19. rész: Nem fog menni

Fél óra múlva már az utcán rohantam, könnyeimet pedig észre sem lehetett venni a szakadó esőbe. Utáltam magam a történtekért. Utáltam magam mindenért. És abban a pillanatban csak Petettel akartam lenni. Bocsánatot akartam tőle kérni, elmondani neki, hogy sajnálom, elszúrtam mindent.
Fejembe a negyedórával ezelőtti képek játszódtak le újra és újra. Tom döbbent arckifejezése, az én könny áztatta arcom a tükörben, a kihalt csend háza, miután Tom bevágta hangosan az ajtót. A fájdalom, ami a szívemben volt, illetve van. A törött váza, ami tükröt törte össze.
Elszúrtam mindent. Elszúrtam Tommal, elszúrtam Petettel. De csak egyet állíthatok vissza, a másiktól el kell búcsúznom.

***

 - Megjöttem! – csapta be maga mögött hangosan az ajtót Tom. Nem érdekelte, hogy felébreszt valakit, nem érdekelte semmi sem.
 - Tom… - hallotta öccse ismerős hangját. Nem látta a sötét miatt, de tudta, hogy a konyha asztalnál ül, kezében egy pohár tejjel. – David most is kiborult…
 - Többet úgy sem csinálok ilyet. – cipőjét lerúgta a lábáról, pulcsiját lehajította a földre, és leült testvére mellé.
 - Mi történt? – Bill felállt, elővett még egy poharat, kivette a hűtőből a tejet, és öntött az ikrének is, majd oda adta neki.
 - Jött a haverja Samnak, felhúzta magát azon, hogy megint velem volt… Aztán olyat beszélt be Samnak, hogy én csak dugásra használom, mire Sam megkérdezte, hogy én tényleg így gondolom-e… erre elkezdtünk veszekedni. – már a gondolatra is ideges lett. Nem Samra haragudott, inkább a haverjára.
 - És most mi lesz? – Bill reménykedett abban, hogy testvére egyszer majd megbeszéli ezt a lánnyal.
 - Semmi. Én megpróbáltam, ennyi volt.
 - Ilyen hamar feladod?
 - Nem feladom… egyszerűen csak meguntam! Elegem van abból, hogy ha megpróbálok komolyan egy kapcsolatot, akkor elbassza valaki!

***

Hétfő volt. Az utolsó órám. Ott punnyadtam a legutolsó padban, mellettem Pete, aki a padra borulva firkált a füzetébe. Az angol óra számomra mindig is unalmas volt.
 - Örülök neki, hogy elhagytad Tomot. – hallottam Pete hangját mellettem. Nem néztem rá, mert kicsit szarul éreztem magam a döntésem miatt.
 - Örülhetsz. – flegmán válaszoltam neki, miközben a füzetembe írtam az adott feladat megoldását.
 - Majd rájössz, hogy jól döntöttél. Én csak meg akartalak óvni. – tudtam, hogy komolyan gondolja, és csak vigyázni akar rám, de nekem ez már rossz volt. Fájt nagyon.
 - Tudom. – sóhajtottam egy nagyot. – Délután beszélek Adiával.
 - Minek? – döbbenten kelt fel a padról, rám nézett, én pedig Adiát néztem, aki a táblánál oldotta meg a feladatot.
 - Csak úgy. – rántottam egyet a vállamon. – Gondoltam kicsit beszélgetek vele Tomékról. – mivel a hajam eltakarta az arcomat, így egy mosolyt engedtem meg magamnak, mivel Pete utálja Adiát és Tomot, így ezzel tudtam húzni az agyát. Nekem pedig ez jól esett. – Ennyit megengedhetek magamnak, nem? – néztem rá szomorú tekintettel.
 - De… - hajtotta le a fejét, mert tudta, hogy most nekem van igazam.
Amint kicsengettek oda mentem Adiához, aki döbbenten nézett rám. Közelebbről megnézve, nem is volt olyan csúnya, szebb volt… bár az lehet, ha a szülei dús gazdagok.
 - Beszélhetnék veled? – hangom nyájas volt, de még sem a seggnyalós típusú.
 - Persze. – szégyenlősen rám nézett, könyveit pedig a táskájába tette.
Kimentünk a folyosóra, az ebédlő felé vettük az irányt, de csendben voltunk. Amikor beértünk az ebédlőbe beálltunk a sorba, de még akkor sem szóltunk egymáshoz. Majd megkaptuk a szokásos szar kaját, leültünk az egyik asztalhoz – miközben mindenki engem nézett döbbenten -, és csak akkor kezdtem el beszélni.
 - Honnan ismered Tomékat? – azonnal a közepébe vágtam, őt pedig ez megdöbbentette.
 - A bátyám a koncertszervezőjük. – szégyenlősen lehajtotta a fejét, én pedig a kajámba turkáltam, miközben őt néztem. Éreztem mindenki tekintetét rajtunk.
 - Szóval akkor Tomot is jól ismered? – nem érdekelt, hogy mit gondolt rólam, nem is érdekelt.
 - Igen. – lehajtotta a fejét, majd rám nézett. – Bár velem köcsög. – ez azért ledöbbentett.
 - Mert?
 - Nem tudom. De főleg az utóbbi időbe nagyon az. Július óta, mióta Billel haza mentek nyaralni. – ez már sokkolt.
 - Nem mondta el, hogy miért?
 - Nem. Nem is kérdeztem. Megszoktam.

