13. rész: Stuttgarti kiruccanás

Csendben aludtam a padra borulva. Halk, majd egyre erősödő léptek keltettek fel álmomból, mire riadtan kapkodtam magam, mert azt hittem, hogy a tanár az. Majd mikor egy szőke, vállig érő, göndör hajú lány lépett be, újra a padra döntöttem a fejem. Egyáltalán nem akartam Melanieval találkozni, még rémálmomban sem.
 - Megint büntetésben... - fejét rázta, levette az egyik széket a padról, és leült arra. - Meg sem lepődök... - hergelni akart, és tökéletesen tisztában volt vele, hogy ezzel nagyon is tud.
Csend telepedett közénk, bár tudtam, hogy úgy sem fog sokáig tartani, hisz megint elkezdi lökni a szokásos dumáit, vagy esetleg idehívja az új barátnőit...
 - Beszélnünk kéne... - hallottam, hogy felém, fordul a széken ülve, én pedig egy apró hümmögéssel jeleztem, hogy mondja, amit akar, de engem nem érdekel. - Az agyamra megy ez a hülye veszekedés... és az, hogy mindenki odáig van érted...
 - Höhh... - nem mondtam többet, de ő se. Felálltam, összepakoltam a cuccaimat, és kisétáltam az ajtón. Bár találkoztam a tanárral a kapu felé menet, de beérte annyival, hogy azt hazudtam neki, hogy szarul vagyok, és ezzel elengedett.

***

 - Holnap megyünk Stuttgartba. - közölte anya játszi könnyedséggel, én pedig elkerekedett szemmel néztem rá. Apa nem volt otthon, mivel elutazott valami hülye üzleti útra.
 - Minek? - tudtam, hogy a nagyon hülye rokonaim miatt, de az annyira nem is érdekelt... tudtam, hogy Tomék pont akkor fognak Stuttgartba tartózkodni.
 - Tegnap hívott a nagynénikéd, hogy már régen látott minket. Én meg felajánlottam, hogy elmegyünk. - felállt, a tányérját pedig a mosogatóba tette, majd a pultnak támaszkodott háttal. - Egy hétvégét csak ki bírsz a rokonaidnál, nem? És talán most csak jól kifogsz jönni a unokatesóddal. - azzal kiment a konyhából, én pedig a padra borulva sóhajtottam egy nagyot.

***

Csendben ültem anya mellett a kocsiban, tekintetemmel pedig a mellettünk elhaladó fákat, házakat és bokrokat figyeltem. Fülemben hangosan szólt a zene, anyát pedig nem érdekelte... pedig általában zavarni szokta. De biztosan csak azért, mert tegnap kivertem neki a hisztit, hogy szombaton Daviddel koncertre mentünk volna, így elintézte annyival, hogy hangosan hallgathatom a zenét. Istenem, miért ilyen hülye már az anyám...!

