Mindenki hazudik, csak attól függ ki mennyire jól.
El sem tudtam képzelni, mitől van az a fura kicsi lila és zöld árnyalatú folt a nyakamon. Hiszen csak aludtunk!
-És milyen volt Billel?- Zyta szokásához híven szinte csüngött rajtam és a szavaimon.
-Jól…-vontam meg a vállam, és lassan a tudatomig jutott, hogy Zyta tudja Kaulitz nevét. Zavarodva néztem hátra rá, ő csak a plafont kémlelte üveges szemekkel, boldog tekintettel.
-Honnan tudod te a nevét?
Kérdő tekintetem az övébe fúródott, várva a választ. Több mint fél percig állhattunk így.
-Egy… egy ismerősöm mesélte még róla régen…
Tudtam, hogy hazudik, szinte láttam a szemeiben.
-Melyik ismerősöd?- érdeklődtem tovább. Talán abban reménykedtem, hogy megadja magát, és elmeséli az igazat. Hát tévedtem!
-Nem ismered!- hadara és már el is tűnt a fürdő környékéről. Valami bűzlik.
-Zyta! Zyta várj már egy picit!- lihegtem, ahogy utána futottam. Még csak ekkor tűnt fel, milyen gyorsan tud száguldani.
-Zyta! Ne haragudj, csak tudod…- álltam meg előtte, szomorúan a padlót pásztáztam a hatás érdekében.
-Igen?
-Azt hittem, hogy már tényleg jó barátnők vagyunk, de úgy látszik, csak én áltattam magamat!- fordultam háttal neki, az ágyamhoz sétáltam, vártam, hogy leüljön mellém az ágyra és elmeséljen mindent. Kis idő múlva megtört.
-Bocsi Lisa, csak tudod az a srác…- az alsó ajkába harapott, nyilvánvalóan maga elé képzelte Billt, az arca pedig ragyogott a boldogságtól
-Igen?
-Én… nekem… bejön- bökte ki végül hosszú, és siralmas hebegés után
-Ó… nahát!- álltam fel az ágyról. Mi van veled Lisa? Csak nem akadsz ki ezen?
-Én… én most megyek! Telefonálnom kell!- kaptam fel a mobilomat kiviharozva a szobából. Nyugodj le Lisa! Az a srác amúgy sem jön be neked, most mit kell úgy kiakadni? Mi vagy te, egy kis picsa? Mély levegő be, lassan ki! Szú-szá!
-Hé!- mordult fel, ahogy sietve nekimentem
-Bocsi!- fordultam vissza –Albert… tényleg sajnálom, bocsi!
-Ó, ugyan nincs mit sajnálni, igazából még jól is esett!- mosolyodott el, a földet nézte, majd engem, szóra nyitotta a száját, majd becsukta. Kis félős…
-Van kedved sétálni egyet?- kérdeztem végül, mire bólintott.
-És hova siettél ennyire?
-Sehova csak… Zyta szokás szerint kikészített, és már nem bírtam tovább
-Nem kedveled?
-Nem… vagyis, de. Nem tudom!- ráztam meg a fejem nevetve.
Több mint egy óráig ücsörögtünk a parton, minden témát kiürítve. Megtudtam hogy az anyja tanár, az apja pedig egy cégvállalat feje. Elmondta, hogy az apja sok pénzt visz haza a konyhára, de ő nem akar az ő pénzéből. Úgy gondolta, hogy tisztább ha maga keresi meg.
-Akkor ezért vagy itt…
-Igen, meg hogy ilyen jó csajokkal lóghassak együtt, mint te!- dőlt nekem, és egymás szemébe nevettünk.
-Pedig vannak jobb csajok is itt, mint én… nem ennyire hisztisek…
-Én szeretem a hisztis lányokat!- szakított félbe
-Nahát, kevés fiú van, aki szeretné
-Igen, és talán jobban meg is kéne becsülni az ilyeneket- rám nézett és súlyosnak éreztem a tekintetét. Túl nagy benyomást akar tenni rám? Most akkor flörtöl?
Nem mertem többet megszólalni, csak ültem ott, mint egy kuka, és vártam a végkifejletet. A kezét lassan az enyémbe csúsztatta, a fejemet felé fordította, közelebb húzódott, az ajkait az enyémre tapasztotta és egyszerűen megcsókolt.
Nem akartam, a szívem mélyéből éreztem, hogy ez csak barátság, de több nem lehet. Mégis hazudtam neki. Azt mondtam, hogy igen. Igen, szívesen járnék vele.