NAVIGATION

JUST4YOU
INTERAKTÍV
IRODALOM
FOR YOU
ENTER
18-AS SAROK^^

 
CHAT

SZABÁLYOK
- Ne káromkodj!
- Ne szidd az oldalt, a TH-t!

 
LINK ME

 
AFFIALITES

TOP AFFIS




12/11 szabad hely
 Korlátozott hely, kérd:
VENDÉGKÖNYV


ELITE AFFIS

 

 
SITE SISTER

 
SITE INFO

Szerkesztők: Enta & Rocky
Nyitás: 2009. aug. 03.
Szünet: 2010. jan. 22. - 2010. jún. 01.
Téma: Tokio Hoteles írások
Elérhetőségek:
Enta Rocky
Design: enta [03.26.]

 
VISITORS
Indulás: 2007-08-08
 
Dance with the Devil
Dance with the Devil : 2.rész - Eszeveszett futam

2.rész - Eszeveszett futam

  2010.06.28. 18:33

  


Senki nem szeret visszagondolni az óvodás vagy kisiskolás élményeire. Vagy igen? Tegye fel az a kezét, aki élvezte, akinek egy rossz emléke sincs a hosszú évek után. Nekem van, nem is kevés. Azt hiszem az életem akkor hullott darabokra mikor tizenkét évesen Édesanyámnál rákot diagnosztizáltak. Lehet annál nagyobb csapás egy kisgyermek számára, hogy elveszti az Anyját? Talán most azt mondod, hogy az apám még ott van. Viccelsz velem? Apám elhagyott, megszégyenített, köztárgynak tett ki. Az apám újraházasodott és egy másik városban született egy újabb kislánya. Nem tartja velem a kapcsolatot, hazudik, meglop. Ha úgy tetszik egy csapásra vesztettem el az Édesanyámat és az édesapámat. Hát most gondold át, lehet ennél rosszabb?
Édesanyám szeretni való tanár volt. Általános iskolában tanított alsóbb éveseket és mosolygott. Ezzel takarta a hatalmas nagy fájdalmát, amit apa okozott neki azzal, hogy megcsalta őt. Azt hiszem, sok dolog van, amit képtelen vagyok megbocsátani az apámnak. És talán ami a legrosszabb, hogy gyűlölöm. Gyűlölöm az apámat.
Aki mindvégig mellettem állt és segített az Ő volt. A legeslegjobb barátnőm, akivel átvészeltem az ingoványos jeleneteket, akinek a vállán órákig csak bőgtem, Ő pedig egy hangos szót sem szólt emiatt. Feltartóztatatlanul áradtak belőle a meleg, kedves, szeretetteljes szavak. Megnyugtatott, elködösítette az agyam és elhitette velem, hogy leszek jobban is. Lesz jobb, szebb, értékesebb életem még. Olyan könnyen hittem neki, annyira akartam, a szavaiba kapaszkodtam és úgy lógtam több méterrel a föld felett. Azt hittem igazak a szavai, bíztam benne, istenítettem. Aztán együtt tettünk valamit. Valami rosszat. És ott, abban a pillanatban a szavai elvesztették a hitüket. Úgy éreztem hazudott, becsapott, csak áltatott, hogy neki könnyebb legyen. De nekem is könnyebb volt hinni valamiben, ami botorságnak tűnt első pillantásra, minthogy látni a valóságot, azt a zord külsőt, amit ez az egész világ visel.
Hogy megértsd a jelent, a jövőt, először meg kell ismerned és meg kell értened a múltat.

