A gondolat hogy azonnal rájött, mit akartam mondani teljesen letaglózott, a padlón voltam, összezavarodtam és próbáltam valami ap-pal kezdődő város után kutatni az agyamban. Annyi minden jutott eszembe, de semmi nem volt elég jó ahhoz, hogy bevegye.
-Nem akarok róla beszélni!- más választásom nem maradt végül, csupán ebbe a mondatba kapaszkodni.
Kint a vihar csillapodott, magamhoz húztam a hatalmas párnát az ágyról, és teljes hallgatásba kezdtem.
-Rendben… akkor hagyjuk! Nagyon fázol?- kérdezte, mire megráztam a fejem
-Oké… és nem nincs kedvem valamiről beszélgetni?- újabb fejrázás
-Hát, így nem lesz könnyű szót érteni veled…- motyogta, felállt az ágyról, hatalmasat nyújtózott miközben kilátszódott a boxerje és a hasa is.
-Hogy is hívnak téged?
-Ó, nahát akkor mégis csak beszélsz?- mosolyodott el majd szembe leült velem az ágyra
-Szóval?
-Bill, a tiéd pedig ha jól emlékszem Lisa, igaz?
Talán abban a pillanatban kellett volna elámulnom, hogy valahonnan megjegyezte a nevem, mégsem tettem. Hidegen hagyott, hogy ki árulta el neki, vagy honnan is tudja, és úgy döntöttem én azért sem jegyzem meg az ő nevét.
-Igen, jól emlékszel!- mosolyodtam el, ahogy a szemébe néztem. Ó, nem Lisa! Mit csinálsz? Hol marad a ridegséged, meg az hogy nem is érdekel? Nem is kedveled, állj le!
-De a vezetékneved Cafferty, ami nem német név
-Mivel nem is az vagyok
-Igen, valahogy gondoltam- mosolyodott el újra, majd kinézett az ablakon
-Amint látom már elállt, úgyhogy nem lesz sok gondunk- újra felállt, kinyitotta az ajtót, kilépett a nedves földre majd dideregve visszalépett –De még mindig hűvös van kint…
A párnába fúrtam a fejemet, és kellemesen csalódtam Bill illatában.
-Mit használsz?- néztem rá bambán
-Te…tessék?- szinte köpte a szavakat az elfojtott nevetéstől
-Semmi…mindegy!
Lisa te már megint nagyon, és hihetetlenül, és felülbecsülhetetlenül hülye vagy!
-Nem figyeltem, de nem is értem…
-Mindegy, tényleg! Hagyjuk!
-Oké…- tette a fel a kezeit tartózkodás jeléül.
Borzasztó hosszúnak tűnt minden egyes perc, főleg hogy nem szóltunk egymáshoz.
Éjjel kettő körül nem bírtam tovább, a fejem alá raktam a párnát és egy pillanat alatt elaludtam. Még gyengén észleltem, hogy az ágy másik vége enyhén lesüpped, aztán minden sötét lett.

***

A nap hétágra sütött, a beszűrődő sugarak az ágy végét melegítették. Az arcomba hulló kusza hajszálakat simítottam arrébb, mikor mocorgást éreztem, méghozzá velem szemben. Képtelen voltam mindkét szememet kinyitni, féltem a következményektől, hogy olyat látok meg, amitől sikító frászt kapok.
Alapos megfontolás után kinyitottam a jobb szememet. Velem szemben aludt a keze már majdnem hozzáért a csípőmhöz. Kinyitottam a másik szememet, mire újra mocorogni kezdett, közelebb húzódva hozzám.
Na várjunk. Sminkben aludtam el, és kócos a hajam? Ha átfordulok a másik oldalamra, és ő még közelebb jön akkor… na nem! Azt már nem!
A mobilom után akartam nyúlni, aztán rájöttem, hogy azt nem hoztam. Kintről pancsoló gyerekzsivaj szökött be, erőt vettem magamon, felpattantam, magamra húztam a cipőmet és kiviharoztam a faházból.
Mi volt ez? És… most akkor este volt valami? Nem emlékszek semmire, úgyhogy biztos nem volt! Nem voltam berúgva, minden tiszta! Csak aludtunk!
Visszatrappoltam a saját alvóhelyemre, ledobtam magamról mindent, ami az estére emlékeztetett és alig vártam, hogy a zuhany alatt állhassak.
A tükör előtt álltam, a hajamat kötöttem fel, amikor megláttam a nyakamat. Kiszívva.