|
46.rész
2009.10.14. 17:19
Mi van veled Lisa? Mi a francért vagy ilyen félős? Mit nem mondtál még el? Hallod, Lisa? Ne futamodj meg! Mégis mit képzelsz? Úgyis kiderül! Mondd el! Rögtön!
Negyedjére ébredtem zihálva, izzadva, remegve és hatalmas görccsel a gyomromban.
Tom szavai még álmomban is visszhangoztak a fejemben, és alakot is öltöttek. Magam előtt láttam az izzó szemét, a kemény arcvonásait, a dühtől remegő kezét, ahogy az asztalra csap, és magamat, ahogy ott ülök megrémülve, levegő után kapva, minden erőmmel arra gondolva, nehogy kiadjam magam. Nem tudhatja meg sem ő, sem Bill hogy mennyasszony vagyok. És nem is fogják. Vége. Vége ennek az egész játéknak. Sebastian az, aki nekem való. Nincs értelme áltatnom magam.
-Nem tudsz aludni? – mormolta mellettem rekedtesen Sebastian. Nem mertem rá nézni, féltem, hogy talán újra elbőgöm magam, megrémítve ezzel.
-Csak… rossz álom. Mindegy! – suttogtam a falnak, nyugtatásképp magamnak, és minden apró fülnek, ami hallgatózott ott belül az agyamban.
Behunytam a szemem, és bár csak tettetni akartam, hogy alszok, végül sikerült is elszenderednem. Újra ugyanazt álmodva. Megállás nélkül. A párnát szorongatva.
***
A halk kopogások már-már az őrületbe kergettek, és a pokolba kívántam a magas sarkú cipő feltalálóját.
A fejem hasogatott, a közérzetem rossz volt, és mindent megtettem volna, hogy csak egy pillanatra is lássam Billt. Mind hiába. A szívem egy része már elégette az emlékek hadát, de a másik még mindig egy csókra áhítozott, vagy egy kis ölelésre.
Félpercenként ásítoztam, a hajammal eltakarva az álmos arcomat. Néha úgy éreztem, nem bírom tovább nyitva tartani a szemem, és az asztalon dőlve fogom kialudni magam. Aztán rájöttem, hogy erre képtelen lennék. Ha csak a rémálmokra gondoltam már behunyni sem volt kedvem a szememet.
-Lisa, Alexis keres! – nyitott be kopogás nélkül Reachel, boldogságtól csillogó szemekkel.
-És minek kéne örülni ennyire?
-Jaj csak… úristen Lisa! Nem fogod kitalálni!
Egy pillanat alatt az asztalomnál termett, a szememnek túl gyors, és követhetetlen tempóban ugrálva felém, az ajtót becsapva maga után.
-Ha így kezded tényleg jó hír lehet.
-Lisa… eljegyeztek!
-Mi? Mi van?
***
Fogalmam sem volt, mit tegyek hirtelen tönkre. Le kellett vezetnem a felgyűlt feszültséget, de sehogy sem voltam rá képes.
Az út csúszós volt, én pedig túl ideges a kormány mögött, hogy akár a következő másodpercben elüssek valakit, vagy frontálisan ütközzek egy másik járművel.
Helyette talpig nyomtam a gázt, lehúztam az ablakot és élveztem a hűs, esti levegőt. Nem bántam volna, ha épp mögöttem jött volna Bill, leállít, és a kocsiban csináljuk.
Apró könnycseppek folytak végig az arcomon, lemosva a sminkemet, amit reggel oly nagy bőszen kentem magamra, eltakarva a hatalmas karikákat a szemem alól. Tartottam a ténytől, hogy Billt elvesztem. De még jobban megrémültem, ha csak arra gondoltam, hogy akár Sebastian is elhagyhat. Kiutat kerestem, támpontot, vagy csak egy jelet, hogy kit is kéne választanom. Hiszen ha Billt választom, akkor Sebastiant teszem tönkre, de ha mégsem bontom fel az eljegyzésemet, végleg elveszítem azt, akiért annyi ideig csak álmodtam.
Egy pillanatra behunytam a szemem és elképzeltem Bill gyönyörű szemeit, áhítattal fogtam volna meg az arcát, suttogtam volna az ajkai közé, hogy szeretem.
A kocsi csikorgó hangot adott ki magából. A fék alig fogott, és az utolsó, amire emlékeztem, egy hatalmas fa törzse volt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