- Annie! Nem mondom még egyszer! Gyere be a házba! – csendül fel Anya hangja, tele dühvel. Túl sokáig mentem a játékban és anya már nem élvezi. Hallom, ahogy becsapódik az egyik ajtónk a házban és már ott is terem mellettem a kapuban.
- Sipirc, befelé! – int az ujjával az ajtó felé, amin keresztül kirontott a házból. Bűntudatom van, lehajtom a fejem és lassan, a gombóctól a torkomban fulkodolva evickélek be a házba. Már a konyhában várok rá, míg ő odakint hangosan leszidja a játszótársamat, aki fura dolgokra akart rávenni.
Tizenkét évesen az egész furcsának tűnhet. Az is. Túlontúl furcsa. Megkapom a szokásos büntetést, a szobafogságot, az éhezést – amit igazából csak én harcolok ki magamnak. Nem eszek, még az étvágyam is elmegy, ha ilyen helyzetbe kerülök. Az ágyban fekszek, és azon töröm az agyam, hogy mikor lesz olyan hónapom, amikor nem kapok semmi féle vagy fajta büntetést. Lesz egyáltalán ilyen?
Odakinn az előszobában megcsörren a telefon. Anya odatopog mellé és hallom, hogy amint meghallja ki hívott fel minket, borsos hangulatba esik vissza.
- Szobafogságban van, sajnálom Lily. Talán majd egy hét múlva.
Belefúrom az arcom a párnáimba és legszívesebben sikítanék. De én most akarom! Most! Nem egy hét múlva! Lilyt akarom!
Egész nap az ágyban maradni elég fárasztó, így hamar álomba merülök, és mire valóban felébredek, az egy hét elillan a fejem felett. Hét nap barátok után sóvárogva, elmerülve a legbutább álmokban, elveszve a saját ösvényemben, amit magamnak alakítottam ki. A leglefoglalóbb játékok is dög unalmasnak tűnnek. Vajon előtte is azok voltak, vagy csak hirtelen váltak azzá, pontosan akkor, amikor semmi hasznukat nem vettem?
Hét nap. Kínszenvedések sorozata, baklövéseknek ez alatt a hét nap alatt semmi helye nem volt. Nem ronthattam tovább a helyzetemet még jobban. Akkor csak még kilátástalanabb lett volna a szitu. Úgy éreztem magam, mint egy elemes kutya, amelyik bármelyik pillanatban lemerül, ha nem kap nagyon gyorsan utánpótlást.
Aztán eljött a hetedik nap. A teremtésben Isten ekkor fejezte be művét, a mi világunkat. Anyáék sokat meséltek a Bibliában szereplő történetekről és mikor kicsi voltam fel is olvastak belőle számomra. Az évek múlásával viszont egyre ritkult a felolvasóest megszervezése, úgy tűnt anyáék letértek a református útról. Többet nem hallottam sem Istenről, se a pokolról, sem az angyalokról, de még csak a démonokról sem. Már nem hittem többet abban, hogy léteznek mások is, mint az élők, az emberek, csak mi voltunk a nézetemben.
A hetedik nap fejeződött be az én büntetésem. És akkor kezdődött egy új élet az egész családom számára. Kiderült, hogy Anya rákos. Egy éve volt már annak, hogy a térdéről leszedette az anyajegyét. A rá következő hónapokban az egész világ megfordult körülöttem – vagy inkább kifordult. Nem mertem otthon maradni, de elmenni is képtelen voltam. Nem mertem áthívni Lilyt, de közben úgy éreztem megőrülök, ha nem találkozhatok vele és nem beszélgethetünk. Az iskolában nem mertem senkinek sem elmesélni, ami otthon zajlik. Csak még jobban belebonyolódtam volna az életbe. Már így is teljesen zaklatott voltam. Nem értettem, hogy miért pont velünk történik ez. Miért pont velem? Újra csak önző gondolatok furakodtak az agyamba, kiszorítva minden helyet a jónak. Már nem tudtam semmit. Nem értettem mit mond a doki, nem érettem mit mond Anya, vagy apa, nem érettem a gyámhatóság kérdését, miszerint jól vagyok-e. Jól vagyok-e? Miféle abszurd kérdés ez egy tizenkét éves kislánytól, akinek az édesanyja rákban haldoklik? Jól vagyok-e? Nem. De mindig azt hazudtam, hogy igen.
Nem tudtam mi fog történni, de egy dologban biztos voltam. Nem akarom Anyát elveszíteni. És bár ő nem látta, de esténként, a sötétben sírva fohászkodtam érte Istennél. Reménykedtem, hogy meghallja, és rájön, hogy nekem hatalmas szükségem van az Anyukámra. A hóbortos énjére, a dühös és ideges hangjára, a büntetéseire, amit valahogy mindig képes voltam enyhíteni. Kivéve az utolsót. A legutolsót, amikor olyan rossz érzés kerített hatalmába, hogy képtelen voltam kimászni az ágyamból. Leterített és nem hagyta, hogy legyen akár egy ép gondolatom. Felfalt belülről, hatalmas űrt hagyva a testemben. Mintha az összes létfontosságú szervemet kiszippantotta volna. Csak egy test voltam. Vagy talán már csak egy lélek. Semmi a régi énemhez képest.
