Belépve a házba íncsiklandozó illatok egyvelege kúszott be az orromba. Mélyet szippantottam, és behunyt szemmel élveztem a fűszerek illatát.
-Megjöttem! – kiabáltam, ahogy a kabátom az akasztón végezte.
-Konyha! – jött vissza az információ. Halk léptekkel mögé álltam és finoman átkaroltam.
-Mi lesz a kaja? – pusziltam meg a nyakát, mire elmosolyodott.
-Egyszerű kubai rizses csirke!
-Imádlak komolyan!
Újabb puszit nyomtam a nyakára, mire kisliccelt a konyhából. Elkaptam a boros poharát, az üveget és leültem a pulthoz.
-Hogy telt a napod?
-Lássuk csak… Reachel kávé nélkül várt! Aztán amennyire csak képes volt szétszórtan kezelte a telefonhívásokat, meg a tárgyalásokat. 20 percet késtem egy meetingről! 20 percet! – elkapott a düh még abban a percben is. Sebastian mit sem törődve, hogy akár egy fontos kuncsaftról mondhattam volna le elővett egy másik poharat és kaján mosollyal az arcán magának is öntött egy pohár bort.
-Látom, nem is érdekel…
-Jaj, dehogy nem! – kimászott a szent helyéről magához kapva – Tudom milyen durci tudsz lenni, ha nem úgy megy egy napod, mint ahogyan szeretnéd, vagy ha egy igen bőséges adakozóddal való találkozást lekésel! Csak… olyan vicces vagy ilyenkor!
-Vicces? – a szemem összeszűkült és már készítettem a kaszámat
-Igen! Vicces! És tudod miért?
-Nem, de úgy érzem, hamarosan megtudom… - morogtam a poharam után nyúlva.
-Azért mert esténként ilyenkor mindig totál sexis vagy! – elkapta az alsó ajkamat, majd a felsőt is egy csókért esedezve.
A keze elindult a fekete ingem aljánál, egyre feljebb haladva, minden gombnál egy kicsit elidőzve.
-Már le akarsz vetkőztetni? És mikor fogunk vacsorázni?
Újra elmosolyodott, és a hatalmas barna szemei a felső gombomnál legeltette. Megnyalta az alsó ajkát, majd lassan elengedett.
-Én éhes vagyok, remélem te is!
-Hogy lehet az, hogy egész nap az étteremben robotolsz és még itthon is hajlandó vagy főzni nekem? Végül is én vagyok a nő, rám hárulna ez a feladat!
-Megnézném, mit ütnél össze te, este fél kilenckor, mikor még épp nem félholtan érsz haza. Amúgy is… szeretek rád főzni! – búgta sejtelmesen
-Miért is?
-Mert esténként mindig meghálálod!
-Te pedig élvezed…
-De ahogy észrevettem te is… - puszilta meg a nyakamat. Belemarkoltam a fenekébe és szélesen elvigyorodtam. Abszurdnak tűnt az egész helyzet. Én és egy kifogástalanul jó pasi. A Nagy Ő. Esténként magamba csípve reméltem, hogy nem csak egy álom az egész.
-Anya felhívott, hogy hétvégén kertipartit rendezzek, és nézzünk le hozzájuk. – hadarta, ahogy újra a tűzhely elé állt.
-Gondolom ez egy kihagyhatatlan esemény, amin mindenféleképpen részt kell vennem, különben kikerül a családi bizalom köréből…
-Lisa, kérlek! Csak egy délután! Hidd el, nem fogod megbánni! Jó fejek a szüleim, nem kell tartanod ennyire tőlük!
-Megnyugtattál… inkább kajáljunk már! – nyöszörögtem a pultra hajtva a fejemet. Lerúgtam a magas sarkú cipőmet az étkező felé sétálva.
-Viszed a bort?
-Naná szivi! Ilyen kérdést! – ültem le az egyik székre széles mosollyal. A tenyeremet dörzsölgetve vártam, hogy végre elém kerüljön a vacsora, és hogy végre felfalhassam azt.
-Farkaséhes vagyok… - adtam a tudomására, ahogy közeledett a két tányérral.
-Én is. Rád. – lerakta elém az egyik tányért, a másikat mellé.
Egész vacsora közben az étterem gondjairól beszélgettünk, hogyan kéne felújítani, fellendíteni, új szokásokat létrehozni.
A bor alig fogyott el a végére, így az esti összebújáshoz is magunkkal vittük. Már ahogy tudtuk. Az előszobában fekvő puha szőnyeg volt a menedékünk. A keze az ingem alá csúszott, az összes gombot eltüntetve a helyéről.
A két pohár az alacsony üvegasztalra került, a bor pedig Sebastian kezében csücsült. Végigdöntött a szőnyegen, az ingem pedig végleg feladta a harcot Sebastian puha ujjai ellen.
-Kérsz még?
-Fekve hogy igya…
Még a kérdést sem bírtam befejezni. A melltartóm egy pillanat alatt eltűnt rólam az inggel együtt, a bor pedig végigfolyt az egész felsőtestemen játszadozva Sebastiannal.