14. rész: Viszlát...

Éjszaka már Adammal ültünk az ágyán, és beszélgettünk úgy mindenről. Mi történt velünk a temetés óta, hogy bírjuk az ősöket, és hogy állunk a kapcsolatokkal. És mindent elmondtam neki Tomról. Megbíztam benne.

***

Fáradtan feküdtem késő este az ágyamban, miközben végig Tomon járt az agyam. Mikor tegnap elmeséltem Adamnak, hogy Tom egy pofont adott, azonnal meg akarta verni, de sikerült lebeszélnem róla... tudom, hogy csak részegen csinálta.
Anyának is azt mondtam, hogy Adammal hülyéskedtünk, és véletlen adott egy kicsi pofont - persze előtte megbeszéltem Adammal is, aki benne volt, hogy elviszi a balhét. De nem lett belőle semmi különös, anya csak annyit mondott, hogy vigyázzunk. Ezzel vége.
Mindegy is... Holnap hétfő, a hét újra kezdődik, és próbálhatom majd elfelejteni Tomot.

***

Egy kis papír fecni landolt a padom közepén. Gyorsan eltakartam a kezemmel, megvártam, míg a tanár elmegy mellettem, majd azonnal megnéztem, és döbbenten olvastam el, hogy mi áll rajta.
"Melanie szombaton költözik a családjával Ausztráliába..."
Ismerten fel Pete írását a papíron. Döbbenten a barátom felé fordultam, aki Mel mellett ült, mivel dolgozatot írt. Szomorúan pillantott rám, én pedig csak rándítottam egyet a vállamon. Akármennyire nem mutattam ki, hogy fáj, belülről már ordítottam a fájdalomtól.

***

Az egész hét olyan szarul telt el. Mindannyian lelombozódtunk attól a hírtől, hogy a legjobb haverunk, az én barátnőm, el fog költözni és még el sem búcsúzhatunk tőle, mivel rosszba vagyunk. Igaz, hallottunk olyat is, hogy a hülye picsa új barátnői pénteken búcsú-bulit rendeznek neki, de arra még sem akartunk elmenni. Hülyén jönne már ki nagyon.

***

Ültem az aulába egyedül, várva Jörgéket, miközben a kólámat szürcsölgettem egy rózsaszín szívószállal. A tanár hamarabb engedett ki... vagyis helyesbítve; én adtam be elsőnek a dogát, mivel semmit sem tudtam. De mindegy is... nem halok bele egy egyes irodalom dolgozatba.
Nem néztem oda, de tudtam, hogy valaki leült mellém és felém fordult. Egy darabig azt hittem Pete vagy Jörg, de mikor nem szólalt meg, kezdtem furcsállni a dolgot, ezért oda fordultam... és Melanie szomorú tekintetével találkoztam.
 - Szia... - köszönt halkan, még zajt sem csapott a kihalt folyosón. Ezek szerint ő fejezte be másodjára a dolgozatot.
 - Hello... - kicsit hangosabban köszöntem nála, de azért én se a normális hangerőmben. Hülye egy helyzet volt, az már biztos.
 - Pénteken ráértek...? - tudtam, hogy arra céloz, hogy menjünk el a búcsú-bulijára, én pedig belül pattogtam az örömtől, de a valóságban pedig csak rándítottam egyet a vállamon.
 - Szerintem igen... - azzal tovább szürcsöltem a kólámat és vártam a hülye haverjaimat, hogy beszámoljak nekik a pénteki programunkról.
 - Akkor kilencre várlak titeket... - rám pillantott utoljára, majd az éppen teremből kijövő barátnőihez sietett. Perceken belül pedig Davidék is kijöttek.

***

Csendben ültünk az egyik sarokban, kezünk egy-egy üveg kólával a kezünkben. Kilenc fele járt az idő, a hangulat pedig nagyon jó volt, csak mi nem csináltunk semmit. Bámultunk magunk elé, és meg sem szólaltunk. Néha elkaptam Melanie tekintetét, hogy minket néz, de nem csináltunk semmit. Ültünk tovább, és ittuk a kólánkat.
De egy idő után meguntam. Felálltam, megittam az utolsó korty italomat, és a kabátomat vettem fel.
 - Mész? - állt fel Pete, közelebb jött hozzám, egy pillanatra pedig Melaniera nézett.
 - Unom már ezt a bulit. - ez nem volt igaz, valójában csak nem akartam végig nézni, hogyan lesz vége a bulinak, és hogyan búcsúznak el a volt barátnőmtől. Mindig is utáltam búcsúzkodni.
 - Mi is... - állt fel Jörg is. Tudtam, hogy ők is úgy vannak a dologgal, mint én, csak ők sem ismerik be.
 - Akkor menjünk. - lassan közeledtünk az ajtó felé, egy utolsó pillantást vetettünk Melaniera, majd kimentünk a lakásukból... végleg.

