1.rész

  2010.06.08. 19:15

A nap, amikor minden tönkrement körülöttem? Igen, tisztán emlékszek rá. Az esküvőm után történt nem sokkal. Derült égből villámcsapás. Igazából szavakat sem tudnék találni rá. Sem arra, hogy mit éreztem akkor, abban a szent pillanatban. Ma már viszont bánom, amit akkor kiforraltam.
Hogy mi történt? Hosszú út vezet a legvégéig, de talán megpróbálok mindent úgy elmesélni, hogy tisztán láthasd a dolgokat.

 

- Hé, megállj kislány! – nyúlt a kezem után, visszarántva maga mellé az ágyba – Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen!
- Már pedig az elfoglalt embereknek sajnos nincs idejük tovább pihengetni és lóbálni a lábukat egész nap – toltam el magamtól, mire csak felmordult válaszként.
Igen, az én kicsi életem. Dolgozó nő vagyok, egy imádnivaló férfival az oldalamon. Legalábbis ezt hittem még akkor.
- A mai menet? – ült fel az ágyon kinyújtóztatva a lábait.
- Szokásos! – húztam magamra az egyik pólómat félúton a fürdő felé tartva.
- Azaz? Bókokkal árasztanak el és kikezdenek veled?
- Azt nem inkább veled szokták megtenni? – néztem hátra nevetve, tudván hogy ez a gyenge pontja.
- A koncertek csak koncertek, nem pedig randi helyszínek.
- Ahha… és az a lány múltkor? – néztem rá szúrós szemmel. Felfújta az arcát hosszan bent tartva a levegőt, miközben a szemeit forgatta.
- Fogalmam sincs, kire gondolsz! – rázta meg a fejét
- Arra, aki a koncert kellős közepén felhúzta a pólóját megvillantva alatta a meztelen melleit… rémlik?
- Ohh… hogy az? – nevetett fel láthatólag kellemes emlékként elkönyvelve azt a pillanatot – Tényleg nem volt semmi a csaj!
- Bill! Ez nem vicces! – húztam fel a nadrágomat – Tegyük fel, hogy én is ugyanezt megteszem egy Sex Pistols koncerten… örülnél neki? – másztam vissza az ágyba
- Nem! Meg ne merd tenni! – villant meg a szeme, amitől rémülten hököltem hátra. Ilyen Bill is létezik? Az öt év alatt, amit együtt töltöttünk nem volt alkalmam az összes oldalát megismerni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne tudtam volna mi a kedvenc étele, itala, együttese, filmje. Épp csak voltak elfedett személyiségei, amit sosem tudtam kifürkészni. De ez így volt jó. Legalábbis akkor még így gondoltam.
- Fogmosás? – húzta végig az ujját az alsóajkamon.
- Basszus, tényleg! – kaptam észhez kirohanva a fürdőbe.
- Akkor a mai menet? – kiabálta utánam gyermek hangon
- Em uom… ok ervez kalán, aogy eig. – vontam meg a vállam majd kiöblítettem a számat
- Ez aranyos volt, de semmit sem értettem belőle – mosolyodott el mögém lépve
- Nem tudom. Sok perverz kaján, ahogy eddig. – ismételtem meg az előző mondatomat egy törölköző után nyúlva.
- És este mit csinálunk? – nyomott egy puszit a tarkómra
- Mit kéne? – néztem hátra, mire megnyalta a száját. – Na neeem! Nem!
- Na! Add be a derekad! Te is mindig élvezni szoktad! – eresztett el egy meggyőző mosolyt
- Pontosan mit is szoktam szeretni benne?
- Mindent! De főleg hogy én szolgállak ki akkor téged, és neked csak hagynod kell… - hajolt a nyakamhoz apró csókot lehelve rá.
- Az égett hús szagát és a hozzá nem passzoló bort? – nyögtem halkan, de ellenkezni már képtelen voltam.
- Azért nem főzök ennyire rosszul! – mondta durcás hangon beleharapva a nyakamba.
- Aú! Hé! Ezért este valami finomat kérek!
- Igenis asszonyom! – húzta ki magát nevetve.