***

Kedd délután David és Jörg jött át, hogy rávegyenek, hogy szombaton menjünk bulizni. Nem volt kedvem egyáltalán, de tudtam, hogy otthon sem kéne poshadnom.
 - Jöhetnél igazán ribi. – nézett rám könyörgően David. A Tomos eset óta ribinek hív… egyszer pedig ezért még megverem.
 - Hozhatod Adiát is. – Jörg nem tudom miért, de elkezdett érdeklődni a lány után. Biztos bejön neki.
 - Minden vágyam vinni. – forgattam a szemem, bár az ötlet tetszett. Csak Jörgtől féltettem.
 - De hozzad mááár… - nyafogott Jörg, én pedig fejbe vágtam egy párnával.
 - Ha nem mászol rá, viszem. – mutattam felé fenyegetően a mutató ujjamat. Ezen pedig már mind a hárman nevettünk.
 - Tényleg… - kezdett bele úgy David, mintha valami fontosat szeretne mondani vagy kérdezni. – Pete jöjjön?
 - Mert mi gondolkoztunk rajta, és arra jutottunk, hogy nem lenne jó ötlet… - húzta el a száját Jörg.
 - Te döntöd el, de mi nem szeretnénk most vele menni. – David mondatára mind a ketten úgy néztek rám, mintha egy bíró lennék, és valami kurva fontos ügyről kéne döntenem. Ilyenkor néha legszívesebben megvertem volna őket, de ez az érzés soha nem tartott sokáig.
 - Ne… - ráztam meg a fejem. – Ne jöjjön.

***

Másnap Pete nem jött suliba, így nyugodtan ülhettünk együtt Adiával egy asztalnál. Mondjuk most is mindenki úgy nézett ránk, mint valami idegbetegekre, de nem zavart minket. Közben rájöttünk, hogy Adia jó fej.
Elhívtuk szombatra is, amiben örömmel benne is volt. Elmondta azt is, hogy Hamburgban is mindenki utálta, és ezért költöztek ide. Mondta, hogy utálta Hamburgot, és ott szar lakni. Mondott nekem néhány dolgot Tomról. Hogy az utóbbi időbe gyakran volt részeg, de egyetlen egy csajt sem szedett föl, és fektette le. Hogy volt olyan, hogy több hétig a szobájában ülve, búval baszottan töltötte a napokat. Hogy volt olyan, mikor mindenkivel csak ordibált.
Én pedig mélyen hallgattam arról, hogy ez mind miattam volt.

***

Szombat este hét fele egy új tükör előtt állva néztem végig magamon. Megigazítottam a sminkemet, a ruhámat, a hajamat. Adia ott ült az ágyam szélén, nézte a fényképeimet. Sóhajtottam egy nagyot, de abban a pillanatban nem éreztem magam buli képesnek.
 - Nem fog menni. – suttogtam magamnak, de Adia hallása nagyon jó lehetett, mivel rám nézett, majd felállt az ágyról és mellém állt.
 - Mert? – nem meséltem még neki Tomról, de már nagyon ki akart belőlem bukni.
 - Egyszerűen… nem fog… - leültem az ágyam szélére, de abban a pillanatban megszólalt a mobilom. David csörgetett, hogy értünk jöttek. – Majd elmesélem. – felálltam, felvettem a pulcsimat, és lefele indultam. Adia követett.