|
4.rész
2010.08.06. 15:03
- Pontosan milyen esküvőre gondoltak?
- Hangulatos – válaszoltam mosolyogva
- Extrém! Mindenféleképpen extrém legyen a maga nevében! – felelte Bill, mire
elnevettük magunkat.
- Nagyon fontos, hogy közös megegyezés alapján szülessen meg a döntés. Beszéljék
meg, hogy milyen kiegészítőket használnak, milyen színeket, ételt, italt. Ez a
maguk nagy napja, fontos, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan azt szeretnék.
- Én rózsaszín tüllöket akarok – szólt közbe Suzie, mire Bill a szemét
forgatta. Apró mosolyt eresztettem el felé, és megfogtam a kezét.
- Tüllök dobva. Semmi rózsaszín, se tüll, bocs, Suzie – néztem rá édesen.
- Semmi tüll?! – borzadt el
- Semmi tüll.
- Semmi rózsaszín?!
- Semmi rózsaszín.
- Anyám… hogy lesz akkor ebből értelmes esküvő? – nevetett fel, Bill pedig majd’
leszédült a székről.
- Lehet attól még értelmes, hogy semmi csicsás és giccses dolgot nem akarunk
bele.
- Annie… Hallod te ilyenkor magad? – dőlt előre a székén, majd suttogva
folytatta – Ha ez mind Bill miatt van, hagyd a fenébe! Pasi, de én tudom,
mélyen itt belül, a lelkemben tudom, hogy te rózsaszín tüllös koszorúslányokra
vágysz.
- Mi az, hogy hagyjon a fenébe? – lepődött meg Bill.
- Ennyire ne nyomulj Suzie, Bill nem veszi jó néven – kuncogtam, ahogy kisebb
csete-paté alakult ki közöttük a rózsaszín tüll érdekében.
- Mára ennyi, ahogy látom – mosolyodott el elképedve a történtektől a szervező.
- Igen, és elnézést, általában még ennél is borzalmasabbak.
- Ezt jó tudni a többi időpontra tekintve. Akkor pénteken. Viszlát!
- Viszlát – intettem én is, majd újra Billre és Suzie-ra néztem. – És mikor
szándékoztok megállapodást kötni?
- Mi?!
- Hogy én?! Ezzel?! – mutatott Billre szeretett húgom.
- Úgy látom itt már nincs mit tenni. Még Philip is lelépett miattatok!
- Ki? – értetlenkedett Suzie, mire Bill csak legyintett egyet.
- Az esküvő szervező, örülök, hogy eddig is itt voltál lélekben, Suzieka…
- Te Bill, halvány lila gőzöm sincs, hogy mit láthatott meg benned a nővérem. Mond,
Annie – fordult felém – Mégis mi a jó fityfenét bírsz ebben a srácban?
- Lássuk csak… hát… igazából sok mindent – húztam be a nyakam – De ezt inkább
nekem kéne kérdeznem tőled. Mégis mit szeretsz te Billben?
Suzie szeme elkerekedett én pedig imádkoztam, nehogy észrevegye, hogy próbálom
magamról elterelni a figyelmet.
- Én? Semmit. – vonta meg a vállát hanyagul.
- Akkor… ezt is megvitattuk! – tapsoltam egyet és a táskámért nyúltam.
- Mennem kell. Szia. – nyomott egy puszit a számra Bill, majd elment.
- Mi a franc volt ez? – esett nekem Suzie, miközben már mi is kint sétáltunk az
utcán. Hűvös volt és kezdtem azt érezni, hogy a kötött pulóverem igazából nem
is melegít, hanem pontosan az ellenkezőjét műveli.
- Pontosan mire gondolsz? Arra, hogy leálltál vitázni Billel a hülye tüllről vagy,
hogy flegmán kijelentetted semmi nem szeretsz benne?
