Drogos vagyok. Alkoholista. Homokos.
Vagy épp valójában egy lány.
Vajon kirakjam a faszom, hogy tényleg elhiggyék, férfi vagyok?
Sosem unnak rá? Mindig csak Bill Kaulitz, Bill Kaulitz… ja meg Bill Kaulitz!
Ha nem tudnám, hogy csak a szépségem miatt irigyek rám, még felhúznám az orrom. De már nem érdekel. Főleg hogy a felsoroltak közül csupán egy igaz rám. Basszus, már megint előre rohantam. Állandóan csak jár a szám, és észre sem veszem, hogy kikotyogok néhány titkos dolgot. Vegyétek úgy, hogy szó sem esett róla.
Visszaugrok az időben pár hónapot. Csak hogy legyen valami halvány lila fogalmatok arról, amit itt halandzsázok. Nem lesz szép, és így visszagondolva könnyű sem volt.

Reggel fél tíz, mégis sötét van. Az eget szürke felhők szaporítják és az eső is rákezdett. Elnyomom a cigit, és bemászom a szobámba. A tükörbe már bele sem nézek, nincs értelme, tudom, hogy sikítva másznék a paplan alá és a fejembe nyomnám a párnát.
Egy nagyot ásítva esek be az ágyba, ami – ha hiszitek, ha nem! – megszólal alattam. Megreccsen, majd el is hallgat. Jobban jár, nem vagyok jó kedvemben.
Két halk kopogás az ajtómon, én pedig felemelem a fejem. Morgok valamit rekedtesen, amit még én sem értek, erre belép anya.
- Látom ébren vagy. Készítettem reggelit, Tom már lent eszik. Gyere te is! – kedves mosolya csábít és rájövök, hogy miért is vagyok családcentrikus. Ha az én gyerekeimnek is ilyen anyja lesz, megcsókolom a talpát!
Anya korához képest igenis jól tartja magát. Én legalábbis szép nőnek tartom. És szép anyának, bár ez magától értetődő.
Tom meg… Francokat érdekel!
- Szólj, ha már nem kajál.
Anya összevonja a szemöldökét és mérgesen csóválja a fejét. Várom a fejmosást, de elmarad. Egyszerűen csak bólint és kimegy a szobámból. Én seggfej még csak meg sem köszöntem neki!
Az igazat mondjam? Tom most még bunkóbb, mint eddig valaha. Lehet baszás hiánya van. Épp szakított a csajával, akivel vagy két évig voltak együtt. Arra persze nem mernék esküdni, hogy megviseli.
- Bill, te barom! – beleverem a fejem az egyik párnába. Ilyen szemétségeket gondolni a saját testvéremről! Igenis megviseli, de nem mutatja ki. Helyette mindenkivel összeveszik és mindent a földhöz ver. Jobb megoldás, minthogy leüljön velem és elmesélje, mi történt.
Szó ne érje a ház falát, én már megpróbáltam vele! Nem is egyszer. A szakítás óta sulykolom, hogy nyugodtan mondja el, mit érez. Segíthetek rajta. De csak káromkodást kapok a fejemhez, elküld a jó büdös fenébe, aztán meg anya is nekem esik. Miszerint: Tom most egy igen mélyponton van az életében, és ilyenkor nem szabadna ilyen nyomulósnak lennem.
A saját anyám! Pedig nem is én szidom őt!
Kétféle érzelem dúl bennem. Egy részről szeretném Tomot testvérileg átölelni és jól vállon veregetni, elmondani neki, hogy én mindig mellette leszek, bármi történjék.
Másrészről viszont jól seggen rúgnám, és a falba verném a fejét, amiért ekkora kretén.
Helyette makacsan kerülöm, és egy szót sem szólok hozzá, ha mégis egy légkörben lennénk. Jobb, mintha állandóan csak ordibálnánk egymással. Úgysem csinálhatja ezt az idők végezetéig. Legalábbis ajánlom neki!
