14. rész: Nem komolyan gondoltam
[ nem egy jó rész. kicsit összecsapott. kijöttem az írásból Oo. de ígérem, ezután csak jobb lesz^^ ]

Éreztem, hogy valaki a vállamat bökdösi. Kinyitottam az egyik szememet, de a lámpa erős fénye miatt azonnal be is csuktam.
 - Hmm… - szorosan magamhoz öleltem a párnámat, és valami, olyasmiről kezdtem el dünnyögni, hogy minek ébresztenek fel. Én sem értettem nagyot, hogy miről dumálok, túlságosan álmos voltam.
 - Csak… - egy pillanatig habozott. Még szorosabban szorítottam a párnámat.
 - Ma… - nyűgös voltam. És nagyon fáradt.
 - Semmi… - éreztem, hogy az ágy megint besüpped, és lefekszik mellém.
Oldalamra fordultam, és aludtam volna tovább. De csak volna. Hallottam, hogy újra felül az ágyban, de már szipogott. Sóhajtva felültem én is, és hunyorogva ránéztem. Az órámra pillantottam, és döbbenve vettem észre, hogy tizenegy óra múlt pár perccel. Ásítottam egy nagyot, és hátamat az ágy támlájának döntöttem.
 - Mi a baj? – kérdeztem meg tőle, mikor láttam, hogy egyre jobban kezd sírni. Megöleltem.
 - Én… nem is tudom. Elgondolkoztam most a kapcsolatunkon Billel… - láttam, hogy zsepi kell neki, ezért elengedtem és felálltam. Kimentem a konyhába, ő pedig jött utánam. Kikerestem a zsepit az egyik polcról, és adtam neki pár darabot. Szipogva megköszönte, és leült az egyik székre. Sóhajtottam egy nagyot, majd leültem vele szembe. Vártam pár percet, míg összeszedi magát, és elmondja nekem, hogy mire gondolt az alatt, hogy átgondolta a kapcsolatukat Billel.
 - Uhm… - nézett rám könnyáztatott arccal. Szipogott még egy kicsit, majd megint rám nézett. –  Nem szeretem, hogy mindig az a baja, hogy nálad vagyok. Olyan szívesen elmondanám neki, hogy terhes vagy… de félek. Elmondaná Tomnak, és akkor mit csinálnál, ha rájönne? Elköltöznél?
 - Adia… - néztem rá. Nem szerettem volna megbántani azzal, hogy megmondom neki, hogy kevesebbet járjon ide. – Mi volna, ha… nem minden nap jönnél?
 - Most már úgy is mindegy! – hirtelen felállt, és visszament a szobába. Hallottam, hogy valamit keres a táskájába, majd egy üveg vodka került elő. Döbbenve néztem rá. – Nem baj, ha iszok egy kicsit? – nézett rám könnyes szemekkel. Bólintottam. – Most jól esne egy kis alkohol… - előkeresett egy poharat, majd kinyitotta az üveget és töltött magának.
 - Ha berúgsz nekem… a budiba hányjál. – nevettem el magam.
Percről percre egyre több vodka tűnt el az üvegből. Nem kellett sok, hogy a fél üveg vodka eltűnjön, és ő pedig részeg legyen. Láttam rajta, hogy forog vele a világ, és ha felállna, alig bírna két lépésnél többet lépni. Szerettem volna minél hamarabb lefektetni, vagy a hideg víz alá dugni a fejét, de ő a telefonját kezdte el keresni.
 - Ülj le, és én idehozom. – nyomtam le a székre, és töltöttem neki még egy kis vodkát, hogy azt addig igya meg. A vodka maradékát kihajítottam a konyha ablakán. Remélem, hogy másnap nem veszi észre senki. – És mit is akarsz a telefonoddal? – kérdeztem meg tőle, mikor megtaláltam a Sony-ját.
 - Telefonálok… Bill… nek. – nem szerettem volna oda adni neki a válasza miatt, de kivette a kezemből. Láttam, hogy ki tudja keresni a számát a híváslistáról. Hallottam, hogy kicsöng.

