Egy blog sok mindenre j�. Ki�rni a b�natot, kiadni a d�h�t, nyomot hagyni a nagyvil�gban. K�rd�seket tenni fel, amikre tal�n sosem tudsz v�laszolni, k�rd�seket tenni fel, amikt�l tiszt�bb� v�lik minden. Kiadni magad, a lelked, eladni az �rd�gnek, mindent, mindenedet.
Egy blog sok mindenre j�. S�rva �rni, �r�k eml�k� k�pet kitenni, hogy sose feledd el azt az �des pillanatot. Hogy sose feledd el �t. Hogy sose feledd el, kik a bar�taid, honnan j�ssz, milyen v�ltoz�kony a term�szet �s te is.
Egy blog sok mindenre j�. K�vetni magad, az �rzelmeidet, a lelked v�ltoz�sait, m�sok lelkeinek v�ltoz�sait, r�j�nni, hol t�vedt�l, hol bukt�l el, hol vesztett�l el mindent.
Egy blog sok mindenre j�. Megeml�kezni �jra �s �jra azokra a szem�lyekre, akik hozz�d k�t�tt�k magukat. A lelk�k a lelkedhez k�t�d�tt. �r�kk�. Elv�laszthatatlanul. Aminek m�g a hal�l sem szab hat�rt.
Egy blog semmire val�. Az �let nyomorults�gos, csak f�jdalmat okoz.
�jra elk�sz�nni. F�jdalmas �s d�h�t�.
Elhullunk, ak�r a falevelek az �sz k�zeledt�vel.
Ha elhullok, mi lesz a bloggal?