***

- Annie! Az irodámba! – dübörögte a főnököm ellenkezést nem tűrő hangon. Összehúztam magam amennyire csak képes voltam és leszegett fejjel léptem be az ajtón.
A főnököm Jake hihetetlen magas volt. Már-már meglepően magas, nem is értem miért épp a business világában dolgozik, semmint hivatásos kosarasként. Amellett hogy magas hihetetlen jó képű. Markáns arcát sötét haja keretezi, ami kiemeli a zöldes árnyalatokban csillogó barna szemeit. Álom pasi, mindenki zsánere, sexi, izmos, jó humorú. Szörnyen rossz főnök.
- Tettem valami rosszat? – kérdeztem halkan, elnyomva a szemtelenségemet
- Ezt inkább én kérdezhetném. Tettél valami rosszat, Annie?
- Kéne tudnom róla?
- Nem, nem kéne. – rázta meg a fejét és leült a székére.
- Hát akkor? Miért vagyok itt, elmondanád? – támadtam rá, mire elkerekedtek a szemei.
- Milyen régóta is ismerjük egymást? – tűnődött el ujjait összefonva.
- Miért kérdezed? – ültem le az asztalával szemben lévő egyik székre.
- Ugye tudod… ha bármi baj történne, hozzám nyugodtan fordulhatsz! Bármi, bármikor! Ha a kapcsolatod nem úgy menne, ahogy tervezted...
- Várj, várj! – vágtam közbe – Mi van a kapcsolatommal?
- Semmi! Mi lenne? Semmi. Gondolom. – krákogott egyet majd ide-oda pakolgatta a mappáit.
- Jake… te tudsz valamit! – néztem rá, mélyen a szemébe, mire megrémült. Ó, de még mennyire hogy tud valamit!
- Annie ne viccelődj! Én csak azt mondom, hogy ha…
- Bármi probléma adódna a kapcsolatommal hozzád nyugodtan fordulhatok! – fejeztem be a mondatát – Igen, ezt már hallottam. És nagyon rendes tőled. De mit tudsz? Mi miatt kéne hozzád fordulnom?
- Ha valami nem úgy történne, ahogy… a lényeg, hogy bármi történik, rám számíthatsz! Ha ez a Kaulitz fiú sok év után meg fog bántani, akkor tudd, hogy vannak embereim, akik könnyűszerrel megoldják ezt a kis problémát…!
- Embereid? Úgy… úgy érted verőgépek? – nevettem fel, már a gondolat is abszurd volt – Jake, mit tudsz? – tettem fel harmadjára a kérdést, remélve hogy most talán elkotyogja.
- Nincs semmi! Nem tudok semmit! Csak… féltelek. – szomorodott el a pillantása
- De hát… minden rendben köztem és Bill között… sőt, ma még főzni is fog nekem!
- Főzni…? Rendes srác lehet… - morfondírozott el kívül hagyva az én jelenlétemet.
- Jake? – húztam vissza a valóságba
- Igen?
- Most már mehetek?
- Persze! Menjél csak nyugodtan!
- Köszönöm – mondtam és felálltam, de a kilincs felé nyúlva Jake megállított egy akkor még teljesen értelmetlen kérdésével.
- Mit főz neked ez a srác? Csak mert remélem nem akar megmérgezni valami ehetetlen étellel… - nevetett fel erőtlenül.
- Jó kérdés. Még én sem tudom, de ha finom lesz hozok neked holnap egy kis kóstolót! – nevettem el magam én is, majd kiléptem az ajtón.

***

- Megjöttem! – csuktam be magam után a bejárati ajtót. Már az előszobában érezni lehetett a sült csirke finom illatát.
- Szia, édes! Milyen volt a meló? – nyomott egy puszit az arcomra. A haja össze-vissza állt és a megszokott itthoni bemelegítő helyett csak egy halásznadrágot viselt.
- Szarul, de most már sokkalta jobban vagyok! – mosolyodtam el kacéran, magamhoz húzva nem csak egy arc puszira.
- Odaég a csirke! – tolt el magától a konyhába rohanva. Hihetetlen látványt nyújtott még így, több év után is. Aprót nevettem rajta és elindultam a szobánkba.
- Hé! Hova mész?! – állt elém miközben a konyha felé kacsingatott
- Gondoltam átöltözöm a nagy eseményre. – néztem rá nevetve, mire ő is elmosolyodott.
- Miért nem segítesz inkább nekem?
- Segíteni? – döbbentem le, hiszen sosem fogadta el a segítségemet ilyen estéken.
- Aha… menj és nézd meg a csirkét! – utasította én pedig összezavarodva fordítottam neki hátat a csirke felé indulva. Teljes meggyőződéssel hittem, hogy Bill megkergült.
- Mi lenne, ha inkább megterítenél? – állt közém és a sütő közé. Ez már több volt, mint furcsa. Félti a csirkéjét?
- Oké… - feleltem miközben az arcát fürkésztem. Ideges volt és zihált. Túl furcsa az előző napokhoz képest. Várjunk… előző napok? Azt hiszem bő egy hónapja már furcsának lehetett nevezni Bill viselkedését.
- Bill… te már megterítettél! – mondtam monoton hangon, ahogy megláttam a gyertyákat az asztalon rózsaszirmokkal teleszórva az egészet.
- Ó, bassza meg! Akkor… miért nem ülsz le egy kicsit TV-t nézni?
- Miért nem mehetek be a szobába átöltözni?
- Így is tökéletesen nézel ki! – ölelt magához
- Oké… akkor valahogy lefoglalom magam. – hagytam magam sodorni az árral. Mást sajnos nem tehettem akkor. Fogalmam sem volt mit tervez, vagy mit nem. De hagynom kellett, hogy kibontakozhasson a terve.
Fél óra múlva az asztalnál ültünk, gyertyafény, lágy zene, az én gyomrom felfordulva. Leszögezném, hogy én igenis nagyon szeretem az ilyesfajta romantikát. De ez most más volt. Éreztem, hogy most valami nem lesz ugyanolyan. Megcsalt? Ha azért főzött, hogy jobbá tegye, akkor a fején landol a kaja. Nem. Nem hiszem, hogy megtette volna. De akkor meg mi a fene ez az egész?
- Khm… milyen? – kérdezte remegő hanggal
- Finom. – mosolyodtam el és belül valami arra késztetett, hogy azonnal rákérdezzek erre az egészre. A félelmeim viszont visszatartottak.
- Van egy meglepetésem! – nézett fel rám és mind a két keze eltűnt az asztal alatt.
- Ó… - motyogtam, a kezei pedig újra az asztalon pihentek egy kis apróságot tartva az ujjai között. Egy kis dobozt. – Ó…
  - Hát… kicsit másképp terveztem… - nevetett fel félszegen, kitolta a székét, felállt és mellém térdelt – Annie Sparks, lennél a feleségem?
- Ó...