|
20.rész
2009.08.24. 09:13
Hatalmas árba keveredtem és fogalmam sem volt, hogyan mászok ki belőle. Olyan helyzetbe kevertem magam, amiből nem láttam kiutat.
Féltem, hogy az ár elragad, és messzire visz tőle.
-Lisa… - láttam, hogy habozik a válasszal – Rendben! Nem cserélek, de ezt később vitassuk meg, kérlek!
-Nem! – heveskedtem tovább – Egész eddig az tettem, amit mások mondtak! Most nem! Nem várhatod el, hogy most újra visszamenjek a szobámba, becsapjam az ajtót magam után, eltaszítva téged – magamtól!
A hadarásom itt mit sem számított. Minden egyet szó tisztán hangzott. Az összes fiú minket nézett, várva Bill reakcióját, és válaszát, ami több másodpercig kikerekedett szem és leesett áll volt.
-Bill? – a kétségbeesés eluralkodott rajtam, ahogy már bő egy perce meg sem szólalt. A válasza végül nem volt más, mint egy gyenge kézszorítás, és egy apró, finom csók.
***
Összegabalyodva figyeltük a naplementét, ami még soha nem volt ilyen gyönyörű. Szín kavalkádot idézett elő az égen. Narancs, aranysárga egy kis bordós beütéssel. Mint a filmekben.
-Zyta ki fog készülni – mormoltam rekedtesen szinte a pólójába bújva. Minden egyes pillanattal egyre bódítóbb hatással volt rám.
-Miért? – a karja simogatta az enyémet, az orra a homlokomat cirógatta.
-Zyta fülig beléd van zúgva, és ha megtudja, hogy mi ketten… ki fog készülni!
-Azzal te most ne foglalkozz! Csak velünk…
Felemelte a fejemet az államnál fogva és újra megcsókolt. A gyomrom megint teniszlabda méretűre ugrott össze. Moccanni sem mertem. Így volt tökéletes az a pillanat – nyálasan tökéletes. Ha egy romantikus filmben láttam volna, röhögve kapcsoltam volna tovább egy másik csatornára. De ha magamat láttam volna, valószínűleg a földön fetrengtem volna, hogy nem, ez lehetetlen, ugyan ilyen képtelenséget, én ilyet soha nem csinálnék!
Most azonban csak élveztem azt a finomkás illatot, meg a szédítő érzést, ahogy a karjaiban tartott.
Halk cuppanások jelezték az ajkaink szétválását.
-Khmm… Bill
Megremegtem Tom hangjától. Lassan elengedtem Billt, és tudtam, hogy ma estére vége.
-Holnap reggelinél várlak. – suttogta egy újabb csókot lehelve a számra.
Nehézkesen szétváltunk. Még csak ekkor tűnt fel, mennyire besötétedett.
-Te még mit keresel kint? – rivallt rám egy mély férfi hang. Elemlámpát szorongatott a kezében, és úgy látszott éppen az ilyen fiatalokra utazik, mint én, akik még kint tartózkodnak.
-Már tilos ilyen későn kint tartózkodni! Meg ne lássalak még egyszer kint!
-Okééé! – mosolyogtam boldogságtól ittasan – ami neki valószínűleg inkább italtól ittasan-nak tűnt.
-Ha holnap is meglátlak itt jelenteni fogom!
-Felfogtam! – nevettem el magam.
A rövid út során volt időm megfontolni, mit is fogok kezdeni mostantól. Átfutott az agyamon, hogy talán kikönyörgöm anyánál, hogy költözzünk oda, ahol Bill meg a családja lakik. Vajon belemenne?
Nem akartam nagy zajt csapni, így átléptem a három lépcsőfokot, a verandán vettem még egy mély levegőt. Észrevétlenül lenyomta a kilincset, majd kinyitottam az ajtót.
Bent is ugyanolyan koromsötétség várt, mint kint. A villanyok leoltva. Zyta alszik. Mára megúsztam!
-Miért smároltál az előbb Billel?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
