3.rész

  2011.02.20. 14:26

Nem éreztem semmit. Ott voltam, levegőt vettem, a szívem vert, az ereim kitágultak és... Hoppá, ez nem az a rész!
A testvér olyan mint egy elemes kutya. Aranyos, lehet vele játszani, de idegesítő is, mert állandóan csak fel-le ugrál, és dumál, és egyszerűen képtelen békén hagyni. De ha nincs melletted, mindig rá gondolsz, és igen, hiányzik. De ha behunyod a szemed és magad előtt már nem ruhában, hanem meztelenül látod, akkor már tuti retardált lettél!

- Mikor volt már! Még mindig azon vagy fennakadva? Hányszor kérjek bocsánatot?
Hiába menekülök, egyszerűen lohol utánam. Mint egy kis palotapincsi. És hiába üvöltök neki, egy pillanatra megáll, majd folytatja tovább. Egy kis vérszívó.
- Nem is kértél bocsánatot! – fordulok meg, így pont a szemébe nézhetek. Ráncok gyülekeznek a homlokán, ami azt jelenti, hogy kész a további kiabálásokra. De én nem. Bennem nem ég a tűz, hogy laposra verjem a testvéremet. Igaz, Tom sokszor hülye és sokszor mond olyat, vagy esetleg tesz, amivel képes lenne az egész világot a káoszba taszítani, de… Az ikrem.
Hangosan kifújom a levegőt, lenézek a földre, behunyom a szemem, majd ránézek. A ráncok a homlokán halványodnak, a tízből már csak három vigyorog vissza rám gorombán.
- Igenis bocsánatot kértem. Csak… Lehet épp nem hallottad.
- Ja, biztos… - hagyom rá a dolgot, legyintek egyet és már ott sem vagyok. De mint jó házőrző kapaszkodva fut utánam. A nyelve kint fityeg a szája szélén és kapkodva szedi a levegőt, ahogy a lábait is.
- Mi van, mit tegyek? Ugorjak kútba? Esetleg vonuljak zárdába? Bánjam meg az összes bűnöm?
Hallani sem akarom. De ha a két kezem a füleimre tapasztom akkor is tisztán értem minden egyes szavát. És elegem van. Legszívesebben felpofoznám, belerúgnék, megrángatnám a szép kis fonatait, aztán meg még utoljára…
Nyugi, Bill. Te nyugodt vagy, kiegyensúlyozott, türelmes, elnéző… És baszottul ideges!
- Ne tegyél semmit. Vagy tudod, mit? Felőlem azt csinálsz, amit akarsz! Csak szállj már le rólam!
Az üvöltés nem mindig a legjobb megoldás, most viszont egy határozott ajtócsapás az orra előtt még pluszban úgy tűnik mégis az.
Most meg ne szólalj, hogy: De hát testvérek vagytok, nektek szeretni kell egymást! A fenéket! Látni szeretném, a törvénykönyvben melyik oldalon van ez a paragrafus. Már ha törvényhez van kötve.
Igazából semmit sem segít, hogy az arcába csaptam az ajtót. De szükségem van egy kis egyedüllétre. Viszont mióta hetekkel ezelőtt beárult az a mocsokláda, hogy magamnak verem, nem bír leszállni rólam. Az egyetlen módja, hogy leszálljon a témáról az, hogy… Igazából fogalmam sincs.
Megfordulok, kinyitom az ajtót és Tom kutyaarca liheg a számba.
- Öcsi, megbocsátok. Csak nem hozd fel még egyszer.
Ha ez sem segít rajta, akkor feladom. Tom egy menthetetlen eset.

