12. rész: Beszéljük meg...

Csendben ültem az asztalnál, miközben figyeltem anyámat, aki az új jegyesével beszélgetett valamiről nagyon. Örültem neki, hogy engem mellőztek egy kicsit, így legalább fel tudtam készülni anyám dühére és kitagadására. De Gregorral való beszélgetése nem tartott olyan sokáig. Inkább figyelt rám, mint a barátjára. Kedvesen mosolyogva figyelt. Láttam rajta, hogy ő is szeretne valamit mondani. Na itt egy kicsit megugrott a gyomrom.
 - Régen jöttél. – vágta kedvesen hozzám, én pedig egy bocsánatkérő mosolyt intéztem felé. – Apád mondta, hogy nála laksz.
 - Igen. Már karácsony után hozzá költöztem. – mondtam neki csendesen, miközben az elém rakott csokis süti megmaradt morzsáit piszkáltam.
 - Miért? – ült le velem szembe, miközben rosszallóan figyelte, hogyan piszkálom a morzsákat.
 - Hozzá szerettem volna költözni. Tom nem tudja apám címét, és így nem tud zaklatni… - húztam el a számat. Utáltam nagyon Tomról, meg a szakításról beszélni.
 - Megcsalt? – kérdezte meg anya halkan. Hallottam a hangján azt a szokásos „én meg mondtam, hogy ez lesz édes lányom, de te megint hülye voltál, és nem hallgattál rám” hangsúlyt. Utáltam nagyon, mikor így beszélt.
 - Anya… - néztem rá kérlelően. – Nem szeretnék erről beszélni. Inkább… beszéljünk… öhm… mikorra tervezitek az esküvőtöket? – tereltem valami hülye témára az anyámat. Tudtam, hogy erről órákat képes beszélgetni velem. És reméltem, hogy csak beszélni, beszélni és csak beszélni fog.
 - Úgy gondoltuk, hogy a június az pont megfelelne. – mosolygott rám kedvesen. A gyomrom megugrott. – Arra gondoltunk, hogy lehetnél a koszorús lány… - mosolygott még kedvesebben. Úgy, mint amikor valamiről meg akar győzni, de nagyon.
 - Öhm… - sóhajtottam egy nagyot. Beletörődtem, hogy anyám kitagad. – Nem férnék bele a ruhába… - húztam el a számat.
 - Miért nem? Nem vagy te kövér, és nem is kezdtél el hízni… - nézett végig érthetetlenül rajtam. A fejemet ráztam.
 - Hát… - alsó ajkamba haraptam egy kicsit, mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam a füstöt. – Ikreket várok. – mondtam ki egy szuszra. Anyámra sem mertem nézni, az asztalt figyeltem csendben.
 - Ez… - a hangján érződött, hogy nagyon megdöbbent volt. Szavakat sem tudott találni. Így még jobban féltem rá nézni. – Vetesd el! – bökte ki végül idegesen. Tudtam, hogy ez lesz.
 - Három hónapos vagyok már… - húztam el a számat. Lassan anyámra néztem.
Tekintete forrt a dühtől. Apró ráncok keletkeztek az arcán, mint mindig mikor ideges. Mélyeket lélegzett, és próbált lenyugodni. Gregor pedig pont akkor lépett be. Végig nézett rajtunk, de nem nyitotta ki a száját, hogy megkérdezze mi a baja anyámnak. Csendben leült. És percek múlva is így voltunk. Anyám baromira idegesen, Gregor érthetetlenül nézett hol rám, hol anyámra, én meg csendben az asztalt figyeltem. Végül felálltam. Anyám rám nézett dühös tekintettel.
 - Majd még beszélünk… - suttogtam nagyon halkan. Gregor csendesen elköszönt, anyám meg hozzám sem szólt. – És te is 19 éves voltál, mikor engem megszültél… - emlékeztettem rá, és kiléptem az ajtón. A friss levegőre.

***

Csendben feküdtek egymás mellett. Adia simogatta Bill mellkasát, fejét pedig a vállába fúrta. Örült neki, hogy több mint egy napig szerelmével lehetett. De látta rajta, hogy valami zavarja a feketetét. Rá kérdezni nem akart, mert ezzel elronthatja a hangulatot. Amikor pedig a fekete kezdett el erről beszélni, ledöbbent.
 - Sokat vagy Samnél… - suttogta nagyon halkan Bill, miközben még mindig a lány hátát simogatta.
 - Muszáj… - puszilt bele a vállába Adia, de Bill nem reagált rá semmit.
 - Miért? – elvette a kezét a lányról, és kicsit messzebb húzódott tőle. Kérdő tekintettel nézett rá.
 - Azt… - egy kis szünetet tartott. Gondolkozott azon, hogy Sam megharagudna-e, ha elmondaná Billnek, de aztán rájött, hogy szerelme elmondaná Tomnak. Letett a dologról. – Nem mondhatom el. – még halkabban suttogott, mint Bill.
 - Sam kért meg rá?
 - Igen…
 - Elegem van már ebből az égészből. – emelte fel egy kicsit a hangját. – Tudom, hogy hazudsz minden este, mikor rákérdezek, hogy mit csináltatok. És nem értem miért. Tom miatt nem mondod el? – a lány bólintott. – Miért? Csak nem… - egy pár másodpercre elhallgatott. – terhes?
 - Nem! – vágta rá azonnal Adia. Bill gyanakodva nézett rá. – Tényleg nem. Csak… hogy is mondjam… - nem a szavakat kereste, hanem a tökéletes hazugságot. De nem talált semmit. – Majd megtudod… addig lény türelmes… és fogadd el, hogy minden nap Samnél vagyok…
 - És, ha nem fogadom el? – húzódott kaján vigyorra a szája. A lány teljesen máshogy értette a kérdését.
 - Én is elfogadom, hogy a stúdióban dolgozol! Ennyit megérdemlek nem? – csattant fel hangosan. Bill az ujját ajkaira tette.
 - Csss… - puszilta meg a homlokát. – Ne kapd fel a vizet… - puszilta meg újra ugyanott, ahol előzőleg is.
 - Cserébe megérted? – kérdezte meg végül a lány, mikor a fekete elvette ajkairól az ujját.
 - Hát… - közelebb húzódott hozzá, és a nyakát halmozta el csókokkal. – Mit kapok érte? – a lány szájára egy vigyor ült ki. Szerelme közben tovább folytatta a csókcsatát a nyakával.
 - Telhetetlen… - nevetett fel. Bill lágyan megcsókolta, ezzel csendre intve a lányt.

