-Siess már! – suttogtam a fülébe. A kezem a pólója alá siklott és a hasát cirógattam. A keze egy pillanatra megremegett és a kulcs elsőnek félrement.
-Így nem olyan könnyű – nézett rám felperzselt tekintettel
-Hát azért sok sikert!
Kihúztam a kezem hagyva, hogy végre kinyithassa az ajtót. Nagy meglepetésünkre a talpunk alatt finom szőrmés szőnyeg terült el.
-Wow! Ezt mikor rakták ide? – ámultam el, eltökélve, hogy este bizony a földön fogok aludni.
-Ha jól tudom, már vagy két napja itt van, nem is tudtál róla?
-Nem! Még jó hogy nem maradtam ki ebből a fantasztikus csodából!
Ledobtam a cipőmet és az ággyal mit sem törődve, a szőnyegre feküdtem. Behunyt szemmel élveztem. Mintha a mennyországban lettem volna és valami bódító, édeskés illat kúszott be az orromba.
A puha ujjbegyei az ajkaimra tévedtek, magamon érezve a tekintetét. A lehelete az orrhegyemet csiklandozta, a szája pedig az enyémre tapadt. Mohón kaptam utána, mintha ez volna az utolsó csókunk.
-Azért ne nyelj le keresztben – vigyorodott el.
-Akkor mit akarsz, mit tegyek?
-Hmm lássuk csak… - megnyalta a felsőajkát majd sokatmondóan rám nézett – Csak feküdj és hagyd, hogy én azt tegyem, amit csak akarok!

***

Halk kopogások jelezték Tom megérkezését. Zyta még egy utolsó pillantást vetett a tükörben önmagára, majd kielégült arccal az ajtó felé sétált.
-Szia – búgta szempilla-rebegtetések közepette a fiúnak
-Szia – köszönt Tom végigmérve Zyta-t. Még most sem bírta ép ésszel felfogni, hogy lefeküdtek.
-Gyere be! Még a végén meglátnak!
Egy másodperc alatt rántotta be a szobájába Tomot.
-Mit terveztél mára?
-Én ugyan semmit! Egy kis beszélgetést… testnyelven? – húzta fel a szemöldökét a raszta magához kapva Zyta vékony, felhevült testét.
-Csak?
-Nem elég?
-Most egy csók is elég lenne…
Tom tétlenkedés nélkül hajolt Zyta ajkaihoz, de a lány eltolta magától.
-Ki mondta, hogy a számra kérem?

***

-Bill… az istenért Bill hallod? – suttogtam elhalóan két sóhaj között. Felkúszott a nyakamhoz apró csókokat lehelve rá. A keze a hasamat simogatta, egyre lentebb haladva.
-Abbahagyjam? – fölém hajolt a szemembe nézve. Legszívesebben a kezébe csíptem volna, és folytatásra bíztatom, de nem akartam hogy túl hamar játsszuk el a témát.
-Mi lenne, ha most egy picit leállnánk, és két nap múlva folytatnánk?
-Rendben! – bólintott majd újra megcsókolt.
-De nem gond, ugye? – kétségbeesetten kerestem a hatalmas szempárt, ami csillogott.
-Nem, dehogy! Báár… ez a szőnyeg csak ránk vár! – mosolyodott el.
-Na megállj! – húztam magamhoz, a karom a nyaka köré fontam és egy ártatlan csók közben magam alá tepertem. Eltávolodtam a szájától, kinyitottam a szemem és láttam, hogy sokkal jobban élvezi, hogy ő lehet alul.
-Most ugye nem kell félnem?
-Attól függ… én félnék a te helyedben!