|
15.rész
2009.08.19. 13:17
Cím: miért mindig velem??
Szerző: depisLisa alias szégyenkezzetek rajtam!
Én hülye vagyok! De nem egyszerűen csak hülye! Felülmúlhatatlanul, kétségbeejtően, szürreálisan, és… nagyon hülye! Egyik hülyeséget követem el a másik után! És mégsem tanulok belőlük! Mikor ébredek már fel, és leszek kicsit felnőttesebb? Ésszerűbb döntéseket kell hoznom, különben a második hónap végén a szemem véresen fog csillogni, a fogam előre nő, mint a vámpíroknak, és sikító röhögést fogok magamból hallatni – egy szóval megőrülök!
Visszafogadtam Albertet… jó, jó tudom! Szar döntés volt! De egyre jobban tartok tőle… nyilvánosan rám mászik, aztán ha próbálom leállítani még neki áll feljebb, kiabálni kezd, dühösen földhöz vág valamit, aztán ott hagy… egyedül. Ez aztán ám a nagy szerelem, igaz? Aztán fél óra múlva – mikor én nagy valószínűséggel az ágyban döglök! – apró köveket dobál az ablakomhoz – mily romantikus, mondhatom! – és nagy bűnbánóan bocsánatot kér… én meg naná, hogy megbocsátok neki, hiszen mi mást tehetnék? Félek attól, hogy mit szólna ahhoz, hogy szakítani akarok vele – alig újabb másfél hét után!
Még írni sincs időm, mennem kell… megint vele. Remek.
Talán majd még írok… reggel vagy nem is tudom… ha történik valami eget rengetően fontos dolog, muszáj tollat ragadnom majd és lefirkantanom!
Most kilenc huszonöt van, kijelentkezek, aztán majd újra vissza!
Reggel hat óra, visszajelentkezek – remegő kezekkel!
Még soha, soha, soha és újra soha nem történt ilyen velem! Nem akarom azt hinni, amit mégis hiszek, de… ezek komolyan… tényleg… eskü!
Oké, szóval. A faháznál találkoztunk Billel, de én elkéstem – na vajon miért? – így ő már bent ült a házban, és az mp-jét hallgatta.
Leültem mellé – megvallom, egy csöppet feszengtem – ő rám nézett, tudjátok azzal a ’Hmm… te újra itt? Kellemes meglepetés’ és már kezdtem érezni, ahogy levetkőztet a szemével… de komolyan!
Itt kezdődött minden. Belenéztem a szemébe, és szétfolytam! Mintha egy kis massza lettem volna, ő meg a sugárzó nap volt, és engem totál folyóssá tett. Pedig utálom a masszákat…
Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Hosszú idő után én törtem meg a csöndet, a ’Mit hallgatsz’ kérdésemmel, mire az egyik fülhallgatót a fülembe nyomta – nem úgy, félreérted, gyengéd volt… khmm – és meghallottam a kedvencemet…
Sikítva szedtem ki a füléből a fülhallgató másik részét is. Magamhoz kaptam a lejátszóját, és hihetetlen pörgéssel kezdtem táncolni a számra. Jó, tudom, égés!
Csak akkor vettem észre magam, amikor a zene lejárt, és egy újabb számba kezdett. Ott ült az ágyon, ezer wattos vigyorral az arcán, csillogó szemekkel… ki tudna ennek ellenállni?
Felállt, felém jött, erre én hátráltam – csak nem vettem észre, hogy van a háznak fala is, amibe könnyedén bele lehet ütközni! Ti tudtátok, hogy ilyen falak is vannak? Felháborító… főleg az ilyen helyzetben!
-Miért nem hagyod ott Albertet? – kérdezte suttogva. Átfutott az agyamon, hogy azért balra, meg jobbra is lehet még menni, nem csak hátra. Mire elhatároztam magam – mert a lábaimat is meg kellett ehhez mozdítanom, ami nem ment olyan könnyen – már előttem állt. Egyszerre lélegeztünk, a lehelete felmelegítette a bőrömet, a szememre pedig egy pillanat alatt pára ült ki… na jó, csak vicceltem amúgy!
Tisztán láttam, ahogy a számmal szemezik – nehéz lehetett, de ahogy ránézett, az alsó ajkam szinte beleremegett.
-Hmm? – nézett a szemembe. A gáz az volt, hogy már arra sem emlékeztem, hogy mit kérdezett. Meg akartam kérni, hogy mondja már el még egyszer, de az tönkretette volna az egész varázsát… eskü onnantól már figyeltem!
-Miért érdekel?
Sajna többre nem futotta, az alsó ajkába harapott, aztán meg az enyémbe. Azt hiszem sikeresen ejtett is egy kisebb sebet rajta, mert feltűnően meg van duzzadva és fáj is.
A hátam is sajog – mivel csók közben nekinyomott a falnak… a fene gondolta, hogy az ilyen fájdalmas!
A móka csak innentől kezdődött… mondtam hogy újra nem vittem a telefonomat, de Albert éppen segítőkész kedvében volt, és utánam hozta? Igen, valami ilyesmi fogta el…
Amíg Billel egymás ajkait ízlelgettük, addig ő szépen a faház felé tartott, legalábbis azt hiszem így volt. Aztán minden olyan gyors volt, meg húú… szóval Albert berontott, aztán nekiesett Billnek… hülye pasik!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