***

A telefonomra ébredtem fel újra. Reggel túl voltam a szokásos rosszul létemen, elmentem Adiáért, és újra visszaaludtam. Örültem neki nagyon, mert az éjszaka alig bírtam aludni. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy mi legyen majd velem meg az ikrekkel… de semmire sem jutottam. Anyám reakcióján is elgondolkoztam, ami visszarettentett az egész dologtól. Mikor pedig elaludtam, semmire sem jutottam. Ugyan úgy zavarodott voltam, és mikor Adia közölte velem, hogy Bill tippje rögtön a terhesség volt… még jobban összekuszálódott bennem minden. Így örültem neki, mikor végre elaludtam, és álmomban semmi hülye gondolatom sem jutott az eszembe.
 - Igen? – nem néztem meg a kijelzőt. Ásítottam egy nagyot az igen után.
 - Felébresztettelek? – hallottam anyám flegma hangját. Basszus… pont ez hiányzott még nekem!
 - Ühüm… - fúrtam a fejemet a párnámba. – Örültem, hogy visszabírtam aludni… - vágtam hozzá ingerülten. Éreztem, hogy a gyomrom már megint ki akarja adni magából a tartalmát. A fejemet még jobban a párnámba fúrtam.
 - Bocsánat… - hallottam a hangján, hogy nem gondolja komolyan. Engem sem érdekelt, jobban lekötött a hányinger. – Beszéljük meg… - hallottam anyám kérlelő hangját. A gyomrom egyre jobban ugrált fel-alá.
 - Oké… - nyögtem alig hallhatóan. – Tartsd egy kicsit… - suttogtam neki elhaló hangon. Hallottam még, hogy mond egy gyors okét.
A telefont a párnámon hagytam, és azonnal rohantam a wc felé, hogy minél hamarabb túl legyek a rosszul létemen. Adia utánam jött, és a hajamat fogta, miközben kiadtam magamból a reggelimet, meg a zacskó sós kekszet. Utána megmostam az arcomat, mondtam Adiának, hogy még anyámmal telefonálok gyorsan, és visszamentem a szobámba.
 - Bocs, csak rosszul lét… - húztam el a számat. Hallottam, hogy Adia készíti nekem a szokásos kaját.
 - Hozzá kell szoknom… - halkult el a hangja. Sóhajtottam egy nagyot. – Örülnék neki amúgy, ha hozzám költöznél, és ne apáddal élnél…
 - Akkor is itt élek! – csattantam fel. Anyám csendben volt egy ideig, aztán megszólalt.
 - Hát akkor csak beszéljük meg. – egyezett bele végül, de hallottam a hangján, hogy nehezen.
 - Oké… - fejemet újra a párnába fúrtam. szerettem volna visszaaludni, de már nem ment.

***

 - Akkora fasz vagy Georg! – vágta be a dúrcát Bill, miközben a hajából akarta kiszedni a kaja morzsát, amit beleszórt. Az említett csak a hasát fogta nevetés közben.  – Ezt még visszakapod… - fenyegetőzött a fekete, mire a haverja még jobban nevetett.
 - Mit csináltál az öcsémmel? – kérdezte meg nevetve Tom, amint belépett a konyhába. Látta, hogy Bill durcásan Georgra néz, aki még mindig csak hangosan vetett.
 - Az a fasz a hajamba szórta a morzsát! – csattant fel Bill, miközben hevesen a még mindig nevető Georgra mutogatott.
 - Szegény kicsi Billecske… - tört ki a rasztásból is a nevetés. Az említett bemutatott mindkettőnek, majd kirohant a konyhából. – Georg, olyan köcsög vagy! – verte hátba a haverját, aki már nem annyira nevetett.
 - Haha, ki beszél. – verte hátba még erősebben Tomot. – Szegény Billt, most jobban megbántottad. Kér tőle bocsánatot! – nevetett Georg, mire Tom felmutatta a középső ujját.
 - Mi a faszomat csináltatok Billel? – jött be idegesen a konyhába David. Az ajtófélfának támaszkodott, karját pedig keresztbe rakta. – Itt durcázik, mint egy öt éves! – forgatta a szemét. A két srác hangosan felnevetett. – Akár mit is csináltatok, kérjetek tőle bocsánatot! Néha már unom, hogy úgy viselkedtek, mint az óvodások! – fordult meg, és valamit dünnyögve, elment.