12. rész: Csak viszonoztam

Tom behúzott egyet a haverjának, és egyáltalán nem kímélte. De Andreas sem Tomot. Igaz, közbe lépett egy idegen hapsi meg Georg, de Tom egyáltalán nem akart leállni. Folytatni akarta, és addig ütni Andreast, amíg vissza nem szívja... arra pedig várhatott volna.
 - Oh my god! - csúszott ki a számon angolul, és döbbenten néztem, hogyan próbálja magát kiszedni Georg karjai közül.
Észre vettem, hogy Bill döbbenten nézi végig Tom próbálkozását, néha pedig rám néz. Láttam rajta, hogy ő is részeg, de azért felfogta tökéletesen, hogy mi történik körülötte.
 - Rendes tőle. - hallottam Nick hangját a pult mögül, mire döbbenten felé fordítottam a fejem.
 - Ja... - majd újra Tomot néztem, aki már engem nézett azokkal az ellenállhatatlan barna szemekkel. - Menjünk... - fordultam a barátaim felé, ők pedig csak bólintottak. Tudtam, hogy nem veszik észre, ha elmegyünk.
Elköszöntünk Nicktől, és amint kiléptünk az utcára, hallottam, hogy valaki fut utánunk, majd mögöttem, megáll.
 - Miért mész? - Tom volt. Megálltam, de nem fordultam felé.
 - Minek maradjak? - csak ennyit válaszoltam.
 - Hát, mert valakinek ott kell lennie, miközben jegezem a monoklimat... - annyira édes volt. Istenem... nem lehet neki ellenállni!
 - De a buszom... - barátaimra néztem, akik biztattak, hogy forduljak meg, és maradjak Tommal.
 - Majd Tobival haza vitetlek. - hogy neki miért van mindenre logikus válasza?
 - Na jó... - fordultam meg, Tomot alaposan végig mérve. Nem, hogy jegelni kell neki a monokliját, hanem össze is varrni a száját.
 - Köszönöm. - mosolygott. Pont, mint nyáron.

***

 - Fájni fog? - pillantott rám aggódó szemekkel. A kórházban voltunk már, és az egyik kórterembe, arra várva, hogy jöjjön az orvos, hogy összevarrja Tom felhasadt száját.
 - Nem. - néztem rá biztatótan. Még mindig a köszönömjétől voltam lehidalva, és ezt egyáltalán nem álcáztam.
 - Andreast majd megint megverem... - nevetett, én pedig csak a szememet forgattam.
 - Persze, de akkor már az orrod lesz eltörve, és akkor nem leszek ott, hogy elkísérjelek. - Tom mosolygó arcára pillantottam, persze ettől nekem is mosolyognom kellett.
 - Akkor nem... - olyan arcot vágott, mint akinek egy játékról kéne letennie, amit az anyukája nem vesz meg. Édes volt.
 - Úgy is arra vannak a gorilláitok, nem? Amúgy sem örülnék, ha szétvernéd magad... - hirtelen leesett, hogy mi jött ki a számon, és azonnal magyarázkodni kezdtem. - Vagyis... a fanok nem örülnének neki... meg Bill...
 - Igen. - sóhajtott, de még mindig mosolygott. Édesen. - Nem örülnének neki...

***

Két óra múlva - miután Tom száját összevarrták, közben végig a kezét kellett fognom, és utána rábeszélte a Tobit, hogy vigyen haza, ő pedig elkísér - ültünk egy fekete kisbuszba, egymás mellett, a legnagyobb csendben. Nem szóltunk nagyon egymáshoz... de talán csak a fáradtság miatt. Rá pillantottam, és észre vettem, hogy engem figyel mosolyogva. Majd újra az ablakon átnéztem a sötét tájat.
 - Miért jöttél el, mégis? - hangja halk volt, hallani lehetett, hogy ő is álmos és fáradt.
 - Csak viszonoztam... - tényleg nem hazudtam, és tényleg csak viszonoztam a dolgot. Ott volt velem, mikor a nagyanyám meghalt, és én most itt vagyok vele, egy bunyó után.
 - Rendes tőled... - sóhajtott egy nagyot, fejét pedig a háttámlának döntötte. Nem tudom, hogy mit gondolt, de csak sejthetem, hogy azért kicsit ledöbbent.
 - Én már csak ilyen vagyok...

