- Nyugi, ne ficánkolj – lehelte az arcomra, amitől még inkább elkezdtem forgolódni. Mi a frászfenét művelek?!
Oké, nem pont a megfelelő időpont volt. De hogy a fenébe csábultam el? Elment az a kevés eszem is?!
Ahogy végigsimított az arcomon erősebben markoltam bele a pólójába, amitől egy apró mosoly jelent meg a bajsza alatt. Buta!
- Mi… Mi lenne, ha mesélnél…? – hebegtem, az egyik ujját a számra tapasztva. Kicsit sem voltunk félreérthető pozícióban. Ülve igaz, de akkor is gáz helyzet volt.
- Attól jobbat tudok – kúszott közelebb az arcával, olyannyira, hogy a köztünk lévő távolság kezdett eltűnni. Az orrunk összeért, én pedig beszippantottam az illatát.
- Ó, te jó ég – nyüszítettem, mire kérdőn nézett rám. Hát persze, csaptam a homlokomra, nem ért magyarul. Nagyot nyeltem, és bebiztosítottam magam afelől, hogy erős, független nő vagyok. Bár a független most nem tűnt túl igaznak. – Biztos nem mesélsz inkább?
A fülem mögé rakott egy hajtincset, és megrázta a fejét. Na basszus…
- Nem bízol bennem?
- Nem kérdeztél most butaságot?
 - Mi…? – nevetett fel, mire én is ugyanígy tettem. Vagyis próbáltam. Ebben a helyzetben, mikor a szívem olyan vágtában vert, hogy félő volt, szívrohamot kapok, aztán kórházba kerülök, onnan meg két méterrel a föld alá.
Válaszképp megrándítottam a vállam, és próbáltam nem figyelni a kezére, ami épp a combomon csúszott felfelé. Ajjaaajj, anyucit ide!
- Van egy ötletem – suttogta a fülembe, és egy aprót harapott a fülcimpámba. Ha nem fog le valószínűleg a plafonig is felugrok. Így inkább csak egy csuklásszerű hang jött ki a torkomon, és egy centivel hátrébb csúsztam az ágy szélén. Belenevetett halkan a fülembe, az egyik keze a fenekemhez ért, a másik a nyakamon hagyott egy csíkot maga után.
Nem akarom ezt játszani!
- Vajon az ötletedtől is ilyen frász jön majd rám? – mocorogtam kicsit, hogy eltüntessem a kezét a faramról. Nem túl sok sikerrel, persze.
- Elmondom, megmutatom, aztán elmondhatod a véleményedet. Nos? – kérdezte kacéran, közben a nyakamat cirógatta, nekem meg az jutott eszembe: Basszus, erre totál ráindulok!
Tud valamit. Á, nem. Nagyon tud valamit! Többet, mint én magamról, és ez zavarba ejtő! Több mint zavarba ejtő. Félelmetes.
- A-aha – nyögtem csukott szemekkel, ami nagyon rossz döntés volt tőlem. És az is, hogy hagytam, hogy fogdosson. Egy olyan valaki, aki azt állítja, hogy már lefeküdt velem. Lehet igazából ez az egész átverés. Lehet, hogy nincs is bátyám, és mind a ketten meg akarnak erőszakolni.
Ash, túl nagy a fantáziád!
Úgy kapaszkodtam a pólójába, mintha az lenne az utolsó menedék ezen a világon. Nem akartam elengedni, de azért nagyon összegyűrni sem szerettem volna. Meg akartam maradni a határon. Azt hiszem, nem sikerült.
Azt sem akartam, hogy markolgassa a fenekemet. Sőt, ha arra gondoltam, hogy egy idegen fogdos, hányinger jött rám. De olyan meleg volt a lehelete, és az ajkai is, ahogy végigsiklottak a nyakamon, és olyan jól esett, és magam is megdöbbentem rajta, de valahogy még több kedvem lett, ahogy a fenekemet simogatta.
Élveztem. De nem úgy átlagosan. Azt hiszem, a mocskos, sötét fantáziám rá is tett egy lapáttal az élvezetre. Fokozta a vágyamat, ahogy ő is azzal, hogy nem csókolt meg. Közel volt hozzá, hát még én! És mégsem… Kezdtem azt hinni, hogy valami nincs rendben nála. A fejében.
Nem volt gáz. Egy pontig. De akkor, ott, annál a pontnál nem kicsit paráztam be. A fülem: oké, a nyakam: oké, az arcom: oké, a fenekem: száj húzva, de oké. De… a mellem?!
A nyakamat cirógató kezével lehúzta a pólóm tetejét, egészen a vörös melltartómig. Még mily szerencse, hogy nyúlékony! Vetetek vele egy újat!
Ez lenne a hatalmas nagy, hű de király terv?! Hogy tönkreteszi a pólómat miközben…
- Oké, tönkreteheted… – nyögtem és a hajába temettem az arcom. Bármennyire is fáj megválnom a lila felsőmtől, van, ami még a pólónál is jobb. A puha, forró ajkak, és a szexin ficánkoló nyelv, és az a piercing.
Mikor feladtam, és magammal húztam az ágyra, szinte reflexszerűen nyíltak szét a lábaim, ami egy újabb villámcsapás volt bennem. Amíg közéjük nem feküdt. Akkor jött a második. Amikor pedig leszedte a nadrágját, meg az enyémet is, és mozogni kezdett… Akkor jött az igazán hatalmas villámcsapás.
- Bill – hallottam az elhaló hangomat, rekedten, vágytól fűtötten. És eszembe jutott valami. Valami igazán hasonló dolog. Egy emlékkép, róla, meg rólam, és…
- Ash, mi a baj? – nézett rám, megrémülve, én meg éreztem, hogy falfehérré válok. Vagy inkább már hulla fehérré.
- Semmi… tényleg – mosolyogtam erőtlenül, és belül valami meleg öntött el. Neee, csak azt ne! Nem akarok… Álljcsi! Már vagyok! Már az vagyok. Eddig is az voltam. Csak épp nem volt eszemben. Én, balfasz!
- Biztos? – fürkészte a szemem, mire magamhoz húztam, és amilyen gyengéden csak lehetett abban a pillanatban, megcsókoltam. De úgy igazán.
Még a fejem is beleszédült és üresen kongott.
- Hé, kimondtad a nevem! – eszmélt rá, és megszakította a csókot. Te kis butus…
- Akarod hallani még egyszer? – kérdeztem végignyalva az ajkamon, és mind a két kezemmel belemarkoltam a fenekébe, és megmozdítottam a csípőmet. Hatalmas vigyor terült el az arcán, és végighúzta a mutató ujját az orromon, egészen a számig. Ott elidőzött egy keveset, majd megcsókolt.

Franz véres szemekkel fogadott a konyhában, mire megvillantottam a legnagyobb mosolyomat.
- Szóval? – kérdezte morcosan, mire megráztam a fejem.
- Nem, azért még ott nem tartok érzelmileg. De te leszel az első, akinek elhíresztelem – veregettem meg a vállát, mire még dühösebb lett. Szinte habzott a szája. Én pedig nevettem. Végre napok óta igazán jólesően nevettem. Mert végre napok óta valamiért jól éreztem magam. És várt valami fent a szobámban. Valami élő, szuszogó, forró, nyalogatható. Ami az enyém volt. Nagyon is az enyém. Igazán keményen, már ha értitek a célzást.