Az arcomba húztam a sapkámat, a földet nézve, ahogy a lépteimre a bogarak rohanva mennek arrébb, félve a haláltól.
Én nem féltem. Este, Bill karjai között, a forró testéhez simulva semmitől sem féltem. És nem érdekelt a holnap. Vagy a cég. Még a saját életem is hidegen hagyott.
Ott akartam lenni megint. Újra és újra átélni, amíg bele nem halok, és a sok orgazmustól el nem vesztem végképp az eszem, és öngyilkos leszek.
A sietségem közepén észre sem vettem, hogy hol vagyok, vagy merre is tartok igazán. Egyet tudtam viszont. Hogy semmi kedvem nincs egyre csak távolodni Billtől.

***

-Lisa… Lisa… hahó kicsim ébredj! Na, te kis álomszuszék!
Sebastian ujjai a vállamat simogatták, a lehelete a nyakamat csiklandozta, én pedig kábultan próbáltam magamhoz térni.
-Hány óra? – nyöszörögtem félig csukott szemekkel. Hullának éreztem magam, és hiányzott az a finom illat, ami tegnap este még a bőrömön örvendeztetett engem.
-Dél, de most nem számít! Kérsz reggelit? Kávét? Teát?
-Inkább csak egy kád forró vizet…
-Megengedem neked! – nyomott még egy puszit a homlokomra, majd az ágy halk vinnyogással jelezte, hogy Sebastian eltűnt.
Emlékek zúdultak rám, Bill csókjától kezdve, a mai reggelig.
-Minden oké?
-Mit? – rémülve vettem tudomásul, hogy Sebastian talán már percek óta engem néz
-Falfehér vagy. Jól érzed magad?
-Igen, csak tényleg kéne már az a forró víz.
-Mindjárt kész. Segítsek addig valamit?
-Igen… csinálnál nekem mégis egy teát?
-Persze. Ügyelsz addig a vízre?
-Igen. és köszönöm!
-Mindjárt itt leszek!
Halk ajtózáródás, és mocorgás a lépcsőfokokon. Üres tekintettel bámultam magam elé, elérve, hogy rájöjjek mi is történik most bennem. Végül remegő ujjakkal nyúltam a telefon után, Bill számát tárcsázva.
A gyomrom görcsbe rándult, ahogy egyre többször csöngött ki, de semmi. Nem vette fel. Hatalmas könnycseppeket ejtve dobtam el az ágy végére a mobilt.
Hol rontottam el, és mit? Nem kellettem volna ott lennem vele. Talán csak én értem félre?
-Kész is a tea… - nyitott be Sebastian egy hatalmas csuporral a kezében.
-Már nincs rá szükségem. – morogtam, ahogy a fürdőszoba ajtaja becsapódott mögöttem, hátrahagyva a meglepett Sebastiant.
A tükörbe nézve végre rájöttem mi is zajlik bennem. Az első szerelmet sosem lesz képes az ember elfelejteni. Soha.

***

-Ez most jól ment, nem? – dobta le magát a kényelmes bőrfotelbe, ikre mellé.
-Jah… jól ment… - motyogta a telefonja kijelzőjét pásztázva.
-Ha így folytatjuk tovább hamarabb kijön a lemez mint várnánk!
-Jah… hamarabb…
-Bill te figyelsz is rám, vagy inkább húzzak arrébb?
-Felhívott.
-Ki?
-Lisa
-Nocsak! És? – izgatottan terült szét a fotelben, közelebb húzódva testvéréhez
-Tom, nem mindent meséltem el!
-Miről? Hékás kihagysz engem a magánéleted legrejtettebb zugából, bazd meg?
-Tom! Állj már le!
-Inkább meséld már el az istenért!
-Tegnapelőtt… mikor nem voltál otthon…
-Igen, igen a lényeget mondjad már! – vágott közbe csillogó szemekkel
-Lefeküdtünk. – mondta ki egy szuszra bár számára több órának tűnt. Tomra nézve bátyja döbbent arcát látva nevetni kellett, bár tudta hogy semmi nevetséges nincs ebben.
-Az öcsém végre elvesztette a szüzességét!