Depresszi�s hangulatban csuktam le a laptopot, �s hallgattam, ahogy halk z�rejekkel feladja az �let�t �s elhallgat. Egy kis id�re.
Csak akkor jut eszembe, hogy elfelejtettem megn�zni a d�tumot. B�r teljesen biztos vagyok benne, hogy t�len �rhattam. Akkor vagyok ennyire m�lyen �nmagam, szomor� �s elesett. M�g ha bel�m sem r�gnak, m�gis �gy �rzem magam, mint egy nyomorult kutya. R�hejes.
- Megj�tt�nk – sz�lt Franz halkan, �n pedig b�lintok. Beraktam a t�sk�ba a laptopot, kikapcsoltam a biztons�gi �vet, �s lassan cs�sztattam vissza a hely�re. Olyan lassan, ak�r az �letem rohan�s�t. K�nl�dva, elbukva n�ha, s�rva nevetni, szenvedve, boldogan.
- Azt hiszem… – kezdtem bele, de igaz�b�l fogalmam sem volt, mit akartam mondani. A torkom kisz�radt, �s a hangom is olyan rekedtes volt, mintha a szezon els� fagyij�t�l beteg lettem volna. Csak ki akartam t�lteni az �rt, ami a csend okozott, �s az id� monoton kattog�sa. Majd’ bele�r�ltem a hallgat�sba, a halogat�sba, �s a sajn�latomba.
- Nem k�nny�, Ash. Ha �gy �rzed, m�g nem �llsz k�szen r�, akkor nem megy�nk be. Te d�ntesz, �s b�rhogy is teszed, melletted vagyok – mondta Franz, kez�t az �n kezemre t�ve, �jra eszembe juttatva, hogy milyen rossz a v�rkering�sem. Az � keze olyan puh�n meleg volt, m�g az eny�m hideg. Ak�rcsak az id� az aut�n k�v�l. Azt hinn� az ember, hogy ny�ron fullaszt� h�s�g �s apr� szell� veszi k�rbe. De esett. A leveg� pedig, mint valami r�g�s h�s. Szinte haraptam minden egyes leveg�v�telt, �s f�ltem, hogy egyszer elfogy k�r�l�ttem minden oxig�n.
Az �g s�t�t volt, a sz�rke egyik ocsm�ny �rnyalata vir�tott ott fent, m�g s�t�tebb felh�kkel. Az es�cseppek halk kopog�sa pedig egyre er�sebben d�bbentek a kocsi �ssze porcik�j�n. A fejem vel�k egy�tt l�ktetett, azt hittem sz�thasad, vagy egyszer�en leszakad a nyakamr�l, �s tov�bbi �letet �l a testem n�lk�l.
- Ash – suttogta Franz, v�gigsim�tva az arcomon, melegs�get hagyva maga ut�n. Annyira j�l esett, annyira �resnek �reztem magam.
- Menj�nk – b�lintottam, b�r ett�l az apr� mozdulatt�l is biztosabbra vettem, hogy nem sok�ig tudhatom a magam�v� a fejemet.
Kinyitottam az ajt�t, �s m�g miel�tt kitettem volna ak�r egy l�bamat is az aut�b�l, a fejemre h�ztam a pul�ver kapucnij�t. Csig�kat ut�nozva sz�lltam ki az �l�sb�l a t�sk�t bent hagyva. Franz csukta be az ajt�t, majd a derekamn�l �t�lelve egy karj�val vezetett a magas homlokzat� h�z fel�.
Feh�r volt. Feh�r volt a fal, a tet�, az ajt�, a spaletta. Kiv�ve egy kis alakot pontosan az ajt� felett. Barack sz�nben d�szelgett, �s egy fi�t �br�zolt �les von�sok n�lk�l. A kisfi� tal�n mosolygott, vagy kacagott, ugrott egyet a leveg�ben, �s �gy is maradt. K�t keze az �g fel� ny�jt�zott, mintha csak el akarna kapni valamit. Tal�n egy pillang�t.
Arca az Istenek fel� fordult, �s ahogy k�zelebb ker�ltem a h�zhoz, �s ezzel egyben a kisfi�hoz, r�j�ttem, hogy t�k�letes. A szem�ben a hit, amit tal�n senki nem is l�t. A tenyere, ami felfel� n�z, mintha nem is pillang��rt ny�lna, sokkal ink�bb a hit�rt.
Tal�n �rtem. �rtem ny�lt.
A feh�r ajt�n az arany kopogtat�hoz �rt a kezem. Ugyanolyan hideg volt, ak�rcsak az �n kezem. �s vizes. Ak�rcsak az �n arcom.
T�bb m�sodpercen kereszt�l csak �lltam ott, kezemben a kopogtat�val, a kisfi�t b�mulva. Franz v�g�l r�tette a kez�t a kezemre �jra, �s kett�t kopogtattunk az ajt�n.
Lassan leh�zta a kezemet a kopogtat�r�l, de a tekintetemet m�g mindig a kisfi� vonzotta. Ahogy egyre tov�bb n�ztem olyan ismer�s volt. Tal�n csak bebesz�ltem magamnak, hitetlen eml�keket gy�rtottam, magam�nak akartam tudni. Csakis az eny�mnek.
- J�rg im�dta – sz�lt egy kedves, n�i hang valahonnan, tal�n pont el�ttem.
- J�rg – suttogtam, de a kisfi� megig�zett �s nem n�ztem a n�re.
- Menj�nk beljebb – tolt meg Franz, mire r�juk tekintettem. El�sz�r Franzra, majd a n�re.
Hossz�, mogyor� barna haj, mely a kedves, szeretetteljes z�ld szemeket keretezte. A n� telt ajkai kedves mosolyra h�z�dtak, �s kedvesen besz�lt hozz�m. Egy szav�t sem hallottam meg, �t figyeltem. A mozdulatait, a szem�t, ahogy minden m�sodpercben v�ltoznak, a haj�t, ahogy a sz�l meglebbenti, �s a v�ll�r�l eg�szen h�tra hullik.
Bent minden apr� kis helyen fot�k sorakoztak, k�l�nb�z� kor� kisfi�kr�l, akik mind olyan ismer�s�k voltak, �s annyira hasonl�tottak egym�sra az �vek m�lt�val is. Tejf�l sz�ke hajukkal, �s k�k szem�kkel �gy n�ztek ki, mint az angyalok. Igazi angyalk�k voltak.
- � itt J�rg – emelt fel egy k�pet, ahol az egyik kis angyalka szemtelen�l mosolyog a f�nyk�pez�g�pbe, jobb kez�vel piros j�t�ktelefont markolva, melyet a f�l�hez tart, kobakj�n pedig ugyanolyan piros kalap van. Alig van p�r tejfoga, �gy a csorba mosolya m�g t�k�letesebb� teszi.
- Pontosan egy �ve k�sz�lt. Amikor ideker�lt�l hozz�nk – visszarakta a k�pet a falra, �s ahogy ujjaival v�gigsim�tott a fot�n l�ttam, a hogy egy k�nnycsepp legurul az arc�n.
- Mi�rt? – b�multam magam el�, b�r a k�rd�st m�g �n sem �rtettem meg pontosan. Annyi k�rd�s kavargott bennem, csak egy mindenre tudni akarom a v�laszt mi�rt cs�szott ki a sz�mon.
- Joseph, a kisebbik – mutatott a n� egy �jabb k�pre, amin a m�sik angyalka volt. L�tsz�dott, hogy az el�z� k�phez k�pest, ez nem be�ll�tott fot�, nem egy fot�s csin�lta, aki ezzel keresi a keny�rre val�t. Igazi csal�di k�p volt, igazi vigyorral, igazi csillog� szemekkel, igazi szeretettel az arcon.
- Kett� – suttogtam, �s ahogy a mellett�nk �ll� polcokon v�gign�ztem, �jra �s �jra ugyanazok az arcok n�ztek vissza r�m.
- J�rg a huszonhetedik h�tre sz�letett, az �n igazi harcosom volt – b�lintott a n�, ahogy r�m n�zett, ajkai megremegtek, szemei elszomorodtak, karjai az oldalai mell� hullottak. – Egy lyukkal sz�letett a sz�v�ben, az orvosok seg�teni akartak. Nem futhatott, nem j�tszhatott �gy, mint a t�bbi t�rsa, minden l�p�s�t figyelt�k, mik�zben tudtuk, hogy b�rmikor elvesz�thetj�k – suttogta tov�bb a n�, figyeltem a v�llait, ahogy egyre mozogtak, a kezeit, ahogy a mellkasa el� teszi, mintha csak �t�leln� a kisfi�t. Szemeit lehunyva mosolyodott el. Tal�n egy boldog eml�ken. Tal�n az �let igazs�gtalans�g�n.
Igen, ez r�m vallott. Olyat v�llalni, ami t�nkretesz, amit�l a lelkem darabokra hullik, amit�l a vil�g kifordul �nmag�b�l, ami �r�k nyomot hagy bennem.
Olyat v�llalni, ami a val�s�g. A cs�f igazs�g.

