10. rész: Csak egy kis vita volt...

Egész éjszaka nem tudtam aludni. Forgolódtam, vagy legalább három pohár tejet megittam, ki-be kapcsoltam a Tv-t, de bármit is csináltam, valahogy mindig Tom jutott eszembe. Hajnali négykor - mikor a szüleim megjöttek - még az sem zavart, hogy a haza érkezésük után mentek a szobájukba, és kufircoltak... pedig az ilyen azért kicsit nekem furcsa. És szerettem volna felhívni Melt is, csak tudtam, hogy most az apjánál alszik, aki hát... mit ne mondjak... nem örülne, ha felhívnám, mert nem vagyok neki szimpatikus... de mindegy is.
A telefonom halkan rezegni kezdett a ruha kupacom alatt. Arra felé fordítottam a fejem, de nem vettem fel. Nem volt kedvem beszélni azzal a valakivel. Inkább egy vállrándítás kíséretében oldalra fordultam, és reggel hétkor végre elaludtam.

***

Az iskola unalmasan telt az első héten. Annyi izgalom volt csak benne, hogy az iskola fő ribanca, Clara, rámászott Jörgre, így folyton szívta előlünk a levegőt, mi pedig fanyar pofával csak tűrtük az egészet. Egyszer meg is kérdeztem Jörgtől, hogy minek jár azzal a csajjal, mire csak annyit válaszolt:
 - Csak úgy.
És ott hagyott. Ment a csajához...

***

Szombat délelőtt volt. Hamburgba sütött a nap, az ősz pedig még csak a jelét sem mutatta, hogy közeledik. A fákon a levelek zöldek voltak még, a levegő is meleg volt, az emberek pedig nem cserélték még le ruháikat.
 - Nézd... - mutatott barátnőm egy bizonyos alakra, mire oda fordítottam a fejem, és egyáltalán nem értettem, miért mutogat arra az alakra. Hülye volt mindig is.
 - Mi van vele? - lenéző pillantást vetettem barátnőmre, közben azt figyelve, hogy szája vigyorgásra görbül.
 - Az tudod ki? - kérdezte meg suttogva. Istenem, miért nem Petettel jöttem el?
 - Nem. - ráztam meg a fejem. Nem is érdekelt.
 - Az ott... - vetett rám egy pillantást, majd arra az alakra. - Ohh... az...
 - Istenem, nyögd már ki még ebbe a kibaszott életbe! - kezdtem a plafonra kerülni. Mindig is utáltam, ha ilyennel fáraszt.
 - Bill. - olyan halkan mondta ki a nevét, és elsőnek le se esett, hogy kire gondol. Utána leesett. Szó szerint. A mobilom kiesett a kezemből.
 - Jézusom. - vettem fel a készüléket a földről, majd zsebre dugtam azt. - Pont őt akartam látni...
 - Most meg mi van? Túl éled, nem? - nézett rám szúrós tekintetével. Oh my god...!
 - Végül is, ja. Úgy sem megyünk oda, te pedig kussolsz.
 - De most miért nem?
 - Minek? Úgy se tudja, hogy kik vagyunk, szóval. Én meg nem leszek köcsög, és teszem ki egy milliónyi fan elé, hogy: „nesztek itt van Bill”.
 - Mindegy...
Leültünk egy padra, és amit láttam... nem akartam elhinni. Billre pillantottam, aki mosolyogva jött felénk, közben barátnőmet figyelte, aki szokásához híven, megint sms-t írhatott valakinek. Gyorsan elkaptam a tekintetem Billről, barátnőmre pillantottam, és megböktem az ujjammal.
 - Mi van? - mordult rám, közben még mindig az sms-t írta.
 - Csak szólok, hogy a lovagod erre jön. - a mondatomra riadtan kapta fel a fejét, és abba az irányba nézett. Pillanatokon belül pedig már Bill a barátnőm mellett ült.