- Arra gondolok, hogy te nem mondtál semmit a Mit szeretsz benne kérdésemre. És ne akard letagadni, ő is
észrevette. Legalább annyit mondhattál volna, hogy jó az ágyban. Mekkora dili
vagy. Szerintem most azt hiszi, hogy nem is szereted valójában. Ezt akartad? Na
persze ez mind nem az én dolgom, de nem szeretném, ha ilyen sok várakozás után befellegezne
a kapcsolatotok. Tiszta ciki volt nézni, ahogy próbálod törni a fejed, hogy mi
a fenét válaszolj a kérdésemre. Azt hittem felpofozlak… Tudod te, milyen…
- Suzie! – szóltam rá közbevágva a mondandójának – Nem tudnád csak egy
pillanatra becsukni a szád? Oké, buta voltam. De abban a pillanatban egy
épkézláb ötletem sem volt.
- Ezt ne nekem mond. Inkább Billnek – nézett rám sokatmondóan.
Pontosan tudtam, hogy igaza van, de ötletem nem volt, mit mondhattam volna.
Most, hogy van időm gondolkodni vagy egy tucat jó tulajdonság jutott eszembe.
- Basszus… - morogtam gyorsabbra véve a tempót. Minél hamarabb haza akartam
jutni, távol lenni Suzie-tól és ettől az egész kócerájtól.
- Most nagyon haragszol rám? – kérdezte az ajtóm előtt bocsánat kérően.
- Rád? Dehogyis, Suzie. Sokkal inkább magamra. Tényleg hülye voltam. – húztam el
a szám, mire Suzie megölelt. Elbúcsúzott én pedig remegő kezekkel kotorásztam a
táskámban a kulcsok után. Ahogy megéreztem a fém hideg érintését libabőrös
lettem. Annyira vágytam már a benti melegbe, hogy állandóan kicsúszott a
kezemből a kulcscsomó.
- Sokat akadékoskodik? – szólalt meg kedvesen, lágy hangon a hátam mögött.
- Azt hiszem sosem hatottam rá túl mély benyomást. Talán be kéne tanítani, mint
a kutyákat… - motyogtam halkan miközben néztem, ahogy kinyitja az ajtót.
Kivettem a kezem a táskámból és becsusszantam előtte.
- A srácok felültettek. Mielőtt odaértem már egy órával elkezdték így maradt
összesen tíz percem, hogy kifejtsem a véleményemet az új kampányukról – csukta be
az ajtót maga után. Néztem, ahogy
leveszi a kabátját és a cipőjét. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy
talán nekem is követnek kéne a példáját, de aztán kirázott a hideg és amellett döntöttem,
hogy maradok így, ahogy vagyok, amíg eléggé fel nem melegedek.
- Fázol? – nézett rám ölelésre nyitva a karjait. Bátran nyúltam volna utána –
ha épp nem okoztam volna neki csalódást azelőtt.
- Ü-üm… - ráztam meg a fejem, mire felhúzta az egyik szemöldökét. Oké, a
hazudozás általában sehogy sem megy nekem – és még veszélyes is.
- Hosszú nap volt, gyere, vegyünk egy forró fürdőt.
A hangja hívogatott, a keze melege pedig csiklandozott. Van ilyen? Talán mégsem
vett észre semmit. Vagy tudja, hogy leblokkolok, ha valaki túl gyorsan tesz fel
kérdéseket.
Az ablak mellett elhaladva láttam, hogy teljesen besötétedett, az ég fekete
volt, de csillag egy darab sem volt. Nem mertem a Hold után kutatni, félve hogy
balszerencsét hoz rám, ha vörös fény borítja be.
- Mit szólnál, ha holnap egész nap csak az ágyban heverésznénk?
- Nem azt csináljuk nap, mint nap? – mosolyodtam el az ötleten. Bill megengedte
a vizet, én pedig nekidőltem a szekrénynek.
- Majdnem. – nevetett fel ő is – Egyébként a húgod tervére visszatérve… -
nézett hátra, de megszólalt a telefonom. Védekezésképp felemeltem a kezem és
kiszaladtam az előszobába, ahol ledobtam a táskám. Kis kutatgatás után
megtaláltam. Suzie számát jelezte ki.
- Mit felejtettél itt? – vettem fel köszönés nélkül.
- Elment… - sírt fel Suzie a vonal másik végén. Egy pillanatra megállt az ütő
bennem és próbáltam összerakni a kirakóst. Ki ment el? Vagy mi?
- Mi történt?
