25. rész: Valami mindig történik

Az este további részét azzal töltöttem, hogy ültem a széken és néztem magam elé, miközben mindennek lehordtam anyát meg Gregort. Néha persze próbáltam hívni Adiát, de még mindig nem volt hajlandó felvenni. Így inkább feladtam, és próbáltam kiszűrni minden gondolatot azzal kapcsolatban, hogy minden meg fog változni. Mert olyan persze nem létezhet…
Éjfél is jócskán elmúlt mikor indultam haza. Tudtam, hogy Tom nem fog örülni neki, hogy éjszaka vezetek, de nem voltam álmos, sőt még fáradt sem. A gondolataim minduntalan annyira elfoglaltak, hogy eszembe sem jutott, hogy aludnom kéne.
Hajnali kettő fele járt, mikor leparkoltam a garázsban. Lassan kiszálltam a kocsiból, és még lassabban sétáltam be a házba. Semmi kedvem sem volt Tom aggodalmát hallgatni az éjszakai vezetésről…
 - Haza jöttél? – hallottam meg Adia hangját a szobámból. Megdöbbentem, hogy otthon volt, de örültem neki.
 - És te? – kérdeztem meg tőle, miközben az éjjeli szekrényre dobáltam a cuccaimat. Kérdő tekintettel néztem rá közben. – Hívtalak, és nem vetted fel. Aggódtam érted, és…
 - Csak otthon voltam, a telefonomat pedig itthon hagytam lenémítva. Gondolkoznom kellett… - hajtotta le a fejét, és láttam, hogy néhány könnycsepp folyik végig az arcán.

***

Éjszaka alig aludtam, pedig hulla fáradt lettem. Adia ott panaszkodott nekem, és képtelen volt bekussolni. Jó, persze érdekelt is a problémája, de mikor hajnali négyet mutatott az óra, akkor már kezdtem kicsit besokallni. Lassan ott tartottam, hogy kidobom a szobámból, de nem voltam rá képes. Túlságosan sajnáltam hozzá.
Nyolc óra is lehetett már, mikor kiment a szobámból, én pedig le tudtam dőlni, aludni. De persze – mert engem itt folyamatosan ver az Isten, hogy bassza meg – ez sem tartott sokáig, mivel utána Tom jött be a szobámba azzal, hogy mit kérek reggelire. Na ez volt az a pont, ahol úgy éreztem, hogy ha nem tudom kialudni magam, akkor nem tudom, mit csinálok valakivel. Így hát gyorsan elmagyaráztam neki, hogy meg látogatom Davidet, és a kocsimhoz mentem. Gyorsan beszálltam, kitolattam az utcára, majd rátaposva a gázra, hajtottam Salzwedelbe vissza.

***

 - Kialudtad magad? – kérdezte meg tőlem mosolyogva David. Szokatlan volt számomra, hogy a haját befestette feketére, és zselézte. Még a fülbevalója is szokatlan volt számomra.
 - Ühüm… - dünnyögtem neki, majd leültem a kanapéra, és fejemet a vállára döntöttem. Elmosolyodott, majd én is. – Kössz, hogy itt aludhattam…
 - Ugyan, terhes csaj még soha nem aludt az ágyamban, és gondoltam akkor te leszel az első, aki megtisztelheti ezzel. – nevetett fel, én pedig a karjába csíptem. De végül én is elnevettem magam.
 - Azt hittem, kitagadtál. Csak mert… - kezdtem bele, de ujját a számra rakta, így elhallgattam. Helyette csak néztem rá kérdő tekintettel.
 - Az egy dolog, hogy nem tetszik, hogy terhes vagy. Nem az én dolgom. Bár tudom, hogy nagyon jó anyuka leszel, csak úgy gondolom, hogy túl fiatal vagy hozzá. Ennyi az egész. Nem tagadlak ki soha, még ha egy utolsó kurva lennél, akkor sem. – elnevettük magunkat mind a ketten, de azért nem felejtettem el belecsípni a karjába.
Örültem neki, hogy ezt is meg tudtuk beszélni Daviddel. Nem mondhatom azt, hogy azért imádom, mert mindvégig mellettem állt, mert minden barátom mellettem állt, hanem… más volt. Tőle megkaptam azokat, amiket mondjuk Petetől, esetleg Jörgtől nem. Ha Petettel összevesztem, ő megvigasztalt mindig. Jobban átélte, milyen volt, amikor szüleim váltak, és… sokkal jobban megbékélt Tommal. Nekem pedig ezekre voltak szükségeim. Mindennél jobban.
 - Mikor mész haza? Vagy majd Tom szól?
 - Majd szól…
 - Oké.