***

A zuhanyban a víz halkan csobogott, de tisztán hallani lehetett a becsukott ajtón keresztül is. A sötétbe borult szobát a tv fénye világította meg. Így azt a készüléket néző rasztás srácot is beleértve.
A víz csobogása abba maradt, perceken belül pedig egy törölközővel körbecsavart, vizes fekete hajú srác lépett ki a fürdőszobából és a szekrényben kezdett el kutatni egy tiszta boxer után. Nem nézett testvérére, és az utóbbi pár napban már meg is szokta, hogy az ilyen lehangolt. Amikor pedig nem talált boxert, bátyja felé fordult.
 - Tom... nincs egy tiszta boxered, amit kölcsön tudnál adni? - már készült volna elővenni egy boxert testvére szekrény részéből, de meg hallotta... vagyis inkább nem hallotta... hogy testvére nem válaszol semmit. - Ezt vehetem igennek? - újra testvére felé fordult, aki pedig őt nézte.
 - Szerinted, van még esélyem Samnél? - megint ugyan azzal a kérdéssel jött elő. Bill sóhajtott egy nagyot, majd leült bátyja mellé az ágyra.
 - Ezek után szerinted, lenne? - hiába próbálta felvidítani ikrét, tudta, hogy akkor hazudna neki. - Ezzel most túl vetettél a sulykon Tom... nagyon is...
 - Tudom... - sóhajtott egy nagyot, majd öccsére vigyorgott. - És mi a helyzet azzal a szőke csajjal? - ettől kicsit jobb kedve lett, hogy testvére nemi életébe avatkozhat, és talán egy pillanatra - de tényleg csak annyira - elfelejtette Samet.

***

A hétvége szar volt. Szombaton kaptam egy sms-t Melanietól, hogy sajnálja, hogy így történt a dolog... utána próbáltam felhívni, de mint kiderült a sim kártyáját eltörte... kurva jó, mondhatom.
Felhívtam Petet, aki elmondta, hogy neki is küldött egy sms-t, bár nem olyat, mint nekem. Elmondta, hogy ő is próbálta hívni, de a szám már nem létezett. Szóval... ő is beszopta.
De ez volt Daviddel is, meg Jörgel. Sms, utána beszopás. És mennyit tudtam volna ezen röhögni, hogy mind pórul jártunk, de a tudat, hogy a volt legjobb barátnőm ment el... fájt. Nagyon fájt.

***

Vasárnap este vacsoránál a legnagyobb csendben ültünk. Apa fáradt volt, mivel ma hajnalban ért haza; anya ébren várta, majd az egész délutánt a barátnőjénél töltötte, így a vacsora is csak melegszendvics volt - amit kénytelen voltam anyáékkal megenni, ahelyett, hogy webcamoztam volna Petettel -, de mondjuk finom. Én pedig... még mindig padlón voltam Melanie miatt, anyáék pedig ezt nem tudták, és beérték annyival, hogy azt mondtam nekik, hogy a front miatt fáj a fejem.
 - Mesélte Melanie apja, hogy anyjával Bécsbe költöztek, az új nevelő apjához. - szólalt meg apa, miközben a sajtot próbálta valahogyan a szájába jutattni. Azt meg tudni kell, hogy Melanie anyja egy nagy ribanc, aki egy évben vagy háromszor megy férjhez... bár idén ez neki az első.
 - Tudom... - arrébb toltam a kenyér darabot, majd apára pillantottam, aki anyára mosolygott.
 - Pénteken Melanie búcsú bulijára ment el... - istenem, az anyám miért kezd el olyanról beszélni előttem, amiről én nem akarok? Bassza meg...!
 - Akkor elbúcsúztál tőle rendesen? - apa rám pillantott, majd újra a vacsorájára öszpontosított.
 - Aham... - ha lenne nálam egy kés, biztosan apa szívébe döfném, és élvezettel tekergetném benne.
 - De korábban értél haza... - anya rám pillantott aggódó tekintetével.
 - Utálok búcsúzkodni... - majd felálltam az asztaltól és a szobámba mentem.