***

A busz visszafele, Salzwedel felé zötykölődött, Mellel pedig hátul ültünk, vagyis inkább szétterültünk. Engem teljesen ki készített a Billel való találkozás, mert Tomról beszélt; a barátnőm pedig... teljesen felvillanyozódott. Pattogott egész végig, és annyira hálás voltam, mikor pár percre csendben ült mellettem.
 - Istenem... - sóhajtott egy nagyot már sokadjára.
 - Az enyém is... - fejemet a háttámlának döntöttem, behunytam a szemem, és imádkoztam, hogy ne kezdje újra. Istenem... mi a faszomért kell engem így verni?
 - De annyira aranyos volt! Még jó, hogy nem Petettel jöttél... Istenem... - már megint kezdi!
Csendben ültem mellette.
 - Ennél jobb napom már nem is lehetne...
Csend még mindig.
 - Annyira zabálni való! Ohh... - felém fordult. - Olyan csendben vagy. Minden oké?
 - Nincs. - fordultam felé én is. - Már pöcsöm tudja, hogy hanyaggyára ezzel jössz! Tököm ki van már vele!
 - Csak nem féltékeny vagy? - húzódott mosoly a szájára.
 - Az leszek legutoljára. - forgattam a szemem. - Egyszerűen csak nem érdekel a nyivákolásod, ennyi az egész.
 - Nem nyivákolok.
 - Akkor a nem is tudom, hogy midből már kurvára elegem van. Szerintem a buszon már mindenki tudja, hogy Bill Kaulitzal találkoztál, és szerintem már ennyien is bőven elegek az infóhoz. Vagy még egész Salzwedelnek el akarod mondani?
 - Nem értem, hogy mi bajod van. Ennyire hiányzik Tom?
 - Bajom csak annyi, hogy már unlak. Tom meg nem hiányzik, jól meg vagyok nélküle, köszi.
 - Nem úgy tűnik. - sóhajtott egy nagyot. - Amúgy meg nem én rinyálok, hogy hiányzik nekem Tom... Petenek is ott panaszkodtál múltkor. Hallottam...
 - De én nem vagyok egy hülye picsa, aki játssza a nagymenőt, közben úgy sztárolja Billt, mintha egy isten volna! Ja, és nem én jövök már lassan egy órája azzal, hogy: „jajj Bill olyan aranyos volt... olyan zabálni való... meg számot cseréltünk... blablabla...”!
 - Csak féltékeny vagy, mert nekem sikerült pasit szereznem, neked meg nem.
 - Én?! Féltékeny?! - döbbentem meg. - Ugyan már! Amúgy én hamarabb is szereznék magamnak pasit, mint te. Ennyi.
 - De te mindenkivel csak játszol!
 - Mert én ilyen vagyok! Ha nem tetszik, kaphatod be! - felmutattam a középső ujjamat, majd felálltam, és előrébb ültem, közben döbbenten figyeltek minket a buszon. - Tetszett a műsor? - fordultam az utasok felé, mire mindenki másra figyelt. - Höhh... - majd leültem a székre, és zenét hallgatva vártam, hogy végre haza érjek.

***

 - Mel mesélte, hogy veszekedtetek... - Pete előhúzott egy szál Stylet, nekem is adott egy szálat, majd meggyújtotta.
 - Semmiség az egész... - rántottam egyet a vállamon.
 - Az a rossz buzi gyerek fenn volt a buszon, és mesélte, hogy nem semmi volt. - nevetett, miközben arra a gyerekre gondolt. Tényleg egy rossz buzi volt.
 - Az a rossz buzi gyerek kaphatja be. - kör alakba fújtam ki a füstöt, ezzel lehiggasztva magam.
 - Úgy is hamar kibékültök. - az ujján lévő gyűrűt kezdte figyelni, közbe halkan cigizett mellettem.
 - Vagy nem... - húztam el a szám. - És már a szüleim is kezdenek sejteni valamit, mert mondtam, hogy még sem Mellnél fogok aludni, hanem nálad...
 - Mire rájönnének, kibékültök. - karolt át. - Tudom én.
 - Te? Tudni? Valamit is? - nevettem, majd megöleltem. - Jól van bocsi. Azért még így hülyén is szeretlek.
 - Kacc-kacc. - utána már tényleg nevetett.
Szerettem Petet, csak néha utáltam. Általában akkor nagyon hülye, és rájön az öt perc. Főleg nyáron. De biztos csak a hormonok miatt van.

***

Hétfő reggel, csendben mentünk egymás mellett a fiúkkal. Ilyenkor mindenki fáradt, és általában be se megyünk az első két órára. Most is így volt. Nem a suli felé vettük az irányt, hanem a mólóhoz, hogy ott csendben cigizzünk egymás mellett, majd mikor eléggé felébredtünk, bemenjünk a suliba, arra a maradék három órára. És most valami furcsa volt... Mel nem jött velünk.