A kék vízen pajkosan játszott a nap fénye, visszatükröződve, mintha apró kis gyémántok úsznának a felszínén. Álmodozva néztem, hogyan törik meg a víz tükörsima tetején.
-Mi a baj?- puszilta meg a vállamat
-Semmi, álmos vagyok, azt hiszem, inkább ágyba bújok!- bámultam tovább a vizet, mintha attól minden jobb lenne. Nem akartam Albertre nézni, megcsókolni, hozzá érni. Csak magam akartam lenni.
-Rendben, akkor elkísérlek!
Hajthatatlan volt, és nem tudtam az utóbbi napokban csak egy fél percre is lerázni magamról. Persze miért is kellett volna, hiszen jártunk.
-Holnap este én leszek a soros, úgyhogy nem tudok veled lenni, bébi!
A keze a csípőmről csúszott lentebb, ahogy magához húzott menet közben.
-Nem baj, megleszek egyedül!- morogtam, ahogy megállapodott a fenekemen a keze.
-Nem szívesen hagylak magadra! Még Zyta az agyadra megy!- nevetett fel.
Inkább Zyta mint te! Észre sem vettem, és egyre eltökéltebben akartam kerülni Albertet. Hiszen annyira jóban voltunk az elején! Mi lett most mégis más?
Megálltunk a veranda előtt, valamit még mondani akart, helyette csak közelebb hajolt és csókra nyitotta a száját. Gyorsabb voltam, egy puszit nyomtam az arca bal részére, elhadartam egy jó éjszakát és már csapódott is az ajtó mögöttem.
Bent sem volt érdekfeszítőbb a helyzet. Hallgathattam Zyta hatalmas, álmodozó de inkább szerelmes sóhajait. Zuhanyzás közben elképzeltem, ahogy kilépek egy szál köntösben, rárivallok, hogy inkább álljon a srác elé és mondja el neki, ne engem idegesítsen, aztán hirtelen betoppanna Bill, meglátna vizesen, majdnem pucéran, rám vetné magát, őrületesen csókolni kezd, az ajkaimat harapja, a nyakamat szívja, a keze elindulna fölfele…
-Áá! A fenébe!- sikítottam, és sikeresen elcsúsztam a kabinban. A hideg víz húzott vissza a valóságba, ami szinte már fagyos volt. Amilyen hamar csak lehetett elzártam, megvédve magam a további, szó szerinti jeges zuhanytól.
Utáltam abban a pillanatban az egész világot. Mindenkit, és mindent. Hangosan vágtam ki a fürdő ajtaját, halálra rémítve ezzel Zytát.
-Jól vagy?- kérdezte halkan, egy újabb könyv felé hajolva
-Nem! Elfogyott a meleg víz! Mégis meddig zuhanyoztál?- emeltem fel a hangom, az ágyam felé haladva.
-Lisa! Te tusoltál már vagy egy órája! Már majdnem azt hittem belefulladtál!
-Hát nem fulladtam bele, jó?- kiabáltam, összekaptam a ruháimat, majd újra berontottam a fürdőbe, magára hagyva a megszeppent Zyta-t. Nem, ő nem tehet erről Lisa! Állj le! Kérj tőle bocsánatot!
-Hát azt már nem!- dobtam a kézmosóba a magamról lecsavart törölközőt dühösen, szinte fujtattam az ingerültségtől. Akkor éreztem először, hogy teljesen elegem van, és abban a pillanatban kapott el az addig nem is ismert honvágy. A szívemet facsarta össze, ha anyára gondoltam, vagy a házunkra. És az ideg kapott el, ha Billre, vagy Albertre gondoltam.
Lassan kibotorkáltam a fürdőből, már felöltözve.
-Zyta…- kapartam meg a torkomat, majd nagy nehezen ránéztem –Az iménti kis jelenetemet nem gondoltam komolyan csak…
-Ó, semmi baj!- szakított közbe. Talán a szerelemnek köszönhetően most semmi sem zavarta.
-Tudom, hogy problémáitok vannak Alberttel, és a miatt vagy ilyen!- mosolygott tovább. Problémák? Alberttel? Mi a franc?
-Honnan… honnan tudod?- néztem rá kétkedve. Eltökéltem, hogy eljátszom, tényleg problémáink vannak, hátha vezet valahova a színjátékom.
-Ó, jaj! Ezt nem kellett volna! Vegyük úgy, mintha nem is mondtam volna semmit!
-Ne, Zyta! Ne vegyük úgy! Én szeretném…megoldani a problémáinkat Alberttel, és szerettem volna kikérni a te véleményedet is ezzel kapcsolatban!
A sírás-rívás hatott, Zyta megtört, felült, eldobta az ágy másik végébe a könyvét, majd belekezdett.
-Hát…igazából Albert mondta, hogy nem szoktál vele rendesen smárolni, mert hogy szerinte félsz, hogy rosszul csókolsz…
-Rosszul…rosszul csókolok?- kérdeztem vissza sziszegve, a vér pedig szinte felszállt a fejembe –Ezt ő mondta? Albert?
-Igen, meg hogy attól, mert még kezdő vagy, ő tudna vezetni téged, és megtaníthatna téged jól csókolni!
-Jól csókolni? Szóval szerinte én rosszul smárolok?
-Jaj, tudtam, hogy nem kéne elmondanom!