Sok szenvedés után Anya végül feladta, míg én továbbra is bíztam benne, az orvosokban, Istenben. Hittem bennük, de egy pillanat alatt minden hitem darabokra hullt. A földön találtam magam, a hideg csempén, a kórház rideg falai között. Emberek százai nyüzsögtek mellettem, kérdezgettek, de nem hallottam őket. A fülemre tapasztottam a kezemet, hogy elhallgassanak. De ott voltak a fejemben, az összes gondolatomban, az összes szavamban. Nem az orvosok, nem a nővérek, még csak nem is a takarító, aki először látott meg és szólt azonnal az egyik főorvosnak. Mások. Elérhetetlenek és láthatatlanok voltak. De hallottam őket, suttogtak a fülembe, bíztattak, melegséget árasztottak el bennem, elhittem, hogy van még kiút ebből a rémálomból. De aztán eltűntek, a fagyos valóságot maguk után hagyva. Gyűlöltem őket. Ők is ugyanúgy elhagytak, ahogy anya tette.
Elvesztettem az Édesanyámat. Hosszú, fájdalmas úton. És ami utána jött maga volt a pokol. Mégsem sírtam, egyszer sem. Ha akartam volna, akkor sem ment. Nem próbálkoztam, gondoltam majd magától rám talál. De nem így lett. Napok, hetek, hónapok múltak el könnycseppek nélkül. Mindenki depressziósnak tartott, agyfurkászhoz akartak küldeni, de nem tették. Én voltam számukra most a legfontosabb és tudták, hogy idővel majd túl leszek rajta. Hát tévedtek.
Anya temetésén oly sok ember vett részt, hogy megszámolni sem tudtam. Huszonöt idegen embernél megálltam és úgy döntöttem Anyát nézem az ő, külvilági arcukhoz képest. Mert Anya arca nyugodt volt, gyönyörű, azt sugallta számomra, hogy minden rendben lesz, ez az én sorsom, ami elől nem menekülhetek. De azt nem mondta el nekem, hogyan élhetném túl az odáig vezető utat. A sorsom végéhez fogalmam sincs, hogy juthatnék el. Nincs sehol egy cetli, amin súgnak számomra, nincsenek táblák, melyek mutatják a helyes utat. Csak én vagyok és az önzőségem. És akkor még nem is említettem, hogy mennyire képes vagyok minden jelet félreérteni. Kiforgatom mások szavait pontosan az ellenkezőjére. Mi van… Mi fog történni, ha eltévedek az úton, Anya? Mi lesz velem, ha teljesen félreértelmezem a jeleket, amiket kapok? Ha azt hiszem a jóra, hogy rossz, a rosszra pedig hogy a legjobb? Fogsz segíteni nekem, Anya? Vagy végleg elhagytál?
De Anya nem válaszolt. Többet már nem fog.
Túl akartam élni ezt a hatalmas veszteséget. És ezért bármire képes voltam.
Tizennégy évesen, két évvel Anya hirtelen halála után az egész világra átkot szórtunk Lilyvel. Azt állította, hogy az egész családjában minden női tag boszorkány. Láttam a tükörben hogy felcsillant a szemem erre a szaftos információra. Kaptam az alkalmon és jól megszívattam az egész világot. Később kiderült, hogy a főzet és az ige, ami elmormoltunk teljesen hasztalan. Még egy patkányt sem tudnánk vele megölni – kivéve, ha megitatjuk vele a löttyöt, amit kotyvasztottunk. Lily mamájának legalábbis ez volt a véleménye. Azt mondta, ha meg akarjuk átkozni a földkerekség összes emberét azt több növénnyel és valami ütősebb szöveggel kéne tennünk. Hármasban kreáltunk egy újat… Volt benne minden, több gyerek, aki a hüvelykujját szopja, kutyák, akik a goromba postás bácsik fenekébe harapnak, macskák, akik borsot törnek a tűzoltók orra alá, patkányok, akik elárasztják a puccos népség vacsoráját. Titokban még valami mást is odasuttogtam a szöveg végére. Hogy Anya jöjjön vissza, de gyorsan, mert ez így már nem mehet tovább.
Két évre rá rádöbbentem, hogy micsoda gyerekes ötlet volt magamra húzni egy hacukát, ami totál bő volt rám és olyan dolgokat kántálni, ami igazából nap, mint nap előfordulhat, és amitől a világban egyetlen egy ember sem fog rosszabbul járni. Tizenhat éves koromra a dolgok annyira elharapództak, hogy apának már volt egy másik családja, akiket soha nem akartam látni, apám szülei meghaltak így Anya szüleihez kerültem. Odakerülésem után nem sokkal autóbalesetet szenvedtek. Már senkim nem maradt és kezdtem azt érezni, hogy ez mind csak miattam van. Én okozom a legtöbb balesetet, a legszerencsétlenebb ember vagyok a világon. Már nem volt senkim. A gyámhatóság apámhoz akart elhurcolni. És ekkor tettem meg azt a végzetes lépést Lilyvel. Léptük meg, amit sosem vagyok hajlandó megbocsátani magamnak.