Nem akartam tov�bb ott maradni. A t�l sok k�p, a t�l sok felt�rni akar� eml�k k�z�tt verg�dni, azt sz�nlelve, hogy minden rendbe j�n egyszer. Hogy az id� majd k�nny�t a f�jdalmainkon.
De nem rohanhattam el a saj�t m�ltam el�l. Nem rohanhattam el magam el�l, �s a kisfi� el�l sem. N�m�n hallgattam a mes�ket, melyekben szerepeltem, a boldog �s boldogtalan t�rt�neteket, amiknek a r�szese voltam. N�m�n hallgattam magamr�l, �s az angyalk�kr�l, mik�zben �jra �s �jra a k�peikre pillantottam. A babab�r�kre, a pirosl� arcukra, az el�ll� f�leikre, a m�ltamra.
Nem volt k�rd�s, amire v�laszolnom kellett volna. Tal�n a n� m�r felk�sz�lt a j�vetelemre, s�t, biztos. Dobozt vett el�, amiben tov�bbi k�pek voltak. Amiken �n is rajta voltam. Ahogy az ajt� feletti kisfi�t festem. Az �n kisfi�mat.
A tudat, hogy �n vagyok rajta, m�gsem eml�kszem r� kezdett fel�r�lni. Semmi sem seg�t. Semmi sem.
- Szeretn�m, ha visszaj�nn�l. Joseph szeretne l�tni – mosolygott r�m a n�, �n pedig b�lintottam, b�r bel�l �gy �reztem, soha t�bbet nem akarom l�tni ezt a h�zat. Sem a fot�kat. Se az angyalokat.

�let. Az �let hozz�tartoz�ja, hogy elvesz�tj�k azokat, akiket szeret�nk. N�ha meglepet�sszer�en, n�ha pedig tudjuk, hogy hamarosan bek�vetkezik. Napokon bel�l ak�r, m�gsem tudunk r� felk�sz�lni. Mindkett� egy hatalmas pofon, amit�l a f�ldre ter�lsz, �sszeh�zod magad, kicsinek �rzed a helyet, �gy �rzed, megfulladsz, nem kapsz leveg�t.
De akkor j�n valaki. Aki megment. Megment, mikor �gy �rzed, zuhansz, �s te is meghalsz. � elkap, �s mintha m�r ismern�d, �gy tekintesz fel r�. A karjaiban tart, szorosan mag�hoz von, �s megsz�lal. Angyal szavak hagyj�k el ajkait, legyen egy igazi fekete angyal. De a te angyalod.

Magam mell� raktam a laptopot, �s levettem a szem�vegemet.
- Megmenten�l? – k�rdeztem rekedten, hagyva, hogy patakokk�nt z�gjanak a k�nnyeim.
Bill hangtalanul b�lintott, �n pedig belef�rtam a fejem a mellkas�ba.

Megismerni a m�ltadat l�lekgy�tr�. De miut�n minden tiszt�v� v�lik, m�r nem lesznek k�rd�sek. M�r nem lesznek hi�nyz� darabk�k, amik hi�nyoznak. Teljess� v�lsz, ut�nozhatatlann�.