-Lisa! Lisa kicsim ébredj! – anya simogató ujjait éreztem az arcomon, ahogy eltűri a szemembe hulló tincseimet.
-Nem akarok! Hagyjál! – nyöszörögtem rekedtesen. Semmi életerőt nem éreztem az iránt, hogy felkeljek, és itt hagyjam Németországot.
-Sajnálom, fel kell kelned! Így le fogjuk késni a gépet! És tudod, hogy két órával előtte ott kell lennünk!
Felhúzta a redőnyt, a szoba pedig teljes napfényben áradt. A sárga falak visszatükrözték a fényt, bosszúságot okozva nekem ezzel.
Bármennyire is nem akartam összeszedtem magam. Beágyazni már kedvem sem volt, és úgy éreztem, ennyit igazán magam után hagyhatok ezek után.
Az étkezővel egybenyitott konyhába sétáltam kapva a frissen készített tea után. Egész reggeli alatt egy szót sem szólva, néma kukaként ültem az asztalnál. Persze még nagyobb borsot törve anya orra alá két falatot ettem csak. Ha pedig rám szólt, mintha meg sem hallottam volna bámultam előre.
Az evés közepén egyszerűen felálltam és visszasétáltam a szobámba. Egész este egy percet sem bírtam aludni. Végig Bill járt a fejemben, és hogy mi lesz így velünk. Elvesztettem. Végleg.
Hátradőlve az ágyon behunytam a szemem, és visszaemlékeztem, az együtt eltöltök estére. Az első könnycsepp pedig végiggurult az arcomon. Egymás után követték a többi cseppek is, megállíthatatlanul előretörve.
Előkaptam a zsiráfos füzetemet, a már alig fogó tollamat és kiírtam magamból, amit csak lehetett.

Cím: mindennek itt a vége.
Szerző: túlságosan is fájó szívű Lisa!

Minden annyira szép volt! Elhitettem magammal, hogy így marad örökre! És bumm! A sors mindig engem csesztet! És most visszamegyünk apához Amerikába! Itt kell hagynom Billt, de milyen áron?
Tegnap este minden egyes elfojtott szót hallottam Beth néni és anya beszélgetéséből… valóban soha többé nem térek már vissza ide? Örökre Amerikában fogom tengetni az időmet? Na nem! Én ebből nem kérek! Ha betöltöm azt a bizonyos mágikus kort, szarok mindenre, és ha törik, ha szakad, újra együtt leszünk! Esküszöm!

-Lisa! Csomagolj, indulunk! – anya kiabálását akár még a szomszéd is hallhatta. A gyomrom görcsbe rándult. A telefonom a zsebemben halkan megszólalt, aprókat rezegve. A kijelzőt nézve elöntött a forróság és a szívszorító fájdalom egyvelege. Egy kis boríték villogott másodpercről másodpercre.
Bill nevét jelezte ki a kis boríték mellett. Az ajtóra néztem, majd újra a mobilomra. Tisztában voltam vele, hogy talán botorság lenne megnézni az sms-t, hiszen ezzel csak magamnak okozok fájdalmat. De a kíváncsiságom felülkerekedett rajtam.

”Szeretlek Lisa Cafferty!”