15. rész: Ez már nekem sok

Két nap telt el mióta Bill és Adia csúnyán veszekedtek. Azóta is nálam lakott, és próbálta elterelni a figyelmét Billről, azzal, hogy elvitt vásárolni. Vett nekem egy csomó kismama ruhát, néhány babaruhát, és kis játékokat. Nem avatkoztam közbe, nem akartam azzal fájdalmat okozni neki, hogy még ezt az örömét is elrontom. Persze, szerettem volna kibékíteni Billel… de hogyan tehetném? Hívjam fel, mondjam el, hogy terhes vagyok, aztán legyen minden a legnagyobb rendben? Pff… ez már ki is van lőve. Elmondaná Tomnak, hogy ikreket várok, és… minden nagyobb káosz volna. Mert még nem vagyok felkészülve arra, hogy elmondjam Tomnak az igazságot. Még nem.
 - Szerinted is aranyos? – mutatott felém egy plüss macit. Bólintottam. Bevallom, tényleg aranyos volt.
Nem volt baj, hogy Adia nálam van, de jobban örültem volna, ha újra Billel lenne, és hozzám csak eljönne naponta. Csak ugye a baj, hogy kibékíteni nem tudom. De… ha talán felvállalnám végre, hogy terhes vagyok, és Tom meg megtudja… jobb előbb, mint később, amikor… bármi is történhet. Nem?
Arra eszméltem fel, hogy a kezembe nyom két szatyrot, majd lassan sétálunk ki a plázából. Ránéztem, ő meg csak a földet pásztázta. Megviseltnek látszott, amit a sminkjével próbált eltakarni. Szerettem volna megvigasztalni is, de… az sem ment volna. Amint kiértünk az utcára, az arcunkba csapott a februári hideg szél. Az idő zord volt, pedig már február vége volt. Felhúztam a kabátom cipzárját, egyik kezemet a zsebembe mélyesztettem, míg a másikkal a slusszkulcsot vettem elő.
 - Mikor kell ultrahangra menned? – nézett rám, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját, és beült.
 - Holnap tízre. – ültem be mellé, és becsaptam magam után az ajtót. A csomagot a hátsó ülésre dobtam. – Elkísérhetsz. – mosolyogtam rá kedvesen. Tudtam, hogy ettől jobb lesz a hangulata.
 - Oké. – húzódott egy hatalmas vigyorra a szája. De látszott rajta, hogy nem teljesen boldog. Csak egy kicsivel.

***

Fáradtan terült szét a kanapén. Ásított egy nagyot, majd a távkapcsoló után nyúlt. Beletúrt a rasztáiba, majd fejét az egyik párnára hajtotta. Szeretett volna aludni, de még sem tehette. Helyette csak a csatornák között válogatott, és szemét próbálta nem lehunyni. Még egyszer ásított, majd megnyomta a piros gombot a műanyag fekete készüléken, és fejét a párnába fúrta. Pillanatok alatt elaludt.

