Hangos sípszó jelezte a gyülekezőt egy kisebb faház előtt. Kelletlenül álltam fel és tartottam a kijelölt házhoz, ahol újra gyűlni kezdtek az emberek. Immár csak mi, tinik voltunk, és a kisebbek, akikre vigyáznunk kell.
-Na gyertek, gyertek!- bíztatta a gyerekeket a faház legfelső lépcsőjén álló nő.
-Nehéz egy nyaram lesz…- dörmögtem az orrom alá, ahogy a sok óvodás korú gyerek körülöttem futkároztak.
Újabb sípszó hangzott el a tömeg pedig tolongva indult el végre. Lassan bandukolva én is odaértem, a faház oldalánál pedig meg is álltam. Úgy döntöttem nincs értelme tovább mennem, és belevegyülnöm a többiekhez.
-Üdvözlök minden kis szorgos gyereket! Mint tudjátok ez egy olyan tábor, ahol új barátokra tehettek szert, úgy is nevezhetnénk, hogy barátkozó tábor!
-Vagy inkább haláltábor…- vontam fel a szemöldökömet, jót nevetve a saját viccemen.
-A kicsik élvezhetik, ahogy a nagyok vigyáznak rájuk, elhalmozzák minden földi jóval, a nagyok pedig élvezhetik, hogy milyen sokat kaszálnak majd ezzel!- kacagott fel a nő. Görbe orra és penge vékony ajkai szebbé tették az arcát nevetés közben. Kék szemei csillogtak, ahogy a sok fiatal és már kamasz lurkón legeltette a szemét. Egy apró kéz a magasba emelkedett, mintha csak az iskolában lenne, és kérdezni szeretne valamit.
-Igen kincsem?
-Néni… mit jelent az, hogy kaszálni?- kérdezte hebegve a kéz illetékese, aki nem lehetett több öt évesnél.
-Hát… majd ha egy kicsit nagyobb leszel, és a sok barátodtól eltanulod azt a csúnya szlenget minden össze fog állni! De ne felejts el valamit! – a nő közelebb lépett a tömeghez és bár suttogva beszélt tovább, mindenki hallhatta –Használj óvszert! Még ha teljesen meg is bízol abban a másik emberben!
-Na egyre jobb…- fintorodtam el, körbenézve pedig csupa vörös fejet láttam a visszatartott röhögéstől.
-Rendben. Nos, a rend az lesz, hogy most minden fiatal lurkó elmegy uzsonnázni, a dolgozni jött fiúk lányok pedig itt maradnak, és megbeszélünk pár egyszerű törvényt. Na huss-huss kicsik! Vár a finom bundás kenyér!- mosolygott bátorítóan a kicsikre, akik egymás kezét megfogva sétáltak át egy másik, nagyobb épület elé.
-Gyertek be!- intett, és már bent is ült a hatalmas asztala mögött.
A kintről szűkös házikó belül hatalmasnak hatott. Igaz csupán egy íróasztal, és egy szekrény volt a berendezés. Legalább húsz szék sorakozott az asztal előtt, várva, hogy elfoglalják őket.
-Üljetek már le! Mik vagytok ti? Lajhárok?- a kérdések, amiket feltett csúnya dolgokra akart következtetni, és a bajt elkerülve a szemfülesebbek a hátsó székekre ültek, szájhúzást okozva ezzel a többinek.
Utolsóként beszédelegve nekem jutott a legrosszabb szék. Pontosan a nő asztalával szembeni szék. Sóhajtottam egy nagyot, erőt vettem magamon és leültem.
-Na idefigyeljetek ti kis tudatlan faszok!- a kedves megnevezésen nagyot lepődve húztam fel újra a szemöldökömet –Ha azt hiszitek, hogy az én táboromban majd jól kibulizhatjátok magatokat, akkor azt kell mondjam, eltévesztettétek a házszámot! De nyugalom! Senkit nem fogok kirúgni! Nem adom meg nektek azt az örömöt, hogy elhadjátok az én táboromat mielőtt még ki nem dolgoztátok a beleteket!
A monológja egyre hosszabb és hosszabb lett, fittyet hányva, hogy bárkit is érdekli-e vagy sem.
-És még valami! Itt nincs pia! Nincs drog és nincs sex! Ha valakinél meglátok akár csak egy korty alkoholt pórul jár! Ha meglátok egy fiút a lányok hálókörzetében, levágom a nagy lomposát!- az utolsó mondata pedig arra adott okot, hogy nem ismeri a jogokat, miszerint az már testisértés lenne.
-Kérdés?
Nekem lenne, mindig ilyen goromba tetszik lenni? Lemondóan néztem ki a fejemből, és vártam a felmentő sereget.
Két perc múlva újra a szabadban voltunk, bár rácsok között. Vajon azok az igen magasra kiemelkedő és rideg vasrácsok miért nem szúrták ki a szülők szemét? Vagy az anyám szemét is.
Balra néztem, ahol a tó hullámai újra felcsaptak, és a köveket ostromolták.
-Héé! Nézz már a szemed elé!- mordult rám valaki. A nagy tónézésben nem is figyeltem, és hozta a sors nekimentem…
-Na ne! Már megint te?
-Ezt én kérdezhetném tőled!
-A nyomomban jársz, vagy mi?
-Épp a tavat néztem, te… na hagyjuk!- felemelte a kezét védekezően és megfordult
-Hékás! Állj meg! Nekem te ne fordíts hátat, hallod?