6. rész: Segélykérés

Kómásan ültünk a konyhában Mellel, közben a nagyanyám a reggeli, szénné égett pirítósát tette le elénk, hogy együk meg. Mosolyt erőltettem az arcomra, barátnőm is, mire nagyanyám mindkettőnknek adott egy-egy puszit. Amint kilépett, az arcunkat kezdtük törölni.
 - Pfujj... - jött ki a szánkon egyszerre Mellel, ezen pedig nevettünk.
 - Még szerencse, hogy én nem két hétre jöttem ide. - méregette szemével a fekete pirítósát, és az ujjával megbökte.
 - De a nagymuter egy tonnányi kaját tesz majd el neked az utazásra, és képes lesz arra, hogy ki kísérjen a buszmegállóba.
 - Hogy én minek jöttem el... - hajtotta le a fejét az asztalra.

***

Mel feküdt a pokrócon, én ültem mellette, a nagyanyám pedig a barátnőjéhez ment beszélni rólam meg Mellről. Barátnőmre néztem, aki fél perc múlva rám nézett, és felült.
 - Csak nem azzal a Tom nevűvel akarsz találkozni megint? - húzódott mosolyra a szája.
 - Nem... dehogy... - nem néztem rá, ebből pedig megtudta, hogy hazudok.
 - Ó... - ismertem már ezt „ó...”-ját, szóval pontosan tudtam, hogy mire gondol.
 - Nem vagyok szerelmes belé! - csattant ki belőlem, tekintetemmel pedig szinte már felnyársaltam a barátnőmet.
 - Nyugi van, te csaj. - állt fel, szőke fürtjeit a füle mögé tűrte, és nevetve rám nézett. - Én elmegyek a boltba, mert a nagymuterkád megkért, hogy menyünk el, veled meg inkább nem megyek be egy boltba, mert még egy kolbásszal ölsz meg... - nevetett a saját viccén, én pedig csak néztem rá, mint egy hülyére... bár mindig is úgy szoktam, ha a saját viccén röhög.

***

Álltam a müzlik előtt, azon töprengve, hogy melyiket válasszam. Vagyis még nem is töprengtem, inkább csak álltam ott. Tényleg hiányzott már Tom, és szerettem volna beszélni vele, mert jól esett. Tetszett, hogy valakivel lehet normálisan beszélni, mert Mellel... hát... lehet végül is, csak aztán meg Bill lenne a téma, és az kell a fenének.
 - Szia. - láttam, hogy valaki mellém áll, oda néztem, és egy ismerős szempár nézett rám.
 - Szia. - húzódott mosolyra a szám. - Pont rád gondoltam.
 - Én is. - levett a polcról egy müzlit, keresett egy másikat, majd azt is levette. - A nagyanyáddal jöttél?
 - Nem... - a müzlikre néztem, Tomra, újra a müzlikre, végül Tomon állapodott meg a tekintetem. - Barátnőmmel, csak az valahol nagyban vásárol...
 - Megnyugodtam. - sóhajtott egy nagyot megkönnyebbülve, majd nevettünk ezen. - A nagyanyád rühhel engem ezerrel...
 - Jobb, mint ha szeretne. - végül levettem egy müzlit, aztán megint Tora néztem. - Nem kell megenned a szar kajáit.

***

Mel a telefonján írt éppen sms-t Petenek, hogy tudassa vele, hogy szombaton nem megyünk bulizni, mikor hátulról érezte, hogy neki megy valaki. Hátra fordult, hogy beszóljon annak, aki neki ment, de mikor hátra fordult... elállt a lélegzete. Az a barna szempár, ami elragadta nézett le rá; azaz ismerős kedves mosoly, amit pár napja látott a koncerten mosolygott rá... A hang a torkában maradt, és csak lecövekelve állt a nagy kedvence, Bill előtt.
 - Bocsi. - mosolygott rá Bill, a hangja szinte már magával ragadta a lányt.
 - Nem... nem baj. - préselte ki a száján a szavakat, és hogy ne tűnjön egy kis hülye picsának, megfordult, aztán remegő kézzel folytatta az sms írást.
Bepötyögte a betűket, meg nyomta az OK gombot, aztán rögtön kikereste a számomat, és megcsörgetett. Nem sokáig csak két kicsöngés erejéig.

