-Na gyerünk, leülni!- csapott az asztalra, a hangzavar pedig egy pillanat alatt megszűnt.
-Elmagyarázom mi ez az izé a melleteken! Ezt úgy hívják, hogy kártya, és bizony a nevetek van ráírva, mivel mi nem fogjuk megtanulni a neveteket! Ne is várjátok el!
Lenéztem a saját kártyámra. Lisa Cafferty. Dőlt, kacskaringós, de gyerekes írás. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy az erre beszerzett japán kisgyerekeket fenyíti, és hogy éjjel-nappal ilyen kis kártyákat kell gyártaniuk.
-Csak hogy senki ne maradjon ki a jóból, esténkénti őrszolgálatot is elrendeltem!
-Hogy mi? Ne már! Mégis hogy képzeli?- állt fel mellettem egy velem egy idős, barna hajú és szemű fiú. Az egész termen morajlás futott végig az abszurd ötletre.
-Ülj le! Most!- rivallt rá a nő, mire a srác habozva igaz, de leült. –Csak hogy tényleg tisztában legyetek mindennel elmondok még valamit! Ti itt nem számítotok! Ha népfelkelést csináltok, én leverem! Ti itt dolgoztok, és azt csináljátok, amit én mondok!
-Na ebben van valami…- mormoltam és újra ránéztem a névkártyámra.
-Most elmondjuk a beosztást, ami már ma estétől kezdődik és a második hónap végéig tart! Na most akkor jöjjön mr. Ochalagham aki elmondja, hogy ki kivel fog párban dolgozni esténként!
-Ez a nő egyre rosszabb… nem elég hogy kétszínű, de fogadok, hogy esténként nem egy-két nála bőven fiatalabb fiút visz az ágyába…- morogta keresztbetett kézzel a fiú mellettem.
-Csak nem te is be akarsz kerülni, majd puszilgatni a szőrös csülkét?- néztem rá nevetve, mire megrázta a fejét és eltakarta az éppen kitörni készülő röhögését.
-Mindenki figyeljen, kérem! Nem mondom el még egyszer!- szólalt meg fennhangon a bizonyos mr. Ochalagham –Ma este kezd…
-Hogy hívnak?- kérdezte halkan, mire csak megmutattam a kitűzött kártyámat –Oh, akkor te nem is német vagy?
-Összezavarodtál, mi?- mosolyogtam kajánul –Nem, nem vagyok valódi német, anyával Amerikában éltünk, amíg meg nem találta az igazit, vagyis azt a német sör hasú pacákot, akivel ideköltözött.
-Hány éves voltál?
-Talán 2…- suttogtam majd félve, hogy talán lemaradok a nevemről újra a pódium tetején álló, a neveinket soroló férfira néztem.
-Pluch és Perker csütörtök este, Kaulitz és Cafferty péntek este…
-Elnézést!- szakította félbe egy hang, valahonnan a sorok vége felől –Melyik Kaulitz-ra gondolt, csak mert tudja ketten vagyunk!- mosolygott teljes fogsorral
-Hát nem hiszem el…- sziszegtem a fogaim közt, ahogy a hang felé néztem. Már megint az a srác
-Mit tudom én! Te melyik vagy?
-Bill
-Akkor te leszel a Cafferty lánnyal!
-És az ki?- kérdezett vissza meglepődve
-Én itt te marha…- dörmögtem neki háttal
-Fiam majd megtudod! Most ülj le!