- Összevesztünk… el-elment… - csuklott meg a hangja, bennem pedig az utolsó
darabka is megtalálta a pontos helyét.
- Frank?
- I-igen… itt hagyott…
- Megyek.
Leraktam a telefont és visszasiettem a fürdőbe.
- Mi a baj?
- Miért lenne baj?
- Zilálsz, zaklatott vagy és nem vetkőztél még le.
- Suzie és Frank szakított. Most hívott, bőgött, szétesett, és félek, hogy még
valami bajt okoz magának. Ne haragudj…
- Menj csak, semmi baj – húzott magához egy puszira, én pedig ahogy csak bírtam
megöleltem.
- Nem tudom, mikor jövök.
- Majd holnap bepótoljuk a mait – mosolygott kedvesen mire kezdtem még
rosszabbul érezni magam. Már egyszer megbántottam ma, még ha nem is mutatja ki,
vagy úgy tesz, mintha nem történt volna meg, de én tudok róla. És újra
elhagyom.
- Szia – nyomtam egy csókot a szájára és rohantam ki az ajtóhoz útközben
elkapva a táskámat a kanapéról. Mire beszálltam a kocsiba újra remegni kezdett
a kezem. Ismertem a húgom, tudtam, hogy mindenre képes, akár kárt okozni
magában.
Mire odaértem Suzie házához szétaggódtam az összes idegszálamat és csakis arra
koncentráltam, hogy testileg épségben találjam a húgomat, még akkor is, ha a
lelke most darabokra hullott.
- Hahó – nyitottam be az ajtón, ami meglepetésemre nem volt bezárva. Suzie
sokkalta elővigyázatosabb, mint én, így ő állandóan kulcsra zárja az ajtót.
Néha még a fürdőszoba ajtót is bezárta, ha véletlenül betörnének a házba,
miközben ő fürdik, vagy valami mást csinál.
- Annie? – hallottam a hangját a szobájából. Becsuktam az ajtót és benéztem a
szobába – romok, kupi, törött váza, ezer darabos papír zsebkendő. Tényleg vége?
- Suzie… - néztem végig rajta és melléfeküdtem az ágyban. A sminkje már rég lefolyt
a sok könnycsepptől, az ajkai remegtek, ahogy egész testében. Szorosan öleltem
magamhoz, mint mikor még kicsik voltunk, és megütötte magát, vagy én ütöttem
meg teljesen véletlenül. Akkor is mindig sírt, szőke haja az arca előtt volt,
mint egy fal, eltakarva őt a külvilágtól. Nagyon régen még én is vele együtt
sírtam ilyenkor. És most is képes lettem volna rá.
- Nem fog többet visszajönni… - nyöszörögte és még inkább sírt. Megvártam, míg
valamennyire lenyugodott, csak aztán kérdeztem rá, pontosan mi is történt.
- Bevallotta, hogy megcsalt, és azt mondta, hogy nem akar tovább élni velem.
Meg vagyunk átkozva, Annie…
- Már miért lennénk?
- Anyát is hányszor megcsalták már… Most meg Frank… Azelőtt Alex… És téged is
elhagyott már emiatt egy fiú. Chris, emlékszel rá?
- Hogy is verhetném ki a fejemből… - válaszoltam morogva. Kemény és fájdalmas
emlékeket idézett fel bennem ez az egy név. Sosem hittem, hogy valaha is
hallani fogom még a nevét.
- Mindannyian el vagyunk átkozva… Ez a mi végzetünk, hogy a férfiak mindig
megcsalnak minket! – szipogta, ahogy a már ronggyá használt zsebkendőt
szorongatta. Abszurdnak tűnt a kijelentése, mégis hordozott magában igazságot,
még ha csak keveset is. De az a pici is elég volt, hogy elborzadjak.
- Nem, ez így nem igaz. Bill sem csalt meg… És tudom, hogy nem is fog!
- Olyan jó nektek… Úgy szeretitek egymást. – nézett rám csillogó szemmel
- Csak bízok benne. Tudom, hogy nem tenné meg. Hidd el, Suzie, a te életedben
is el fog jönni az a fiú, aki sosem tenné meg ezt veled. Soha!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