***

Álmosan pislogtam körbe a feldíszített termet, ahol Amyvel - az uncsitesómmal - voltam. Izgatottan pattogott mellettem, én pedig legszívesebben arra vágytam volna, hogy ledőlhessek aludni, de egy szimpla cigizés is megtette volna. Utáltam ezért a rokonaimat, hogy elrángatattak engem Amyvel arra a hülye Tokio Hoteles találkozóra. Az a szokásos hülyeség volt, hogy néhány fan találkozhat velük, de kötelező magukkal vinni egy kísérőt... és ez lennék én. Mivel Amy csak 16 éves, én pedig két hét múlva leszek 17, ezért mondták, hogy menjek én el vele... mivel tapasztaltabb vagyok, okosabb, és jobban megfontolok mindent... na persze...
 - Olyan jó, hogy te jöttél el, és nem a hülye nővérem vagy bátyám... - egyet értettem abban, hogy ne nővérével jöjjön, mert az akkora egy lotyó, hogy még a menedzserükkel is szétkúratná magát. A bátyja meg... ő volt a másik kedvenc rokonom. Jó fej volt, rocker, bulizós, szinte olyan, mint én, csak fiúba és rosszabba.
 - Ja, helyettük én szenvedek... -  a legelső székre leültem, ezzel hagyva Amyt, hogy csináljon azt, amit akar.
Körül néztem, keresve egy rohadt vészkijáratot, ahol kiosonhatnék cigizni, mert már nagyon rá kellett gyújtanom. Azt hittem, amikor jöttünk, hogy rágyújthatok, de az anyja annyira vigyáz Amyre, hogy kocsival elhozott minket, és majd kocsival vissza is visz. Hogy basznák meg maguknak azt a kurva nagy óvatosságot!
Tekintetemmel felfedeztem egy kijáratot. Azonnal felálltam, körbe néztem, majd kifele vettem az irányt, miközben a cigimet vettem elő. Amint kiértem az esős időbe, meggyújtottam a nikotin adagomat szolgáló tüdőgyilkosomat. Elégedetten szívtam az első slukkokat, mikor egy ismerős gorilla ember jött mellém, ő is elővéve a cigijét. Mikor megláttam, azt hittem, hogy vissza fog küldeni, vagy valami hasonló, de mikor mosolyogva köszönt nekem, az teljesen ledöbbentett.
 - Hello. - köszöntem neki vissza, és így alaposabban végig mérve, nem is volt ijesztő.
 - Volt valami olyasmi érzésem, hogy itt leszel. - szívott egy slukkot a cigijéből, kifújta, majd rám pillantott.
 - Nem Tom miatt jöttem... - egy slukk a cigiből, kifújtam, majd én is ránéztem. - Csak valahogy így jött már megint. - nevettem, majd a szekrény ember is.
 - De azért elég furcsa. Pont akkor mentek nyaralni Loitchébe, pont akkor mentek bulizni, és pont akkor jöttök ide Stuttgartba is. Mintha nem is véletlen történnének a dolgok.
 - Tisztára brutális már. - ezen mindketten nevettünk, majd folytattuk csendben a cigizést. Vagyis csak akartuk.
Hallottuk, hogy valaki eléggé hangosan közeledik felénk, később pedig kiderült, hogy Tom az. Eléggé ledöbbentett az, hogy először engem mér végig, aztán a szekrény embert, utána az utóbbira mérgesen néz. Látszott rajta, hogy már megint részegre itta magát, és hogy ezt senki nem akadályozta meg. Fura arckifejezés jelent meg az arcán, mintha csak valaki megbántotta volna, és láttam rajta, hogy szóra nyitja a száját.
 - Már megint megcsalsz? - halkan mondta ki, pedig arra számítottam, hogy ordibálni fog.
 - Nem csináltam semmit sem. - a cigimet eldobtam, a lábammal eltapostam, majd beletúrtam a hajamba. - Csak cigiztünk.
 - Na persze... - közelebb jött hozzám, fél szemmel pedig láttam, hogy a szekrény ember már készül arra, hogy lefogja Tomot. - De ki tudja, hogy előtte mit csináltatok...
 - Tom, az isten szerelmére... - sóhajtottam egy nagyot. - Esik az eső, és az utcán vagyunk. Szerinted előtte mit csináltunk volna?
 - Pedig nyáron azt mondtad, hogy szeretsz extrém helyen dugni. - még közelebb jött hozzám, szemében pedig valami furcsaság volt. Mintha tényleg azt hinné, hogy megcsaltam, és ez neki nagyon fájna.
 - Azért ilyen hülye csak nem vagyok, Tom. - egy pillantást vetettem a szekrény emberre, majd újra Tomra figyeltem, ő pedig már olyan közel jött hozzám, hogy éreztem a meleg lélegzetét a hideg arcomon. Bár azt nem tagadom, hogy kellemes érzés volt.
 - Már elegem van belőle. - néhány leboruló rasztája elérte néha az arcomat, és ereztem, hogy átáztak az esőtől.
 - Miből? - már egyáltalán nem értettem a dolgot. De csak reménykedni tudtam, hogy nem kezd el pillanatokon belül őrjöngeni, és kárt tenni valakiben, vagy valamiben.
 - Ebből az egészből. Oda adnám neked mindenemet, te pedig mindig mindenkivel csak baszol. - hangját kicsit kezdte felemelni, de azért mondjuk nem annyira.
 - Andreassal feküdtem le utoljára, de azt is nagyon megbántam. Bár mondjuk te is eléggé a dugósfajta vagy. Nem hiszem, hogy velem feküdtél le utoljára. - dühösen pillantottam Tomra, aki egy lépést hátrált. Látszott rajta, hogy mindjárt ki fog kelni magából.
 - De én más vagyok... - nálam is meg nála is itt szakadt el a cérna. Éreztük a másikról, és tudtuk is.
 - Mert te Tom Kaulitz vagy?
 - Több, mint te az már biztos.
 - Milyen nagyra vagy magaddal... - próbáltam higgadtan viselkedni, ami úgy-ahogy ment is, de Tom reakciójára egyáltalán nem számította.
Szúrós tekintettel rám nézett - és bár láttam rajta, hogy nincs tisztába azzal, amit csinál, annyira részeg -, majd közelebb jött, és... felemelte a kezét, majd - nem nagyot, igaz - adott egy pofont. Azonnal az arcomhoz nyúltam, és ereztem, hogy égetően fáj. Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy a kezének a helye már kipirosodott.
Döbbenten léptem hátrébb, egészen a falig. Végig néztem Tomon, majd berohantam, és hagytam, hogy a szekrény ember jól lecsessze.