3. rész: Olyan furcsa...

Nem tudta már, hogy mit csinál. Túlságosan sokat ivott, hogy kontrolálni tudja cselekedeteit. Így senki sem állította meg, mikor az egyik eldugott szobába, az asztalon, dugta egyre gyorsabb tempóban valami új csajt, aki talán David unokahúga lehetett. Nem nagyon jött be a lány neki amúgy, csak így már eléggé részegen. Mikor már mindegy hogy kit, csak dugjon valakit. És, ha nem eldugott helyre mentek volna, akkor talán Bill sem áll neki megkeresni. Féltette testvérét, hogy hol lehet. Mert furcsa volt neki, hogy azzal a lánnyal tűnnek el egyszerre. És pont akkor nyitott be, mikor eljutottak a csúcsra, és pihegve nézték a másikat.
 - Tom! – döbbent le teljesen Bill. Hirtelen azt se tudta, hogy mit csináljon. – Te… bazd meg Tom! – elráncigálta a józan lánytól, és sürgette testvérét, hogy öltözzön fel. – Mi a fenét csináltál, te hülye? – tekintetével legszívesebben felnyársalta volna. Tudta, hogy ezt már nem tudná feldolgozni Sam. Annyi minden érte őt. – Szerinted Sam mosolyogva fogja fogadni? Te kis… basszus Tom! – elráncigálta a legelső csapig, és a hideg vizet megnyitva, dugta a csap alá testvére fejét. – Elszúrtad!
 - Bill! Álljál már le! – próbálta volna fejét a hideg vízsugár alól kidugni, de testvére nem hagyta. – Mi a fenét… leállnál? – majd végre testvére elengedte. Egy törölközőt adott a kezébe. – Most miért nézel így rám? – megfélemlítette testvére nézése.
 - Haza viszlek… - felelte mogorván.

***

Éreztem, hogy mellém fekszik. Felé fordultam és megöleltem. Magához húzott, és mélyen belélegezte a samponom levendula illatát. Elmosolyodott, majd elaludt.
Reggel még mindig mellettem feküdt, de akkor már nem ölelt. Végig néztem rajta és elmosolyodtam. Lassan kikecmeregtem az ágyból, és a konyha felé vettem az irányt. Furcsállva vettem észre, hogy Adia és már Bill valamiről nagyon beszélnek.
 - Jó reggelt. – köszöntem nekik. Nem értettem még én sem, hogy miért keltem fel olyan korán és volt jó kedvem. Talán csak azért, mert lehet, hogy apámmal karácsonyozok. Nem tudom.
 - Neked is… - válaszolt mogorván Bill. Biztos álmos volt.
 - Hogyhogy ilyen korán fenn? – adott egy bögre kávét a kezembe Adia. Mosolyogva köszöntem meg neki. – Tom megint kitúrt az ágyból?
 - Nem… - ráztam meg a fejem, és ittam egy kortyot a kávémból. – Csak tegnap felhívtam még apámat, és megkérdeztem tőle, hogy ráér-e… és azt mondta, hogy csak ma tud rá válaszolni, de lehet.
 - Az jó… - dünnyögte Bill. Nagyon álmos lehetett.
Egy ideig csendben ültünk és nem szólaltunk meg. Bill eléggé komor volt, Adia néha rám pillantott olyan „szegény, ezt jól megszívta…” pillantással. És egyáltalán nem értettem az egészet. De nem is érdekelt annyira. Mert mikor a telefonom megszólalt, és apám számát jelezte ki, pattantam fel, hogy beszéljek vele.
 - Szia. – annyira örültem, hogy már megint hallhatom apám hangját. Hogy még képes szóba állni velem.
 - Elengedtek. – nevetett fel. Nekem egy kő esett le a szívemről.
 - Köszönöm… - suttogtam nagyon halkan. Annyira örültem neki, hogy apám még a lányának tekint, hogy… basszus, azt körül írni nem lehetett volna.
 - Nincs mit… - sóhajtott egy nagyot. – Örülök, hogy végre láthatlak…
 - Én is… - hallottam, hogy valaki jön le a lépcsőn, és megfordultam. Tom jött le még nagyon álmosan és kómásan. – De én most leteszem… majd holnap találkozunk. – hallottam, hogy elköszön, majd kinyomtam a telefonomat.
 - Kiscsillag… - dünnyögte nagyon halkan, és adott egy apró puszit. – Fáj a fejem… - még egy puszit adott, aztán a konyhába ment, ahol Bill rá se nézett.
Öntött magának kávét, és leült testvérével szembe. Nem szóltak egymáshoz. Bill még nem is volt hajlandó bátyjára nézni, az meg annyira nem is reagált rá semmit. Bementem a konyhába, leültem Tom mellé, és ittam egy kortyot a kávéjából. Adia végig nézett a két srácon, majd pár másodpercig a tekintete rajtam időzött.
 - Apád akkor jön? – próbált valami témát felhozni, mert egyre jobban zavarta a két srác némasága.
 - Aham… - újra mosolyt csalt az arcomra ez a gondolat. Tomra néztem, aki fejét a padra hajtotta.
 - Az jó… - megitta az utolsó korty kávéját és a mosogatóba tette az üres bögrét. Egy pillanatra Billre nézett, aki tekintetével mintha jelzett volna neki valamit.  – És mit adsz neki? – basszus, ez le sem esett!
 - Öhm… nem tudom. Még semmit sem vettem neki… - húztam el a számat. Tom hangosan sóhajtott egy nagyot.
 - Akkor megyek veled. Én sem vettem még semmit sem az őseimnek…