Remegtem egész testemben, ahogy ott álltam a fürdőszobában. Tiszta volt, fehér, nyugodt. Én viszont zaklatott voltam és őrültségnek tartottam az egészet. Mégis mi a fenét keresek én itt?! Komolyan meg akarok halni?! Ennyire elment az eszem? Azt persze tudtam, hogy sosem voltam túl értelmes kölyök, na de hogy erre vetemedjek!
Belenéztem a tükörbe, a másik pillanatban pedig tudtam, hogy hiba volt. A szemem véres volt, a szám is remegett, falfehér voltam, mintha már halott lennék, pedig a nehezén még nem is estem túl.
Mögöttem a polcról leesett egy törölköző, majd még egy és egy újabb. Egymás után hulltak a földre, mintha egy láthatatlan személy dobálta volna őket a lábam elé. Ha eddig remegtem és féltem, akkor most már az ájulás szélén egyensúlyoztam. Nem akartam hinni a szememnek. Van ilyen? És ha igen, akkor ki? Vagy mi? Miért?
- Lily… - nyögtem alig hallhatóan, igazából mintha csak formáltam volna a számmal a nevét, de hang nem jött ki a számon.
Mögöttem a csap kinyitódott össze-vissza fröcskölve az egész fürdőt. Én is vizes lettem, az arcomon folytak végig a cseppek, mintha sírnék. Ahogy megfordultam újra szembe néztem magammal. Még borzasztóbb látványt nyújtottam, mint előtte. Valami belülről hajtott, azt akarta, hogy tegyem meg, most, mielőtt még késő! Éreztem, ahogy a véremben száguldozni kezd az adrenalin és a penge után nyúlok. De egy másik, lágyabb, édesebb hang visszatántorított. Szinte hallottam, ahogy a fejemben beszél, beszél, és csak beszél. Fogalmam sem volt miről, vagy, hogy hogyan. Nem érettem egy árva szavát sem, de a hangsúlyból tudtam mit akar.
- Hé… nélkülem akartad elkezdeni? – nyitott be Lily, és ahogy a látvány elé tárult – az én halálra rémült arcommal együtt – megértette, mi is történt az előbb.
- Mi történt? Mi történt?? Mit mondott? Beszélt hozzád?? – erősen közrefogta a kezeimet, és kivette a pengét az ujjaim közül. Megráztam a fejem, összeszorítottam a szám és hallgattam. Lemertem volna esküdni, hogy az előbb még sikítást hallottam a fejemben… De most már csend honolt.
- Nem csevegni jöttem… - mondtam végül halk, monoton hangon, ami nem is hasonlított a sajátomra. Lily bólintott, a törölközőket elrugdosta az egyik sarokba, majd mindketten leültünk a hideg csempére.
- Kész vagy? – kérdezte miközben felemelte a csuklóját az arcához a másik kezével pedig a pengéért nyúlt. Bólintottam és figyeltem, hogy csinálja. Csuklójához emelte a pengét és apró vágásokat ejtett rajta. A vér bugyborékolva serkent ki a sebből, amit egyre több követett. Egyre mélyebb vágások, tarkítva egymást. Ahogy az egyik kezével végzett ugyanezt elvégezte a másikon is. Mosolygott, mikor végzett és rám nézett. A szeme csillogott, én pedig elhatároztam magam – követem, bárhova is megy.
Odaadta nekem a pengét, amit használt. Tétován vettem el tőle és láttam, hogy az én kezem jobban remeg, mint az övé, amin annyi sérülés van. A csuklóm alatt húztam egy kisebb csíkot. A bőröm elfehéredett majd pár másodperc múlva a vérem csak úgy zubogott az apró, pici kis nyílásból. Ahogy a saját vérem illatát megéreztem szinte elkábultam tőle, extázisba estem, nem figyeltem mit teszek, csak még több vért akartam magamból kisulykolni. Amit meg is tettem.
Lilyvel egymás mellé feküdtünk, így vártuk a végét. A végét az életünknek, a sok balszerencsének, a szívünk heves vágtájának. Álmosság tört rám és tudtam, hogy eljött az én időm is. Már nem fordulhatok vissza, innen már nincs visszaút. Mielőtt viszont végleg lehunytam volna a szemem forróságot éreztem az arcomon végigfolyni, és valami sós ízű folyadék legurult egészen a számig. Könnycsepp? Sírok?
  Nem. Nem én sírtam. Anya volt. De érte haltam meg.

 


MusicPlaylist
Music Playlist at MixPod.com



Neko


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?