***

Az, hogy miként kerültem is a mellei közé… Kapos kérdés! Észhez kaptam, és még mielőtt a gatyám a bokámig csúszott volna egy csókkal eltoltam a lányt. A szemei csillognak és egy „akarlak” mosoly virít az arcán. Az igazság az, hogy képtelen vagyok arrébb menni, mind a két kezemmel a falat támasztom, ezzel is hagyva, hogy ez a névtelen, ámbár szép lány újra magához húzzon. A háta a falnak nyomva, ami részben az én hibám is volt, de egy szóval sem mondta, hogy fájna neki.
Beleharap az alsó ajkamba, és az egyik lába a csípőm köré fonódik. Nem tudom, mi a fene van velem, de semmit sem érzek. Pedig egy szál bugyiban köröz a csípőjével, markol bele a fenekembe és csókol olyan szenvedélyesen, hogy azt már a filmsztárok is megirigyelnék. És semmi.
- Nem hiszem, hogy… Menne… - nyögöm két szájharapás között egy nyakszívás közepén. Ha nyoma marad, felakaszthatom magam!
Vörösségem – merthogy vörös hajú – csak felkuncog, és újra megcsókol. Mikor eltolom és hátrébb lépek akkor is ugyanaz a vigyor éktelenkedik az arcán. Megpróbálom még egyszer elmagyarázni neki, hogy miért nem szabad ezt nekem, aztán ott hagyom.
Annyira rohannék, hogy még a gatyámat is a liftben húzom fel, és ott szedem össze magam, amennyire csak bírom. Behunyom a szemem és egy képet látok csak magam előtt: Tom és az a szőke cicus, akivel a szemközti szobában húzták meg magukat. Persze arra már feláll a farkam…
A liftajtó csendes zene kiséretében kinyílik és Tommal találom magam szemben. Az arca gyűrött, de nem az a sex utáni fáradtság, inkább…
- Mehetnénk? – kérdezi halkan, rekedt hanggal, mire bólintok. Azt hiszem a mai este egyikünknek sem úgy jött össze, ahogy azt szerettük volna.
A kocsiban ülve némán bámulunk ki az ablakon, a csend szinte tökéletes. Bár néha úgy érzem, minden gondolatomat hallja, ami nem kissé lenne szánalmas dolog. Főleg ha azt hallja, hogy nem állt fel a farkam.
- Egyszerűen… Nem állt fel! – fordul felém, az arcán pedig a keserűség és az értelmetlenség keveréke díszeleg. – Miért nem? Majd pont nekem ne állna fel?! Tom Kaulitz vagyok, az istenit!
Halkan bólintok, részvételt nyújtok, de arról egy szót sem fogok szólni, hogy nekem sem történt meg a nagy ágaskodás. Tom más… Kimerült, vagy fene tudja. De engem tényleg buzinak tartanának. Az kétszer olyan gáz, mintha csak egyszeri esetben nem áll fel.
- És neked? – pillant rám, és felhúzza az egyik szemöldökét. Hosszan kaparom a torkom, úgy teszek, mintha elgondolkoznék azon, hogy mennyit oszthatok meg vele, aztán meghúzom a vállam.
- Bill Kaulitz vagyok. Nem kezdhetek ki senkivel.
- Ó, ahha… - bólint ő is, de a szeme tovább fixíroz. – Mi van?
- Mit mi van?
- Azt hittem tesók vagyunk, és nem titkolunk el egymás elől semmit.
- Lehet, hogy tesók vagyunk, de van olyan dolog, amiről inkább nem kéne egymásnak szólni. Ilyen például a te merevedési problémád. – oktatom ki tudományos hangon, mellé keveset gesztikulálok, a kezeim az ölemben pihennek, és egy kicsit sem próbálok lenézni oda, ahol fél órával ezelőtt valami változásnak kellett volna beállnia.
Tom összehúzza a szemeit, végigmér, majd újra kibámul az ablakon. Ezt megúsztam…
- Tudom, hogy neked sem állt fel. Pont ezért mondtam el én is. Ikrek vagyunk Bill, nem vagyok idióta.
Nem nézett rám, a hangja nem osztott ki. Meglepetésemre tényszerűen közölte. De azért inkább belekapaszkodtam a kocsiajtó fogantyújába, biztos, ami biztos.

Aznap este azt álmodtam, hogy a kocsiban ülünk Tommal, ahogy a hazafele vezető úton, és felajánlja, hogy segít a péniszemen. A mocskosabb részekre nem emlékszem, csupán arra, hogy élveztem. Annyira, hogy reggel, ébredés után egyből a fürdőben kezdtem. És elég volt az álmom egy kisebb – ám nedvesebb – részére gondolnom, máris elsültem. A hideg rázott, és felfordult a gyomrom, de következő este ugyanazt álmodtam. Azzal a kivétellel, hogy én is segítettem Tomnak. Nyögve.