Minden romba dőlt körülöttem.
-Lisa? – anya karja az enyém köré fonódott, az arca az arcomat fürkészte. – Megjöttünk…
Egész út alatt csak bambultam ki az ablakon, nézve az elsuhanó fákat és tömbházakat.
Ahogy kiszálltam a kocsiból ismeretlen utcán találtam magam, ismeretlen városban. Anya szorosan mellém állt, és várta a reakciómat. Csöndben néztem a sorházak csúfan tátongó ablakait. Abban a pillanatban utáltam mindent. Legfőképpen anyát
A rémület úrrá lett rajtam. Féltem, hogy örökre tömbházban kell élnem, és hogy talán már hétvégenként sem láthatom Billt.
-Miért költözünk ide? – kérdeztem ridegen. Tudtam, hogy majd egyszer megbocsátok anyának, amiért ezt tette velem, de akkor ez képtelenségnek tűnt.
-Igazából nem költözünk ide, csak a mai estét töltjük itt, Beth néninél.
Elhúztam a számat, és megfogadtam, hogy minimum egy hónapig nem szólok hozzá, ha pedig kérdez, tőmondatban válaszolok. Anya kipakolta a bőröndjeinket, és könnyes tekintettel nézett rám. Meg akartam ölelni, és megvigasztalni. Helyette csak hátat fordítottam, éreztetve, hogy neheztelek rá.
Alig bírtam húzni magam után a gurulós kofferokat a járdán. A bejárati ajtó előtt már ott állt anya legjobb barátnője, akivel együtt végezték el a főiskolát. Beth néni rubint vörös hajával keretezett fehér bőre a vámpírokra emlékeztetett. Széles mosolya és fehéren csillogó fogsora bíztatóan hatott. Sosem utáltam őt, érdekes személyiség volt, de a legkedvesebb is.
Tudtam jól, hogy minden más lesz. Felkészítettem magam a legrosszabbra, de reméltem, hogy az egész csak fantáziám szülemény lesz.
-Lisa! Istenem, hogy megnőttél! – ölelt át a hosszú kezeivel – Milyen volt a nyarad? Mesélj, mindenre kíváncsi vagyok!
Lerohant ezernyi kérdéssel, választ is várva persze. Aztán anyára nézett, akinek könnyáztatta arcán apró mosoly jelent meg Beth néni kíváncsiskodására.
-Gyertek, menjünk fel! Hú de sok cókmókod van te lány! Na gyere, segítek! Remélem, jól fogjátok érezni magatokat!
Elvett egy bőröndöt tőlem, kinyitotta az ajtót, és a harmadik emeletig meg sem álltunk.
A lakás belülről megdöbbentő volt. Felújított szobákkal, konyhával, fürdővel. Minden új volt. A kinti hatás sokkal inkább azt sugallta, lepukkadt hely lesz.
-Lisa, ez lesz a te szobád! – irányított a jobbra lévő ajtóhoz. Becuccoltam, becsuktam az ajtót, lehúztam a redőnyt, az ágyra vetettem magam és erőtlenül magamra húztam a paplant.

***

-Nagyon köszönöm, tényleg csak erre az estére szeretnélek zargatni… holnap délután indul a gépünk vissza.
-Mi történt?
-Összevesztem Franz-cal és… így alakult!
-Lisa mit szólt hozzá? Alig szólalt meg, le van törve, látom rajta!
-Igen, tudom Beth! A nyáron összejött egy fiúval, akit állítólag szeret, és most én vagyok a gonosz, mert elszakítom tőle!
-Majd megbocsát! Hagyj egy kis időt neki! Tíz év múlva mosolyogni fog az egészen! És rá fog jönni hogy az a fiú csak egy kis hóbort volt az életében!
-Beth, ha láttad volna! A szemei úgy csillogtak, mint még soha!
-Tedd túl magad rajta! Ez így helyes!
-Hogy lenne helyes az, hogy elszakítom attól, akit szeret?
-Állj le! Ha látja rajtad, hogy ilyen bűnbánóan viselkedsz, ki fogja csikarni belőled, hogy itt maradjatok! Mit akarsz?
-Elmenni innen, ez nem kérdés!
-Akkor szedd össze magad, és legyél kemény!