22. rész: Újra New York-ban

Pete leült mellém, tekintetével pedig szinte felnyársalta Jörgöt. Nem értettem őket, mivel Jörg is azonnal kussban lett, tekintete pedig szintúgy megölte Petet. Inkább csendben ültem, cigiztem, miközben felválta néztem őket.
 - Most meg mi van? – törtem meg a csendet, mire mindketten rám néztek. Na ezt már most nem élem túl!
 - Semmi… - vágták rá egyszerre, én pedig felálltam, majd szembe fordultam velük.
 - Ha nem mondjátok el, akkor senki sem tudja meg milyen hétvégém volt. – zsaroltam őket. Meg amúgy is tudtam, hogy erre azonnal beszélni kezdenek. Túlságosan kíváncsiak.
 - Pete egy hülye kis buzi. – kezdte Jörg, én pedig sóhajtottam egy nagyot. – Elkezdett rám nyomulni!
 - Nem is igaz! – szólalt meg Pete a szokásos dühös buzis hangján, amit nagyon bírok. – Te kezdtél el engem fogdosni részegen!
 - Mi van?! – kérdeztem meg döbbenten. De nem figyeltek rám, egymással vitatkoztak. – Ha befejeztétek szóljatok!  – szólaltam meg pár perc múlva álmosan és idegesen. – A szobámban fogok aludni. – azzal elmentem.
Éjszaka nem jöttek többet.

***

Tom Kaulitz álmosan pislogott körbe. Nem sokat érzékelt a külvilágból, az álmosságtól minden érzéke eltompult. A stúdió falait egyre homályosabban látta, a hangokat pedig egyre halkabban hallotta. Fejét is csak addig bírta mozgatni, míg hátradöntötte, testét pedig kényelembe helyezte.
 - Tom… - ismerte fel öccse hangját. – El kéne még próbálni az utolsó számot…
 - Holnap… majd holnap… - behunyta a szemét, és próbált aludni, de meghallotta David lépteit.
 - Tom! – kezdett bele azonnal ordibálva. – Nem érdekel, hogy álmos vagy, de ezt még, muszáj ma elpróbálni! Majd utána aludhatsz egy fél napot!
 - Nem érdekel… én most alszok… - nem nyitotta ki a szemét, meg ahhoz is túl lusta volt.
 - Engem meg az nem érdekel, hogy az a kiscsaj, aki után most futsz, mennyire lefárasztott! – erre Tom kinyitotta a szemét, tekintetével pedig legszívesebben megölte volna a producerét. – Szóval most azonnal felkelsz, felemeled a kibaszott picsádat és három percig még ébren, leszel! Utána aludhatsz!
 - Kabbe… - dünnyögte nagyon halkan az elmenő Davidnek, majd felkelt és kezébe vette a gitárját. – Rohadjon meg ott, ahol van…

***

Unalmasan telt a hétfő, a kedd, sőt még a szerda is. Egy kis izgalom csak a csütörtökben volt, de az is csak annyi, hogy Pete és Jörg a suli udvaron veszekedett, utána meg otthon anya eltört két porcellán tányért – ami még nagyanyámé volt -, és apa emiatt dühösen elment. Szombat délutánig nem is láttuk. De a haza érkezése is emlékezetes volt…
Éppen Daviddel beszélgettem az ágyamon ülve, mikor apa kocsijának a hangja törte meg a csendet. Anya abban a két napban, a pincében volt, így a kaja is csak zacskós leves volt. Aztán pedig apa hangos ajtóbecsapása törte meg a csendet, pillanatokon belül pedig anya kérlelő hangja, hogy bocsásson meg. De persze, hogy az apám nem engedett, és ordibált, szegény anyám pedig sírva fakadt.
 - Samantha! – mindig rossz jel volt, ha így hívott. Döbbenten néztem Davidre. Apa két másodperc múlva be is rontott. – Pakolj össze! – nézett rám szigorúan, egy pillanatra pedig kedvesen mosolygott a megszeppent haveromra. – Szia David. – majd megint rám nézett.
 - Miért? – kérdeztem nagyon halkan, miközben a bőröndömet vettem elő az ágy alól. – Hova megyünk?
 - Inkább hova mentek! – javított ki apám, közben anyámat nézte, aki a lépcsőn jött fel. – Megbeszéltük anyáddal, hogy párnapra elmentek valahova. Nekem mindegy hova, csak elmentek.
 - Miért mi? – ezt még inkább félve kérdeztem meg, mivel anyám ott állt könnyes szemmel apám mellett.
 - Mert nekem itthon lesz egy csomó munkám. Anyád meg a szünetre szabadságot vett ki. – tényleg! Most van az őszi szünet.
 - Anya… - néztem az összetört anyámra, közben a pólóimból kerestem néhány jót. – Hova megyünk?
 - Gondoltam New Yorkba anyámhoz… - tudtam, hogy anya csak azért visz el oda, mert ott mindig ki tud kapcsolódni, és át tud gondolni mindent.
 - Az jó lesz… - eresztettem meg egy mosolyt, de apa dühös tekintete miatt újra közömbös pofát vágtam.