***

Nem értettem, hogy apának miért támadt kedve elvinni vacsorázni. Szerinte csak úgy. De én nem értettem. Előre szokott szólni, most meg… beállít, és mondja: fél óra múlva elviszlek vacsorázni. Láttam rajta, hogy szorong valami miatt. Ismertem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, valami fontosat szeretne mondani. De vajon mit? Kidob? Vagy elkotyogta Tomnak a terhességem? Vagy…
 - Megérkeztünk. – parkolt le egy étterem előtt. Nem volt ismerős. Bár… Hamburgba sok új étterem nyit ki évente, szóval meg sem erőltettem magam, hogy gondolkozzak rajta, melyik az.
Szó nélkül kiszálltam, és apa után mentem. Bementünk a jó meleg étterembe, ahol egy nő kezdett el vigyorogva integetni az apámnak. Vetettem rá egy pillantást. Tudtam mi fog következni. Remek…
Oda sétáltunk, és apám adott egy apró csókot annak a nőnek. Mondjuk, nem nézett ki rosszul. Szőkésbarna göndör haját szabadon engedte a vállára omlani, kékeszöld szemét fekete szemceruzával húzta ki halványan, és csak szájfényt tett vékony ajkaira. De csak ennyire néztem végig. Helyette odavetettem neki egy hello-t, majd leültem az egyik székre, és a kabátomat szék háttámlájára tettem. Az asztalra könyököltem és sóhajtottam.
 - Sam, ő itt Bridget. – mutatott a nőre, aki kedvesen köszönt nekem. Egy újabb hello-t vágtam hozzá. Minden kedvem elment, hogy apámmal lehessek. – Pár hónapja már ismerjük egymást, de igazából csak egy hónapja vagyunk egy pár. – láttam, hogy az asztal alatt összekulcsolják az ujjaikat. Ehhez nekem mit kéne hozzászólnom?
 -  Örülök. – vetettem oda, majd az étlapot kezdtem el nézni, mintha az olyan érdekes volna. Semmit sem értettem belőle, mivel minden olaszul állt rajta. Még jobb… Éheztetni akarnak egy terhes nőt, azzal, hogy nem írják ki németül az ételek nevét! Kössz!
Nem szólaltam meg vacsora közben. Feleslegesnek éreztem, hogy fecsegjek. Sőt, még magamat is feleslegesnek éreztem. Ilyet sem éreztem még. De jobban elgondolkozva. Nem is tudom. Talán az a tény őrjített, hogy körülettem mindenki boldog a szerelembe. Annak ellenére, hogy Adia is most nincs együtt Billel, tudom, hogy pár nap múlva újra egy boldog, szerelmes pár lesz. Apám is szerelemre talált, sőt még anyám is. Én meg? Hiányzik Tom, kimondhatatlanul. De mégis mi a fenét csináljak, ha ikreket várok tőle? Vagy csak én szerencsétlenkedek azzal, hogy nem mondom el neki? Hisz… joga van hozzá, hogy tudja. Igenis sok joga.
 - Sam… - hallottam apám hangját. Felnéztem rá, és egyik kezemet a hasamra tettem. Kezdett egyre jobban gömbölyödni, és csak a téli kabátom, meg Tom egyik pólójában nem látszott. – Minden rendben? – kérdezte meg, én meg csak bólintottam egyet. – Nem nézel ki valami jól…
 - Semmi… csak… - elgondolkoztam egy pillanatra. Talán haza kéne mennem. – Nem érzem jól magam…
 - Haza szeretnél menni? – kérdezte meg egyre jobban aggódva. Biztos azt hitte, hogy valami baj a babákkal. Biztatás képen rámosolyogtam, hogy semmi komoly.
 - Igen. Ki szeretném szellőztetni a fejem… - egyik kezemmel még mindig a hasamat fogtam, míg a másikkal a mobilomon néztem meg az időt. Csak fél kilenc volt. – Haza megyek, ha nem baj. – felálltam, és a kabátomat lassan kezdtem felvenni.
 - Ne vigyelek haza? – állt fel apa, a barátnője pedig aggódó pillantással nézett végig rajtam. A hasamnál elidőzött egy kicsit. Bő pólót kellett volna felvennem.
 - Nem kell apa. Kiszellőztetem a fejem. Te legyél csak a barátnőddel. Sziasztok. – utoljára apára néztem biztatóan, majd lassan kisétáltam az étteremből. Jól esett az arcomba csapó hideg szél.
Elindultam hazafele olyan lassan sétálva, amilyen lassan csak tudtam. Szerettem volna kiszellőztetni a fejemet, és átgondolni mindent. Egyedül szerettem volna lenni a gondolataimmal, és nem egy zsúfolt olasz étterembe.
Kihalt volt az utca amerre mentem haza. Próbáltam a legcsendesebb utcákon menni, hogy minél kevesebb emberi lénnyel találkozzak. Nem volt szükségem egy ideig senkinek sem a társágára. Még egy vadidegenére sem, aki mellettem ment el. Vagy, aki éppen nekem jött. És majdnem seggre estem miatta.
 - Vigyázni esetleg? – néztem rá szúrós tekintettel. De azonnal megdöbbentem, mikor Bill nézett le rám.
 - Sam… - hangja halk volt. És látszott is rajta, hogy nyúzott volt. Pont, mint Adia.
 - Szia Bill. – néztem rá, majd kezeimet a zsebembe mélyesztettem. Örültem neki, hogy bő kabátokat szeretek hordani. – Hát te…?
 - Csak sétáltam, mert… ki kellett szellőztetni a fejem. – végig nézett rajtam alaposan. Kicsit zavart, de nem reagáltam rá semmit. – És te?
 - Dettó. – lehajtottam a fejem, majd sóhajtottam egy nagyot. Tudtam, hogy itt a lehetőség, megpróbálni kibékíteni Billt és Adiát. – Adia… ő tényleg nagyon sajnálja, amit tett. És… hidd el Bill, hogy én soha nem adnék neki semmilyen alkoholt, hogy ilyennel felhívjon téged. Sajnálom én is, hogy… így történtek a dolgok. De menj vissza hozzá, ne makacskodj.
 - Én csak egy valamit nem értek. – nézett rám összeráncolt szemöldökkel. Egy lépést hátra léptem, és nyeltem egy nagyot. Féltem, hogy mit fog kérdezni.
 - Mit Bill? – a földre néztem, majd rá. Ő közelebb jött.
 - Miért van nálad annyit Adia. Csak nem… terhes vagy?

