van, csak szólj. – a számra is adott egy puszit. Elmosolyodtam.
Hallottam, hogy halkan az ajtóhoz sétál, majd kinyitja, és becsukja. Ezután azonnal elnyomott az álmosság.

***

Csendben ültek a kocsiban. Rémisztően csendben. Nem szólaltak meg, mind a ketten a gondolataikba merülve ültek. Még a másikra sem pillantottak. Csak maguk elé meredtek. Csendben.
Bill agya azon járt, hogy ez mégis lehetséges. Adia terhes, gyerekük fog születni, és boldogan élhetnek. De mi van akkor, ha nem fog megszületni a gyerek, és hiába próbálkoznak tovább. Ez jelentheti a kapcsolatuk végét? Egy apró lény dönti el a sorsukat? Mi történt velük?
Adia teljesen másra gondolt. Kizárta azt a dolgot, hogy vége lehet a kapcsolatuknak. El felejtette percekre, hogy terhes. Samre gondolt. És az ikrekre. Örült neki, hogy a lány boldog, hisz megérdemli. Hullámvölgy a kapcsolatuk Tommal, biztos pontra kell már állítani. Itt az ideje. De az ő kapcsolatuk… most lesz az a hullámvölgy, ami olyan sokáig elkerülte őket? Miért pont most?
 - Mikorra érünk oda? – szólalt meg halkan Adia. Ezzel még jobban el tudta terelni a gondolatát a Billel való kapcsolatukról.
 - Hamarosan… - Bill vetett rá egy futó pillantást, de többet nem. Ő nem tudott másra gondolni.
Újabb csend következett. Adia felsóhajtott keserűen, Bill pedig az utat figyelte, miközben a sebességhatárt jócskán túllépve hajtott Hamburg felé. Az bátyja, és az unokaöccsei felé. Hogy minél hamarabb el tudja terelni a témát a dolgokról.

***

Éreztem, hogy valaki gyengéden rázogat. Kinyitottam a szemem, és Tom melegbarna szempárával találtam szemben magam. Pislogtam néhányat, majd felültem. Fáradtnak éreztem magam, nem volt elég az alvás, többet szerettem volna.
 - Bocs, hogy felébresztettelek, de itt vannak a szüleid… - elvigyorodott, mikor meglátta a hatalmas, tágra nyílt szemeimet. A szüleim? Anyám? Na ne! – Beszélni szeretnének veled, és gratulálni a két gyönyörű csöppség miatt, amit összehoztunk. – büszke mosoly jelent meg az arcán, én pedig elmosolyodtam. Édes volt nagyon.
 - Hány óra? – kérdeztem meg tőle rekedtesen, mivel a szobába basztak elhelyezni egyetlen egy órát is. Remélem Tom elhozta a mobilomat…
 - Fél hét. Mindjárt jön a nővér is, hogy megszoptasd az ikreket. De előtte a szüleid beszélnének veled. – felállt, és láttam rajta, hogy el akart menni, de megfogtam a kezét. – Mi az? – kérdezte vigyorogva, miközben leült az ágy szélére.
 - Maradj itt velem. – suttogtam rekedtesen, az ő arcán pedig egy mosoly jelent meg. Láttam rajta, hogy ez a mondat sokat jelent neki. Nekem is.
 - Veled maradok, mindig. – adott egy puszit a homlokomra, és láttam volna, hogy a számra adott volna következőnek, de anyám és apám bejöttek. Csodálkoztam, hogy nem hozták be az új párjukat.
Anyám azonnal odajött, megölelt, miközben azt hittem, hogy a szuszt nyomja ki belőlem. Több millió puszit is adott közben, de én még akkor sem engedtem el Tom kezét. Még akkor sem, mikor anyám arról áradozott, hogy nagyon gyönyörű gyerekek, és hogy egyáltalán nem bánja, hogy terhes lettem. Persze, ha csúnyák lennének, akkor is ezt mondta volna?
Apámtól nem kaptam ennyire kitörő gratulációt, de nem is vártam. Elég volt annyi, hogy megölelt, adott két puszit, és tömören elmondta, hogy gratulál meg az ikrek gyönyörűek, na meg hogy büszke rám. Ettől pedig hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Nagyon örültem neki, hogy apám büszke rám, mivel ilyet nem hallottam tőle még soha.
 - A nevüket már tudjátok? – kérdezte meg hirtelen anyám. Tommal egymásra néztünk.
 - Gondoltam, hogy lehetne hívni az idősebbet Ericnek… - kezdtem bele motyogva, mivel erről még egyáltalán nem beszéltünk Tommal, és nem akartam veszekedni vele a szüleim előtt.
 - A másik meg Mark. – fejezte be vigyorogva a mondatot. Újra mosoly terült szét az arcomon. A nevek már megvannak.

***

Sokat beszélgettünk még a szüleimmel. Anyám elmondta, hogy Gregor csak később jön be, apa barátnője pedig éppen elutazott, de telefonon gratulált. Örültem neki, hogy mindketten boldogok, még ha nem is együtt, mint ahogy azt szerette volna mindenki.
Később jött egy nővér, az ikrekkel, hogy szoptassam meg őket. Na, itt egy kicsit beijedtem, de végül is kiderült, hogy nem kellett, és ez egészen megnyugtatott. Utána meg az ikrek ott voltak a szobában, és hallhattam sorra, hogy gyönyörűek.
Majd, mikor a nővér elvitte őket, a szüleim is elmentek, de alig fél óra múlva jöttek Peteék. Szóval tudtam, hogy aznap nem sokat fogok aludni, de unatkozni sem fogom.
Legalább Tom mellettem volt. Nem engedte el a kezem, csak amikor kellett. És ez így volt tökéletes. Velem volt, együtt voltunk.
 - Ma még jön valaki, vagy végre aludhatok? – kérdeztem Tomtól, miután ásítottam egyet. Csak aludni szerettem volna, semmi mást.
 - Szerintem aludhatsz. – suttogta varázslatosan. Behunytam a szemem, és sóhajtottam egy nagyot.
 - Szerinted jó szülők leszünk? – kérdezte meg tőle, egyre jobban elhalkulva, lassan elnyomva az álmosságtól.
- A legjobbak. – puszilta meg a szám, majd elsöpörte a szemem elől a hajamat.
 - Az jó… - közel húztam magamhoz, fejemet a mellkasába fúrtam, és azonnal elaludtam.