***

Bill csendben ülve nézte a tévét. Testvére a mobilján nézett valamit nagyon, és néha felnevetett. Ilyenkor Bill kérdőn nézett rá, de ikre ezt észre se vette. Nem foglalkozott vele többet.
 - Adia? – kérdezte meg végül Tom a feketét, miután elrakta a telefonját.
 - Veszekedtünk, és most Samnél alszik… - sóhajtott egy nagyot a fekete. Nem örült neki, hogy a lány nincs ott, és hogy veszekedtek.
 - Min? – Tom egyre kíváncsibb lett. Nem annyira Bill problémájára, hanem arra, hogy mi lehet Sammel. Abba reménykedett, hogy így megtud róla valamit. Hogy jól van-e, vagy esetleg valami mást.
 - Túl sokat van Samnél. Reggel oda megy, és este hazajön. Kérdeztem tőle, hogy miért megy mindig hozzá, de erre csak annyit mondott, hogy csajos dolgok. És, hogy majd megtudom. – forgatta a szemét. Biztos volt benne, hogy nem csajos dolgok, hanem Sammel van valami. Amire talán rájött már, talán nem.
 - Lányok… - forgatta a szemét Tom. De kíváncsi lett. Nagyon. Vajon mi oka van arra Adiának, hogy folyton a lánynál legyen? Esetleg valami baj van?
 - Azok. És most nem tudom, hogy mi van vele. A telefont nem veszi fel. Pedig meg szeretném vele beszélni. Hisz szeretem nagyon. – sóhajtott egy nagyot. – Miért ilyen makacsok a lányok?
 - Talán azért, mert mindig elvárják, hogy a pasik kérjenek bocsánatot hamarabb. Szóval ne nekik kelljen megalázkodni. – válaszolt a rasztás. Eszébe jutott egy ötlet.
 - Van benne valami… - gondolkozott el Bill. Az is eszébe jutott, hogy elmegy Samhez még éjszaka, és megbeszéli ott Adiával a dolgokat. Aztán… talán rájönne, hogy mi a helyzet Sammel.
 - Ugye? – átkapcsolt egy másik csatornára, ahol éppen a Dr. House ment. A szíve összefacsarodott. – Szerinted… mi lenne, ha megkeresném Samet?
Bill zsebébe megszólalt a telefon. Előhorgászta a zsebéből, és meglepődött mikor Adia számát és nevét jelezte ki. Azonnal felvette.
 - Szia. – örült neki, hogy a lány felhívta. Akkor minden rendben van, nem?
 - Beszélnünk… kell… - a feketének szokatlan volt a lány hangja. Olyan volt… mintha részeg lenne. De az csak nem lehet, igaz?
 - Miről, kicsim? – Tom felhúzott szemöldökkel figyelte, és egy kaján vigyorral a száján. Bár ez nem volt a legjobb vigyora. Inkább… mesterkélt volt.
 - Nem fog menni. Ez a kapcsolat… nem működik. – ezek a szavak fájtak neki. Hogy érti? Hisz eddig is működött, nem? Most miért gondolja másképp?
 - Nem értem. – hangja elhaló volt. Lehet, hogy a lány megingott valami miatt? Fél, hogy ő is megcsalja, mint Tom Samet? De tudja, hogy ő ilyet képtelen csinálni. Nem?
 - Bill… - szíve dobbant egyet, ahogy kimondta a lány a nevét. – Nem fog menni. Egyszerűen nem… öhm… Szakítsunk. – azzal letette. A fekete döbbenten nézett maga elé, a telefont pedig a földre ejtette.
Hogy értette? Miért kéne szakítaniuk? Sam beszélte rá, hogy ezt tegye? Vagy… nem értette. Minden zavaros volt számára. És ez annyira szíven ütötte, hogy még azt sem hallotta meg, hogy ikre szólítgatja. Felállt a kanapéról, és valami olyasmit motyogott, hogy megy aludni.

***

Dél fele járt az idő, mikor Adia felkelt. Kócos volt a haja, és pizsamája gyűrött volt nagyon. Résnyire nyitott szemekkel ült le mellém, és a levesre nézett, amit éppen ettem. Elfordította a fejét, és a tévét nézte. Fel sem élénkült a Dr. House részre. Ugyan olyan hulla tekintettel nézett előre, mint ahogy eddig.
 - Minden rendben? – kérdeztem meg tőle, miközben letettem az üvegasztalra a leveses tányért. Csak rám nézett. – Kell fejfájás csillapító? – erre azonnal egy hatalmas bólintást kaptam válaszul. Nevetve felálltam. – Túl sokat ittál.
 - Érzem is… - felállt ő is, majd utánam jött a konyhába. Elkezdtem keresni az aszpirint. – Ami a legrosszabb, hogy kiütöttem magam, és nem emlékszem mit csináltam… - leült az egyik székre, miközben egy pohár vizet és egy darab aszpirint adtam neki.
 - Hát… - leültem vele szemben, miközben egy almát kezdtem el enni. – Felhívtad Billt, és közölted vele, hogy szakítsatok, és ez a kapcsolat nem fog menni. Vagyis most nem jársz Billel. – hatalmas, tágra nyílt, és döbbent tekintettel nézett rám.
 - Hogy… mi?! – nézett rám még mindig meglepődve. – Komolyan? – bólintottam. – De… meg kell ezt beszélnem vele! – felállt, és rohant ki a konyhából, egyenesen a szobába. Csendben mentem utána.
 - Elvigyelek? – kérdeztem meg tőle, miközben láttam, hogy keresi a fogkeféjét, és fürdőszobába igyekszik, hogy fogat mosson. Bólintott, és halkan megköszönte. – Biztos örülni fog neki, hogy csak részeg voltál, és nem gondoltad komolyan.

***

Fejemet a kormányra hajtottam. Sóhajtottam egy nagyot, és behunytam a szemem. Hallottam, hogy Bill és Adia a házban veszekszenek egymással… hangosan. Tányér repül - pohár törik veszekedés folyt köztük. Bill mindig szegény Adia fejéhez vágta, hogy nem kellett volna innia velem, és hogy én minek adtam neki alkoholt. Persze a hangjában benne volt a fájdalom – nagyon is lehetett hallani – de nem engedett abból, hogy én vezetem a rossz útra szerelmét. Adia pedig győzködte, hogy én nem tehetek semmiről. Nem mondhatja el miért, de tényleg nem én tehetek róla.
 - Majd még beszélünk! – csapta be hangosan maga után az ajtót Adia. Felemeltem a fejem, és láttam, hogy dühösen lépdelt felém sietősen. – Bocsi. – ült be mellém, és becsapta maga után az ajtót. – Úgy látszik még egy ideig nálad lakok. Ha… nem bánod.
 - Nem. – mosolyogtam rá biztatóan, majd elfordítottam a gyújtásban a kulcsot.