***

 - Istenem... - sóhajtott egy nagyot Mel, és az ágyra dőlt. - Én olyan béna vagyok... egy béna picsa... - tekintetével a plafont bámulta, meg a repedéseket, pár pillanatig még rám is nézett.
 - Ugyan... nem vagy te az... - feküdtem le mellé. - Szerintem, addig örüljön, míg nekem nem megy... - nevettem ezen egy kicsit, de a barátnőm is. Tudja, hogy ilyenért is mennyire pipa tudok lenni.
 - Végül mindegy is... Láttam, és ez nekem a lényeg. Ennél jobb meg már nem is lehetne a nyaram... - újra sóhajtott, de ez inkább öröm ittas sóhajtás volt. Tudtam, hogy le kéne ráncigálni a rózsaszín álomködjéből, de gondoltam, hadd élvezze még... ennyit csak megengedhetek neki.
Egy hatalmas csörömpölés törte meg a csendünket, a hang felé figyeltük, és csak mosolyogva állapítottuk meg, hogy a nagymuterom elejtette a porcelánját, és eltört. De... más hang nem jött. Nem hallottuk, hogy szidni kezdi a történteket, vagy söpöri össze az edényt. Ez a hang valahogy ki maradt... és kezdtem félni.
Felálltam az ágyról, és a konyha felé vettem az irányt. Óvatosan kinyitottam a nyikorgós ajtót, benéztem még óvatosabban a konyhába, majd... sikítottam.

***

A Kaulitz ikrek csendben ültek a Tv előtt, és valami hülye műsort nézve ették a Tom által elkészített spagettit.
 - Tom... - a fekete hajú a villájával ide-oda tologatta azt a pár darab kis tészta maradékot, néha meg az említettre nézett.
 - Mondd. - az említett teli szájjal nézett az öccsére, majd megfogta a Tv kapcsolóját, és egy másik csatornára kapcsolt.
 - Ma láttam a boltba egy lányt... - kezdte zavartan Bill.
 - Én meg láttam azt a lányt, akiről meséltem... - Tom újabb falatot tett a szájába, és teli szájjal folytatta. - Számot cseréltünk...
 - Le akarod... szóval le akarsz vele feküdni?
 - Nem... nem tudom. Nagyon jól néz ki, és irtó dögös, de... valami mégis azt sugallja, hogy ne tegyem meg... valahogy ő nem csak egy lány, akivel le tudok feküdni... ő... hát hogy is mondjam... több... valamivel több...
 - Jól teszed, ha nem fekszel le vele. Egyszer úgy is megunod majd a folytonos dugást, és kell majd egy állandó lány.
 - Amúgy meg... milyen lányt láttál, te?
 - Gyönyörűt... - sóhajtott egy nagyot a fekete.

***

 - A francba...! Mel...! - rogytam le a földre, a nagyanyám mozdulatlan teste mellé. - Elájult! És nem tűnik úgy, hogy előtte valami jól lett volna... De... a picsába!
 - A mentő... a mentő számát tudod? - nézett aggódó tekintettel rám.
 - Nem... Istenem! - szöktek könnyek a szemembe. - Nem kellett volna... miért nem mentem el arra a szar elsősegélyes baromságra?!
 - Nyugi, Sam... Minden rendbe lesz. - próbált megnyugtatni Mel, közben a telefonomat adta a kezembe, hogy hívjak valakit.
Remegő kézzel kerestem egy számot, de amint megláttam Tom nevét a többi között, azonnal megnyomtam a hívás gombot, és szorosan a fülemhez nyomtam a telefonomat. Riadtan Melre néztem, aztán újra a nagyanyámra, és a számat harapdálva vártam, hogy Tom felvegye végre a telefonját.
 - Tom... Szia... A nagyanyám... - sírtam el magam. - A nagyanyám elájult, szarul van és beverte a fejét... és... és nem tudok mit csinálni... A mentő számát... nem… nem tudom...!