A hasamról átfordulok a hátamra, és a plafont bámulom. Lehet ennél is jobb és rosszabb is egyszerre valami? Végre itt vagyunk anyánál és apánál, Tommal meg fasírtban vagyunk. Ha az életem nem kusza és kibogozhatatlan, akkor valójában ezt az egészet csak képzelem!
Gyorsan megcsípem magam. És baszottul fáj! Megunom az ágyban fetrengést, felállok, magamra húzok egy pólót és kilépek a szobámból.
Ahogy becsukódik mögöttem az ajtó megszűnik a biztonság érzetem. Helyette valami gyomorrángató érzés árad szét bennem. Tudjátok, olyan mindjárt harcolni fogok az egyetlen testvéremmel élethalálra. Nem túl kellemes.
Megdörzsölöm a szememet és beletúrok a hajamba. Egyszer csak túl kell esnem a napi találkozáson azzal az idiótával. Erőt veszek magamon és bevánszorgok a konyhába. Tom ott ül, palacsintát majszol és előtör belőlem a kedves, tesós énem. Csiripelnék egy jó reggeltet, és megkérdezném, hogy van. Ha nem harapna az első szavam után. De harap, úgyhogy ezen terv elvetve.
- Mégiscsak lejöttél? – anya hangja viszont csiripel. Jó érzés tölti el, hogy együtt láthatja a gyerekeit. Egy térben, majdnem egymás mellett, nem civakodva, nyugisan.
- Aha… - leülök Tom mellé, de már meg is bánom. Úgy morog rám, mint egy farkas, aki épp a kiszemelt áldozatával játszik. Arrébb csúszok a székkel, csakhogy ne érezze magát fenyegetve. Anya viszont idegbeteg lesz. Kemény puffanással ér földet – vagyis asztalt – a tányérom.
- Befejezted? – villámokat lövel a szemével Tom felé, aki erre fülét-farkát behúzza. Nem bólint, de még csak a száját sem nyitja ki. Meg vagy, tesó! Most megkapod a magadét!
Kár, hogy túl hamar nevettem rajta.
- Te meg nem mosolyogj! Nincs min! – kiabál anya, most rám. Én is ugyanúgy teszek, mint Tom, és meg sem moccanok. Nehogy véletlenül elővegyen egy tuskót valahonnan a lábasok közül és kapjak egyet a fejemre. – Kérjetek bocsánatot! Nem erre neveltem a két fiam! És nem ekkora idiótáknak!
Anya ’idióta’ szava, mely elég brutálisan hangzik az ő szájában nemcsak az én fülemet ütötte meg. Tommal egymásra nézünk és nagy valószínűséggel nekem is akkora gülü szemem lett, mint neki. A szemöldök a homloka közepén csücsül, a sok ránc alatt. A szája nyitva, és még látom a palacsintamaradékot. Már enni sincs túl sok kedvem.
- És mégis miért? Nem én játszottam az utóbbi hetekben a hattyú halálát keverve egy kis leszaromsággal. Nekem nincs miért bocsánatot kérnem! – hirtelen csattanok fel, Tom arckifejezésétől. Én ugyan tényleg nem fogok megalázkodni ennyire.
- De igen! És Tom kezdi. Gyerünk!
- Mi? Miért én? Ez nem ér, anya…
Szinte már elfelejtettem Tom alap hangszintjét. Vagy ezt a hisztizősét. Milyen régen is volt!
A végkimenetel két ’bocs baszd meg, hogy élek’, és az evés. Anya – bár nem elégedetten – de bólint és ott hagy minket.
Tom csöndben eszik és én is. Kell ennél több?
Legalább attól a pillanattól fogva nem vitatkoztunk tovább. Bár így sem akart sírni a vállamon. Idióta.

Ha azt hiszed itt a vége, tévedsz. Ez egy kis bemelegítés volt. És csak azért nem folytatom, mert pár perc múlva színpad, Tom pedig csücsörít, ami csak egyet jelent: ha most rögtön nem hagyom abba a gépelést este kapok. Ami talán nem is lenne olyan rossz