***

Erőtlennek éreztem magam. Gyengének. Megszólalni sem bírtam, főleg nem kinyitni a szemem. Éreztem, hogy valami mozog alattam. Vagyis inkább én rázkódom. Nem tudom. Csak azt tudtam, hogy már nem a földön vagyok. Nem egy síkba, a mozdulatlan kövön. Hanem… valaki visz? Bill?
 - Istenem… - hallottam, hogy nagyon halkan dünnyögi. Mi történt vajon? Hogy kerültem oda?
Úgy hallottam, mintha az ajtó nyitódna ki. De hova visz? Nem tudja hol lakom. Lehet, hogy hozzájuk. De… Tom? Ő mit fog szólni hozzám? Ahhoz, hogy terhes vagyok? Ne… így nem tudhatja meg! Bill… tegyél le! Haza megyek!
 - Tom! – hallottam Bill hangját erősebben. Szerettem volna kinyitni a szemem, de még mindig nem ment. – Hol vagy?
 - Mi van Bill? – hallottam, hogy felkel valahonnan, majd lassú léptekkel a testvéréhez sétál. Ásított egy nagyot is. Majd megállt. Éreztem, hogy engem néz. – Sam…
 - Találkoztam vele az utcán, és elájult. Nem tudom, hogy hol lakik, de… remélem nem baj, ha ide hoztam. Szólok Adiának, addig leteszem a kanapéra. – pillanatok múlva éreztem, hogy valami puhára tesz rá. A kanapéra. Éreztem a puha párnát a fejem alatt.
Tiltakozni akartam. Nem akartam ott lenni. Otthon szerettem volna lenni a nappaliba, és egy csöpögős romantikus filmet nézni Adiával. Nem Toméknál a kanapén erőtlenül.
Éreztem, hogy a kabátot veszik le rólam. Nem tudtam eldönteni, hogy ki az, de mikor megéreztem a hideg ujjakat a kezemen, rájöttem, hogy Bill az. Ettől kicsit megkönnyebbültem, de fel akartam kelni, és haza menni.
 - Bill… - éreztem, hogy egy takarót terít rám, miközben a telefonomat keresi. – Haza akarok menni… - megfordultam a másik oldalamra, de valakibe beleütköztem. Kinyitottam a szemem, de a sötét szobába semmit sem láttam. Csak annak a valakinek a körvonalát.
 - Csss… - hallottam Tom hangját, majd megéreztem az ujjait az arcomon. Hajamat a fülem mögé tűrte, majd egy apró puszit adott a homlokomra.
Behunytam a szemem, és azonnal elnyomott az álom.