|
27.rész
2009.08.31. 11:20
Értetlenül néztünk egymásra. Tom kábultan pislogott körbe az alkohol hatásától. Billhez akartam rohanni, akinek az orrából még mindig ömlött a vér. Ahogy léptem egyet ms. Pluch lánya előttem termett - szinte a semmiből. Harsány nevetést eresztett el, és kajánul megrázta a fejét.
-Húzz arrébb!
-Vagy? - szemtelenkedett tovább. Billre néztem akinek fájdalmas fintor ült ki az arcára és már a pólóját is véres cseppek csúfították.
-Vanessa innen anya átveszi! Te most menj vissza aludni!
-De anya!
-Menj vissza! Most! - tiltakozást nem tűrően, villámokat csapva a szemével nézett a lányára. Az csak komótosan az ajtó felé vette az irányt, majd vetett rám még egy csúnya pillantást és becsapva maga után az ajtót már csak hűlt helye volt.
-Tudomásomra jutott hogy - szemmel láthatólag is - a ti kis haverotok részegre itta magát az én táboromban! Honnan szedtétek a pénzt hozzá?
-Miért vérzik Bill orra? - böktem az orrommal felé
-Idejövet beverte! Mi közöd hozzá? - savanyú képpel fürkészte az enyémet, mintha arra várt volna, hogy eláruljam magam.
-Talán mert nem vagyok olyan érzéketle hogy hagyjam hogy tovább vérezzen az orra!
-Felőlem akkor rohandj hozzá, senkit sem érdekel! - mint egy varázsszó úgy hatott rám a mondata. Hosszas léptekre kényszerítettem a lábamat, kikerültem az igazgatónőt, és Bill előtt teremtem.
-Jól vagy? - kérdeztem suttogva, félve, hogy kiderül mi is van köztünk igazából. Zytára néztem, aki a még mindig részegen tátongó Tomot próbálta állva tartani.
-Mit tegyek veletek? Ha most mindegyikőtöket felakasztom a szüleitek reklamálni fognak, hogy odalett a kicsi szivük csücske!
-Miért nem hagyja csak ennyiben a dolgot?
-Te sosem tudod mikor kell becsukni a szádat? - nézett rám szúrósan. Újra Billre néztem, aki csak megrázta a fejét. Legszívesebben magamhoz húztam volna, és addig ölelem amig fel nem ébredek.
***
-Lisa... kicsim! Hallasz?
Az egyik keze a hajamat simogatta a másik az én kezemet fogta. Résnyire kinyitottam a szemem és a saját szobámban találtam magam.
-Hogy... mit keresek én itt? - felakartam ülni, de ahogy felemeltem a fejemet szédülni kezdtem és visszaestem az ágyra.
-Ne mozogj! - szólt rám egy mogorva hang az ágy végéről. Ki ez? Most mi van? És miért van feldagadva Bill orra?
-Fáj a fejem... - nyöszörögtem behunyt szemekkel.
-Beverted a fejed, de már minden rendben! Ugye? - nézett hátra
-Egy ideig pihennie kell, lehet agyrázkódást szenvedett, jó pár napig az ágyban kell maradnia, holnap reggel újra benézek hozzá, ha bármi probléma adódna addig is hívjanak fel!
***
Egész éjszaka hasogatott a fejem. Ha kinyitottam a szemem azért, ha becsuktam akkor azért. Kezdtem úgy érzeni, hogy sosem élem túl az éjszakát.
-Nem tudsz aludni? - puszilta meg az orromat, majd a számat
-Nem... fájdalomcsillapítót akarok!
-Már kaptál vagy hat szemet... én nem vagyok elég jó fájdalomcsillapító? - bár sötét volt, de így is tisztán láttam hogy elvigyorodik.
-De... a csókod épphogy megteszi! - a nyaka köré fontam a karomat és magamhoz húztam. Ahogy összeért az orrunk felszisszentett és egy pillanatra visszahátrált.
-Ne haragudj! - suttogtam, megcélozva a nyakát.
-Ezek után hogy haragudnék? - hallottam a hangján hogy élvezi. A keze becsúszott a pólóm alá és most először hagytam, hogy felfedezőútra induljon. Mindig megállítottam, de most nem. Hagytam, hogy tegye amit akar.
-Várj! És Zyta?
-Nem tudom. Ők ott maradtak a sárkánynál, és nagyon úgy tűnik hogy holnap reggelig nem is látjuk sem őt, sem Tomot!
-Akkor? - láttam hogy hezitál - Én benne vagyok csak az orrod...
-Az orrom nem akadály. - mosolyodott el
-Szuper! Akkor... - a pólója alá bújtattam én is a kezem, majd a cipzárjára tévedtek az ujjaim - ... mire vársz még?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