***

 - Milyen volt? - szólt bele a telefonba azonnal Pete, miután felvettem. Álmos voltam még, de nagyon. Az istenért, még csak dél van!
 - Mi...? - ásítottam egy nagyot, ebből pedig leszűrte, hogy még álmos vagyok és felébresztett. De nem érdekelte.
 - Tommal... - éreztem, hogy egy vigyor keletkezik a szája szélére, én pedig a fejemet a párnába fújtam. Istenem, istenem, istenem...!
 - Semmilyen... milyen lett volna? - reggelente kicsivel köcsögebb voltam, de hát, ha felébresztik az embert, akkor milyen legyen?!
 - Mindjárt oda érek, akkor majd bővebben fogsz beszélni. - nevetett, én pedig földhöz vágtam a kispárnámat. Istenem, bazd már meg magad!
 - Fasz... - azzal kinyomtam a mobilomat, és ledobtam a földre.

***

 - Samantha, Samantha... - feküdtünk egymás mellett, ő pedig csak a fejét rázta rosszallóan. - Tom szeret... miért nem hagyod? Miért nem engedsz a szeretetének?
 - Utálom mikor ilyen költői vagy. - felálltam, kimentem az erkélyre, és rágyújtottam. Pete teljesen ki tud ki készíteni, de nagyon... ilyenkor pedig rágyújtok.
 - Pedig én csak az igazat mondom... - jött utánam, és kicsórt egy szálat a dobozomból. - Most ne legyél pipa rám, de elmondom a véleményem... rólad.
Sóhajtottam egy nagyot.
 - Nagyon szerethető lény vagy, de... Nem szeretsz senkit sem közel engedni magadhoz. Ha mégis megteszed... akkor aztán nagyon szereted ezt a valakit. Így van Melanieval is. Nem utálod, nagyon is szereted, és tudod, hogy te szúrtad el. - szívott egy slukkot a cigijéből. - A kapcsolataidban is azért baszod át a srácokat, mert nem hagyod, hogy jobban megismerjenek. Bár némelyik srácnál örülök is. - nevetett, majd utána még egy slukk. - És most jön az a rész, amit nem értek... Tom... Szereted, de még sem hagyod közel engedni magadhoz... Miért nem?
Lehajtottam egy fejet, egy könnycsepp pedig végig folyt az arcomon. Utáltam, hogy Pete ennyire belém lát... már annyira ismer, hogy azt abban a pillanatban utáltam is.
 - Félek... - szólaltam meg végre. - Félek az egésztől. Más az életünk, más az élet célunk... bár nekem nincs is... - nevettem cinikusan. - Nem működne... Félek attól is, hogy csalódni fogok benne...
 - Ne veszítsél semmit se... próbáld meg! - ölelt át, vigyázva, hogy a cigije ne érjen hozzám.
 - Annyira szeretem, hogy ilyen vagy... - mosolyogtam rá, könnyeimet pedig letöröltem.

***

Hétfő reggel... a szokásos menet. Kinn a mólónál, utána négy óra a suliba. Most is. Csak suli után volt más... vagyis nem teljesen... szokásos hétfő utáni büntetésnek hittem, de nem volt az... igaz, akkor még nem gondoltam arra.
 - Tanuld meg szépen a verset, utána jövök és kikérdezem... - az ajtóban megállt a tanár, és visszafordult. - Ne merj ellógni! - mutatta fenyegetően felém a mutatóujját. Amint kiment felmutattam középső ujjamat.
 - Kurva anyád... - majd a fejemet a könyvnek döntöttem, és behunytam a szemem.