***

Bill megvárta, míg a kocsi elhagyja a felhajtót. Sóhajtott egy nagyot, majd Tomra nézett. Az még mindig csak fejfájással szenvedett az asztalnál.
 - Mikor mondod el neki? – kérdezte meg ridegen bátyjától. Az csak felnyögött. – Elfelejtetted, hogy mit csináltál… - forgatta a szemét. – Gondolhattam volna!
 - Miért, mit csináltam? – nézett testvérére Tom. – Valami durvát?
 - Megcsaltad… - suttogta nagyon halkan. Mintha hallgatnák őket.
 - Hogy mi?! – ordította olyan hangosan, hogy talán még a szomszéd is meghallotta. – Kivel?
 - David unoka húgával… azzal a rossz ribanccal… - húzta el a száját Bill.
 - Jézusom… - suttogta nagyon halkan. Arcát a tenyerébe temetette. – Nem mondhatom el neki… Bill meg kell értened…
 - Nem hazudhatsz neki Tom. Nem teheted ezt vele. – mindketten tisztába voltak azzal, hogy nagyon összetörne Sam. És ehhez… már nem lenne ereje összeszedni magát. – El kell mondanod neki…
 - Hogy hagyjon el? – nézett fel rá. A feje iszonyatosan fájni kezdett. Úgy érezte, mintha felrobbanni készülne. – Bill… szeretem őt. Kell nekem… és… mit csinálok, ha elmegy?
 - Ő mit fog csinálni szerinted?
 - Nem… nem tudom… - hajtotta le a fejét. Tényleg nem tudta, mert a lánynak sokkal rosszabb lesz, mint neki. – Én nem akartam megcsalni…
 - Tudom Tom… de… nem kerülheted el, hogy elmondjad… - hangja halk volt. – Ne most mondjad el neki. Majd pár nappal karácsony után… Majd mikor már minden rendbe jött az apjával… hogy tudjon hova menni…
 - El fog menni… - suttogta elhaló hangon Tom. – Addig… ki kéne használnom, hogy velem van?
 - Aham… - bólintott.

***

Tom szorosan hozzám bújva aludt. Csendben szuszogott mellettem, és karjával szorosan átölelt. Egész nap olyan furcsán viselkedett. Nem engedett el egy pillanatra sem, és mikor Billre nézett… valami furcsa volt a tekintetében. Mintha szomorú lett volna valami miatt. Nem is tudom. De nagyon zavart. Mert van valami baja, amit nem mondd el nekem. Lehet, hogy csak rájuk tartozik, de szerintem már Adia is tudja… az pedig kibaszottul nem fair dolog. Próbáltam ezen nem felhúzni magam, de nem ment. Mindig ideges lettem, ha erre gondoltam, és… egyszerűen ki kellett volna adnom a dühömet, de sehol nem tudtam volna…
 - Van valami baj? – hallottam Tom rekedtes hangját. Óvatosan lehámoztam magamról a karját, majd felültem az ágyra, és szembe fordultam vele. – Inkább aludj… - hunyta le újra a szemét.
 - Tom… - kezdtem bele nagyon halkan. – Mi a baj? Olyan furcsa vagy… - erre a mondatra azonnal felébredt. Pillanatok múlva már velem szemben ült. – Mi történt?
 - Miért? – látszott rajta, hogy tényleg volt valami baj. Amit nem akart elmondani nekem. – Úgy tűnik?
 - Igen… - suttogtam elhaló hangon. – Mintha megváltoztál volna. Egyre jobban kötődsz hozzám… mintha nem akarnál elengedni… és…
 - Csak ki akarom használni, mert nem sokára turnéra megyünk… - ez eszembe se jutott. Egy apró puszit adtam neki, majd visszafeküdtem.
 - Bocs… csak már kezdek meghülyülni… - nevettem fel halványan. Mellém feküdt, és magához húzott. A nyakamat kezdte elhalmozni puszikkal. – Tom… te… - elmosolyodtam, és hagytam, hogy irányítson.