***

Szeretem New Yorkot, egyenesen odáig vagyok érte. Csak most valami miatt mégis nem volt olyan élvezetes jönni. Anyám padlón, nagypapám… vagyis már nem is tudom, hogy hívjam… nem az igazi nagypapám, nagymamám meg… öhm… vele semmi sincs.
Az első éjszaka volt, mikor hallottam anyám zokogását, nagymamám pedig nyugtató hangját. Anya régi szobáját szoktam megkapni, és a benn lévő franciaágyon ültem, miközben a piros Marlboromat szívtam.
 - Kristian… - apámat hívják így. Tiszta elkényeztetett buzis név, bár apám elkényeztetett volt kiskorába. – Mondta, hogy váljunk el… - anya itt még jobban zokogott, nekem pedig a szívem facsarodott össze. – Én benne is vagyok… csak Sammel mi lenne… - a francba, nehogy elváljatok már itt nekem! Faszom költözik ide New Yorkba, a bunkó amcsik közé!
 - Ezzel nem oldotok meg semmit… - nagymamám vigasztaló hangja engem is megnyugtatott egy kicsit. Szívtam egy slukkot a cigimből. – Szegény vejem nem fogadja jól a halált, ennyi az egész. Meg biztosan van valami más különösebb ok is, szívem. – anyám már csak szipogott. – Szeretitek egymást most is, csak ezt kell átvészelnetek.
 - Igazad van… - aztán hallottam, hogy nagymamám a Magyarországról szerzett pálinkáját veszi elő. Én pedig cigiztem tovább.

***

„milyen newyork kis ribi?” – jött az sms Petetől.
,,semmi új sincs… csak anyám van teljesen kibukva :/ apámmal a válást fontolgatják :S de bazz… ez már elég durva :S Oo”
,,szegény Sam… amúgy képzeld… Jörg egy 30 éves gazdag picsával jött össze… és most elmentek nyaralni Hawaiira, vagy hova -.-”"
,,mygod! Oo”
Nálunk mindig így telik egy szokásos sms-ezés, mikor New Yorkba vagyok. Elsőnek Pete ír, utána David, majd Jörg. Azt már mondjuk, nem tudom, hogy Adia fog-e valamit írni, vagy sem. Mel helyett jól esne, ha írna.
A telefonom újra rezegni kezdett, így folytattuk az sms-ezést.

***

Éjszaka arra keltem, hogy a telefonom – ami valahol a földön hevert – rezegni kezdett hangosan. Elsőnek nem esett le, hogy mi szól, de pár másodperc múlva leesett, így felvettem, de a kijelzőjét nem néztem, annyira erős volt nekem a fénye.
 - Igen? – szóltam bele rekedtes hangon, a másik oldalamra fordultam közben, majd ásítottam egy nagyot.
 - Szia Sam. – hallottam apám hangját, ami azonnal felébresztett.
 - Szia. – nem tudtam örülni neki, de a hangomba mégis belecsaltam egy kis örömöt. Ha nem is sikerült olyan jól, nem érdekelt, mert legalább az álmosságra foghattam.
 - Megbeszéltük anyáddal, hogy holnap haza jössz…- hogy mi van?! Mit akarsz, te fasz?!
 - Mi van? – döbbentem meg, és felültem az ágyamban.
 - Anyáddal fél órája beszéltük meg, hogy holnap haza jössz, mivel neki egy kis kikapcsolódásra lesz szüksége, én pedig rá érek… - rohadj meg, te kis geci!
 - De… - próbáltam higgadt lenni. – Miért?
 - Ezt nem telefonon szeretném megbeszélni veled… majd itthon… - nem váltok el, nem váltok, nem váltok el…!
 - Ugye… - csuklott el a hangom. – Nem váltok el anyával?
 - Nem. – nevetett apa, azzal a szokásos nevetésével, mikor zavarban van és még ő sem tudja biztosra a dolgot. – Csak szeretnék veled tölteni pár napot, mielőtt karácsonyig Párizsba megyek… - hogy… ez… komoly?!

***

Nem keltem fel az ágyamból egészen délutánig. Nem akartam senkivel sem találkozni, egyedül akartam lenni. Átgondolni mindent.
Vagyis apám elutazik Párizsba – ezek szerint elfogadta azt a hülye két és fél hónapos, sokat fizetős munkát -, ezzel is átgondolni mindent a házasságukkal kapcsolatban. Anyám belement, és amíg én Salzwedelbe leszek apámmal, anyám nagymamámnál próbál kiheverni mindent, és örülni annak, hogy apám nem lesz. Mert ezek úgy gondolják, hogy a legjobb megoldás az, ha két és fél hónapig nem találkoznak, majd karácsonykor veszekednek egyet, ezzel elrontva nekem az ünnepet. Vagy… apa haza sem jön, megházasodik, anyám meg itthon elkezd randizgatni.
A telefonom újra rezegni kezdett, de csak egy sms-t kaptam Davidtől, hogy milyen New Yorkban lennem. Nem válaszoltam rá.