Fogalmam sem volt mit keresek ott. Tengődtem az utcák között, keresve valamit. Keresve de nem találva. Az idő egyre rosszabb lett. A szél csípőssé vált, a nap eltűnt a fehér felhők mögé, a felhők pedig egyre szürkébbé változtak.
Összébb húztam a kabátom cipzárját, megelőzve, hogy a hideg szellő bejusson a pólóm alá. A fogam vacogott, a táskámat szorosan magamhoz nyomtam, és imádkoztam, hogy legalább találjak egy kis motelt a közelben, ahol meghúzhatom magam.
A valódi ok, hogy elindultam erre a merész sétára Ő volt. Őt kerestem. De nem találtam. Figyeltem az utcák nevét, lefordultam ott, ahol kellett, de nem jutottam sehova. Csak a város elhagyatottabb helyére. Még az is eszembe jutott hogy felhívom. De nem akartam zavarni. Csak hazajutni.
Az eső halk zápor formájában csendesen esni kezdett. Én pedig tömbházak között sétáltam.
-Soha nem jutok haza… - nyöszörögtem reményt vesztve. Megsokszoroztam a lépteimet, hátha mégis van egy kis remény, hogy valaki meglát.
Sebastiant nem hívhattam fel újra. Pontosan délkor közöltem vele telefonon hogy ki kell szellőztetnem a fejemet, és elmegyek az egyik rég látott barátnőmhöz a város másik végére. Ha felhívtam volna azzal az ürüggyel, hogy nem tudok haza jutni, feltehetőleg olyan kérdések futottak volna végig az agyán, amire soha nem tudtam volna úgy válaszolni, hogy ne derüljön ki, hazudok.
Páni félelem lett úrrá rajtam, és a könnyeim összemosódtak az esőcseppekkel. Összefontam a karomat, és most először örültem neki, hogy sapkát húztam a fejemre.
Tudtam, hogy el kell valahova bújnom az eső elől. Talán kopogjak be egy családhoz? Befogadnának egyáltalán? Nem néznének hülyének, hogy aznap estig menedékül használnám a családi fészküket? Nem, nem teszem ki magam ilyesminek.
De akkor mégis mit csináljak? A rohanás nem éppen a legmegfelelőbb dolog ennek a kezelésére. Hiszen hiába futok az eső ugyanúgy zúdulni fog rám. Nem fogom túlélni ezt a napot…
-Lisa?
Alig mertem hátra nézni. Ahogy megláttam Bill fekete sörényét hatalmas örömet éreztem. Meg akartam ölelni, és minimum megpuszilni az arcát, amiért megmentett.
-Bill! Istenem de jó hogy megtaláltalak! Itt bolyongok már mióta!
A feltörő érzelmeimnek alig tudtam nemet mondani, elfojtani pedig még úgy nem tudtam. Halkan hozzáléptem és boldogan szippantottam be az illatát, ahogy átkaroltam a derekát.
-Mit keresel te itt, ahol Lisa Cafferty sosem járna? – mosolyodott el. Észre sem vettem, hogy az eső tovább áztatja a sapkám szövetét.
-Eltévedtem. Ugye befogadsz Bill Kaulitz?
-Kérdezned sem kellene. Na gyere!
Fél óra sietős séta után megállt egy hatalmas ház előtt, ami apa hajlékára emlékeztetett, ami pedig a tegnapi napomat jutatta az eszembe.
-Húha… te sem aprózod el! – nevettem fel, ahogy előre engedett az ajtóban.
-Hát tudod, ha már a baglyok életét élem kényelmes helyen tengessem már azt a kis időmet, amit itt töltök!
-Szóval éjjeli bagoly lettél Bill Kaulitz?
-Egy művész csak az lehet! – húzta ki magát, ezer wattos mosollyal.
-Fel tudsz valamivel melegíteni?
-Teára gondolsz vagy testiségre?
-Én egész pontosan whiskyre gondoltam! – kacsintottam egyet, bár a második eshetőség sokkal érdekesebbnek tűnt számomra.
-Nincs ahhoz még túl korán?
-Nem, dehogy! Sőt már le is késtük úgyhogy sokat be kell pótolnunk!

***

-Oké, mesélj, mit csinálsz?
-Öhm hát… dolgozok!
-Nem így értem!
-Turnézgatok!
-Bill! Ne fuss el a válasz elől!
-Pedig szívesen tenném.
-Tom hol van?
-Tom hát… igen ő mindig is Tom fog maradni – vigyorodott el újra, a mai nap alkalmával már sokadszorra. Ahogy ott ültem mellette, mintha újra tizenhat éves lettem volna.
-Mikor jön haza?
-Jó kérdés! Ha eddig nem jött akkor azt hiszem ma este már nem is fog…
-Az szuper!
Újra kortyoltam egyet a whiskyből, és bár már épp elég volt, folytattam. A bal gyűrűsujjamra néztem, és végigfutott az agyamon, hogy az eljegyzési gyűrűt a táskám mélyére süllyesztettem. Nem is tudom már miért. Talán csak elegem lett egy pillanatra mindenből.
-Bill…
-Igen?
-Tudom, hogy eddig még nem volt róla szó, és talán nem is akartad megkérdezni, de soha nem szerettem még úgy senkit, mint téged annak idején… és soha nem is fogok. És csak remélni tudom, hogy miközben felnőtté váltál, sosem, egy pillanatra sem felejtetted el azt a nyarat, amit közösen töltöttünk…
-Lisa…
-Bill én tudom, vagyis biztosra veszem hogy voltak rajtam kívül más barátnőid. De csak remélni tudom, hogy az, amit én érzek, azt te is érzed, még most is!
-Lisa… te most szerelmet vallasz nekem?
-Szeretnéd?