***

Este volt már, mikor Tom szólt, hogy menjek haza. Akkor elbúcsúztam Davidtől, utána haza hajtottam. Gondoltam, hogy beugrok anyámhoz is, de utána leesett, hogy biztosan kidobott volna, mivel megzavartam volna őket a nagy pakolásban a nászútra… pff…
Amikor hazaértem Tom vacsorával várt. Kedvesen mosolygott, és egyáltalán nem kérdezte meg, hogy mit csináltam, kinél voltam, miért mentem. Fura volt nekem, de egyben kellemes is. Legalább leszállt rólam egy időre.
 - Adia délután elment Billhez. Azt mondta, el kell neki valami fontosat mondania, ami nem telefon téma. – elkezdett vigyorogni, én pedig megint éreztem, hogy mire akar ezzel kilyukadni. Csak ne lennék ennyire bizonytalan!
 - Az jó… - nem néztem rá, az elém rakott spagettit néztem elmélyülten. Próbáltam mindent átgondolni tisztán.
Szóval akkor most kölcsönös a dolog Tommal, vagy csak én áltatom magam vele? Ha most belemennék abba, amit ő szeretne, nem esnék megint pofára? Biztosan akarom ezt? Komolyan gondolja? Ez lenne a legjobb megoldás mindenkinek, főleg nekünk? Ha most ránéznék, mindent megtudnék a tekintetéből?
Lassan a fejemet felé fordítottam. Láttam, hogy engem néz azokkal az ellenállhatatlan barna szemekkel. Kiolvastam belőle, hogy mit szeretne. Tudtam, hogy ő már teljesen biztos a dologban. Ő velem szeretne élni, és az ikrekkel egy nagy, boldog családban. Csak én nem tudtam még, hogy mit akarok!

***

Meglepődött mikor a lányt látta az ajtójában állva. Nem számított az érkezésére, azt hitte, nem jön utána. Sokkal jobban tette volna, ha nem megy el. Egyedül akart lenni. A lány nélkül. Időre volt szüksége. Nem kevés időre.
 - Beszélni szeretnék… - kezdett bele halkan a lány. Bill csak intett a fejével, hogy menjen be. A lány csendesen bement. – Figyelj Bill, én sajnálom…
 - Én is. – hangja nem árult el semmit a benne dúló harcról, hogy vajon most mi legyen.
 - Tudom, hogy megbántottalak, és nagyon bánom, hidd el. Teljesen elkeseredtem, mikor elmondta az orvos… - elcsuklott a hangja. Nem lehet ilyenkor gyenge! Nem! – Kétségbeestem, hogy mi lesz. És olyat tettem, amivel megbántottalak…
 - Adia, nekem most időre van szükségem. Át szeretném gondolni, hogy hányadán állunk a kapcsolatunkkal! Haza kéne menned. Majd megyek én is.
 - Nem Bill, nem megyek el!
 - De, elmész. Itt aludhatsz Tom szobájában, mert éjszaka nem engedlek el, de reggel azonnal mész. Neked is át kell gondolnod a dolgokat, és nekem is. Így lesz a legjobb most.
 - Nem azért utaztam le ide, hogy másnap haza menjek. Beszélni szeretnék veled, de te nem engeded, hogy végig mondjam. – leült az ágy szélére, és karba tette a kezét. – Megengeded esetleg?
 - Meg. – nekitámaszkodott az ajtónak, és tekintetével a lány figyelte. Érezte, hogy elgyengül, és nem lesz mi megálljt parancsoljon.
 - Sokat gondolkoztam azután. Még szegény Sam alvásidejét is elvettem, meg az idegein táncoltam. Ma pedig megtudtam, hogy… - mély levegőt vett, Bill szemébe nézett, és egy szuszra kimondta: - terhes vagyok.

***

Ajkait az enyémre tapasztotta, és szenvedélyesen megcsókolt. Ujjaival a meztelen vállamat simogatta, én meg a rasztáiba túrtam bele. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megint az enyém legyen, és ez a kellemes állapot soha el ne múljon. Örökre akartam azt a szenvedélyes pillanatot, szerettem volna megállítani az időt. Úgy, vele, örökre.
Csókjai a számról a nyakamra haladtak tovább, és édesen elvigyorodott, mikor megszabadíthatott melltartómtól. Éreztem rajta, hogy erre várt a legjobban. De éreztem, hogy valami nedves lesz alattam, és lenéztem. Megdöbbenve vettem észre, hogy a magzatvíz folyt el.
Tomra néztem, aki pedig rám. Láttam rajta, hogy ezt egyáltalán nem tervezte az éjszakába, de azonnal felpattant az ágyról, és engem is felsegített. Kezembe nyomta az egyik pólóját, majd kirohant a szobából, hogy előkészítse a dolgokat a kórházba. De én csak zavarodottan ültem ott, kezemben a pólóval.
Nem voltam képes azonnal felfogni, hogy én szülni fogok. Hogy tényleg két gyerek fog kijönni belőlem. Mert ezen még soha nem gondolkoztam el. Nem volt rá időm, vagy csak nem akartam erre gondolni. Hisz… mégis ki gondol ilyenre nagy örömmel?
 - Felvetted a pólót? – Tom hangja hozott vissza a valóságba. Gyorsan felvettem a pólót, és az előszobába sétáltam. Már ott állt, kezében a slusszkulcssal. – Mehetünk? – válaszolnom sem kellett rá, mivel éreztem, hogy kezdődnek az összehúzódások, Tom pedig szó nélkül terelt a kocsihoz.